vélemény

Takaríts, Tim!

| hegyizsolt

applejobs

Jézuska jóvoltából egy iPad került a családba, a karácsony alatti időm egy részét az app store böngészésével töltöttem, és megvilágosodtam. Az egyik indok, ami miatt anno androidról iOS eszközre váltottam, az épp a tengernyi szemét alkalmazás között turkálás problematikája volt. És azt kell mondjam, hogy az Apple boltjában sem jobb a helyzet. Nem akarom ezt csak és kizárólag Cook számlájára írni, de most nála a kormányrúd, neki van lehetősége a változtatásra.

Adott szituáció, hogy mondjuk keresel egy videolejátszót. VLC az asztali gépen jól teljesít, beírod hát a keresőbe a nevét, lássuk, mit dob ki az app store. És akkor azt látod, hogy jön huszonhat klón, és nincs semmi segítséged, sőt, az iTunes kifejezetten ellened dolgozik. Amit most iTunes néven használnunk kell, az szörnyeteg. Próbáltál már keresni benne akármit, összehasonlítani, tulajdonságokat elemezni, böngészni, azaz úgy használni, ahogy a legbutább kiskunlacházai webboltot is lehet? Ha igen, neked nem mondok újdonságot azzal, hogy se megjegyezhető és paraméterezhető szűrés nincs, se rendes kategorizálás, de még a vissza gomb megnyomására se oda jutsz, ahova kéne, hanem a kályhához, kezdhetsz mindent újra elölről. Na de ez megér egy külön mesét, ne akadjunk le ennél a pontnál, lássuk a lejátszót.

Az ember segítség híján próbál az esztétikára menni, frissítési dátumot néz, másodlagos infók alapján igyekszik kiszűrni, hogy mi a totális zsákutca, mi az, ami esetleg érdekes lehet – ehhez tízszer annyi időt kúr el, mint amire valójában szükség volna. Arról a számomra teljesen felfoghatatlan megkülönböztetésről nem is beszélve, hogy van, ami csak az amerikai shopban található meg, máshol nem. Visszatért a COCOM-lista, vagy mi a tököm?

Az Apple – szeretjük hinni – attól más, hogy a legutolsó csavarig végiggondol mindent, elemez, tesztel, és a végén csúcsra járatja a felhasználói élményt. Már amiben, már amikor. Gyakorlatban egyre többször pont ugyanúgy érzem magam, mint egy Tux rajongó linuxos, vagy egy zöld robotba szorult droid, egy hülye bétatesztelő windowsos, aki még fizet is azért, hogy bosszankodjon. Hát, én bosszankodtam rendesen, úgyhogy figyelj jól Tim, most megmondom neked, pontokba szedve, mivel töltsd a ’15-ös évet!

1. App store. Egy store mind felett! Nem kell külön az asztalinak, külön az iOS-nek, külön az amcsiknak és a többinek, egy elég. És abban legyen rend! Nyugodtan dobd ki a szemetet. Nem kell 216 videolejátszó, elég 10 is, de azokat teszteld, és ha hulladék, ha nem frissít, ha szarik rá, dobd ki. Ne nekem kelljen kötésig gázolni a vadonban. Válaszd külön, mi a tartalom és mi a szoftver. És csinálj egy normálisan paraméterezhető keresőt. Nézz meg bármi webshopot, az az irány a jó, nem kell feltalálni újat. És vedd ki az iTunes-ból, de azonnal!

2. iTunes. Elsőként is viselkedjen úgy, mint a többi apple szoftver, könyörgöm, ha a menü tetejére kattintok, csukja le magát végre. Ha neked az tetszik, hogy ez a médiaközpontja az Apple-nek, csináld meg rendesen. Szedd külön az eszközöket! Vagy szedd külön a feladatokat! Vagy tudod mit, bízd rám, mit szeretnék, de választhassak, az ördögbe is. Legyen moduláris, és én dönthessem el azt, hogy mit kapcsolok be és mit nem akarok soha látni. Vásárolni nem innen akarok, ez evidens, mert alkalmatlan a feladatra, felesleges tőkesúly benne a shop. Ha ez a médiaközpont, akkor nem fogom kikapcsolni, tehát nem ülheti ki a rendszert. Szelektálj Tim, ami nem ide való, dobd ki egy külső alkalmazásba!

3. Hardver. Van az intel és van az A sorozat. Áldozz rá pénzt Tim, állj saját lábra! Nincs mit tökölni, Jobs is így csinálná, mert bár az intelre váltás az IBM kikényszerített hibájaként megkerülhetetlen volt, de nem kell örökké tartson. A felhasználóidat nem az érdekli, hogy milyen proci ketyeg a gépben, hanem hogy amit a kezébe adsz eszközként, az mennyire épül be zsigeri szinten. A helyzet azt mutatja, hogy az A-sorozaton már most is muzsikál a PS, a Word és a többi, tehát sejtésem szerint nem kell lemondani semmiről, a fejlesztők majd kiizzadják a szoftvereket. Legyen kezedben a vas, legyen egy platformon az asztali és a mobil rendszer. Szakíts az intellel!

4. Oprendszerek. Most van kettő. OSX és iOS. Amíg a vas nem azonos architektúra, addig a rendszer sem lehet az. Nyilván az átmeneti időre is kell az együttműködés a két platform között. De ezt ne azzal akard elmismásolni, hogy a rendszerfontokkal baszkódsz, meg rákényszeríted az asztali usert is arra, hogy azt a formát nézze, amit egy iOS mobil eszközön lát, ez pótcselekvés. Ehelyett vágj rendet a szolgáltatásaidban, iCloud és barátai, és ami közösen használatos, azt csináld meg úgy, hogy működjön is. Például a file mozgatás. Ne baszd fel az agyam, hogy egy mozi iPad-re másolásához huszonhárom kattintással kelljen az iTunesben szerencsétlenkedni, vagy felhőre töltögetni. És könyörgöm, ha van egy asztali masinám, egy telefonom, egy tabletem és vagyok olyan megszállott, hogy még a hálózatom is Apple, akkor ezek működjenek együtt anélkül, hogy tudnom kéne róla, hogyan csinálják. Leszarom, nem érdekel, lássák egymást, tartsanak kapcsolatot, drag and drop mozogjon a zene, a film, minden! Egy az Apple, működjön is együtt!

5. Külső eszközök. Elmesélek két sztorit, Tim. Vettem egy 10 centis lightning-usb kábelt, mert a billentyűzetről akartam az iPhone-t tölteni, nektek meg nincs ilyen rövid. Működik, tölt, adatot küld, szuper. Kipróbáltam az iPad-del is, nem tölt. De a saját kábele se, csak ha direktben tolom be a gépbe. Miért, Tim? És a másik: az iPad-et miért nem lehet kábellel összekötni a Nikonommal úgy, hogy menjen rajta a live view (élőkép)? Miért nem engeded meg a fejlesztőknek, hogy programozhassanak a camera connection kit-re? Hiszen annyira adná magát, hogy a ti tableteteket használja minden profi filmes vagy fotós és ne kelljen egy szar droidot megvennie. Tim, a boltba tengernyi szemét app van, de kiegészítőknél fafejkedsz? Ezzel kidobod a potenciális vevőid is az ablakon. Értem én, hogy egy szar kábelből is lehet haszon, ha 10x annyiba kerül, mint a másik, de ez zsebpénz, Tim! Engedd el!

Szóval Tim, takaríts! Mert az Apple attól (is) volt nagy, hogy a felhasználói csak használták, anélkül, hogy akarták tudni, hogy mitől működik. Ezért adtunk rá ki kétszer annyit, mint egy sima pécére, ezért jöttünk át az androidról, linuxról, mert nem akarunk driverezni, portokat állítani, protokollokkal szeretkezni, mert nem vagyunk programozók, mérnökök, mert élvezni akarjuk, nem pedig érteni. Érted? A Jobs örökséget keresed? Ennyire egyszerű, Tim, takaríts bátran!

Osztálytalálkozgatás

| hegyizsolt

osztalytaliMegvolt az idei középsulis találkozónk is. Fogyadozó létszámmal, javarészt a kemény mag, már persze aki magát annak mondja, gondolja. Vicces, hogy az osztály amíg aktívan üzemelt, nem volt sem jó, se összetartó, tipikus budapesti szakközép csak, klikkekkel, csapódókkal, le- és kimaradókkal. Aztán mára ez más árnyalatot kapott, ha nem is vajszínűt, de történeteink mégis úgy próbálják mutatni, mintha jóban lettünk volna régen is. Hazudgatunk, lelkünk rajta.

Két év múlva lesz a 30. részint ebből is adódik, hogy nem voltunk sokan, talán a fele csak. Szakmában – 608-as RTV műszerész – egy maradt mutatóban. Rajta kívül ott volt a bitvadász, a bugyikereskedő, az ingatlanos, az örök alkalmazott, a lázadó papa, a fodrász – többé-kevésbé sikeresnek rajzolt sorsokkal boldog emberek, de mégis szinte mind kompenzál, rablómesél, viszi a prímet lazán, miközben a csöndesebbje figyeli a szónokot. Elgondolkodom. Mit keresek én itt?

Közben tanulok új szavakat, a nagyikorúakra bukó a GILF, a menő szemüveg a SPY, szóval nem haszontalan az este, csak elszomorítóan unalmas. Biztos bennem van a hiba, mert vicces a néger nőre vágyakozás, a zsabós divattervező kreálta hófehér ing a deszkás shorthoz, és értem én azt is, hogy kevés valós közös téma akad egy amúgy legfeljebb évente összejáró csapatban, de ez így mégis vékony és szánalmas is. Pocsékolt idő.

Nem volt kedvem berúgni, unalmamban kötözködőre vettem, értetlenkedve kérdezgettem, főleg magam szórakoztatására mélyinterjúztam a miértekről. Hogy tényleg ennyi van csak a fejekben? És ha sikeres, ha van pénz, autó és hatalom a bombatestű bringa mellé, akkor mindehhez miért kötelező kellék a még nagyobbat mondás, miért kell ezt a mindent valami kőproli zsírpapírba csomagolni? Vagy még sincs minden annyira rendben, mert apa kidobta a málhazsákba gyűjtött gyerekkort, amit ebay-en kell mindegy mennyiért pótolni? A bombázó nőtárs ne dolgozzon, inkább tartsuk el, hogy meglegyen a függőség? Kopaszodó fejhez meg szexi a borosta?

Hazafelé egyik kevéssé sikeres fiúval gyalogoltunk az akácillatú lakótelepen, nekem levezetés, neki az olcsóság kényszere a séta. Kérdeztem, mi van vele, fél füllel hallottam a pletykát, de mesélné-e hogy él? És elmondta, amit a buliban senki se akart hallani, hogy romként félkésznek hagyott házikón negyvenmilliós hitellel, két SNI-s gyerekkel az asszonyka mellé új férfi költözött, ő gürizik, folytatná az építést, csak már nincs kinek és minek, gyerekei hangolva ellene, és csak mondta, és mondta és alig lehetett más szavam rá okos, mint hogy megdögleni nem érdemes értük, mert megköszönni senki se fogja, hagyj csapot-papot és élvezd, ami még hátra van. És láttam könnyekkel küszködik, de érti, persze, csak a két gyerek… Aztán ő tovább a kertvárosba, én balra el haza.

Hát, fiúk, ettem is, ittam is, vigadtam is veletek, de ha csak ennyi fér bele, mint amit vetítettünk este a semmiről, akkor inkább ne szóljatok, a harmincadikat majd itthon nem ünneplem. Viszlát, és kösz a halakat!

A büszkemagyarokhoz

| hegyizsolt

Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok! – hallom és olvasom a szót, és elérkezettnek érzem az időt ahhoz, hogy leírjam: arra hogy magyar vagyok, nem lehetek büszke.

Nem azért, mert erre a jobboldaliak szoktak azok lenni, hanem egyszerűen nyelvileg-fogalmilag lehetetlenség. Ugyanis magyarnak lenni, bár szoktam volt mondani, karmikus kihívás, de önmagában nem teljesítmény. Vagyunk vagy 15 millióan mondjuk, akik magyarok. És? Ilyen elven büszke lehetek arra is, hogy férfi vagyok. Vagy hogy 180 centi magas. Egyikért se tettem semmit, kaptam, beleszülettem, így alakult.

Az ember a teljesítményére lehet büszke. Sajátjára legfőképp, aztán ha az nincs, akkor a máséra. De még az is kevés nyelvileg, hogy ha azt mondom, hogy büszke vagyok a magyar sportolókra. Mert példás apukák? Vagy mert ügyes sofőrök? Nem. Tehát büszke ebben az esetben is csak a magyar sportolók sporteredményeire lehetek, de úgy gondolom, még ez is túl tág kör, hiszen nem minden sportoló nem minden eredményére lehet az ember büszke. De kábé ez már elfogadható.

Aki büszke lehet arra, hogy magyar, az az, aki ezért tett is valamit. Például mondjuk a kínai boltos, aki nyelvvizsgázott és megszerezte az állampolgárságot, tanult és teljesített. Ő mondhat ilyet, hogy büszke arra, hogy magyar, de igazán ő sem valami ködös összetartozásélmény alapján lesz az, hanem egyéni teljesítménye okán.

A magyar az nem minőségjelző, főleg nem valami extra, másban nem rejlő dologé. Büszke magyar, az csak más ellenében lehet, egy tóthoz vagy románhoz képest, és nyilván, hiszen épp ez benne a lényeg, hogy egy zsidóhoz vagy cigányhoz képest. Mert erre találták ki, a büszkemagyar az ellenmagyar, irredenta-light.

Mellesleg ez az egész hungarikumos izé is ezért nem működik. Mert ha azt mondom, hogy magyar áru, az önmagában nem jelent mást, mint hogy az ország határain belül készül, mondjuk az ország határain belüli termékből, mondjuk magyar emberek kezei által. Bizonytalan vagyok benne, hogy ezek mind teljesülnek-e, amikor mondjuk pálinkát iszom, almát vagy kolbászt eszem, de meghatározásnak jó lesz. De minden magyar pálinka jó? Nem, a többsége szörnyeteg. Minden kolbászunk finom? Fenét, a java inas zsírkupac. Tehát ha azt mondom, vegyél magyar árut, azzal nem mondtam ki azt, hogy mert azzal a minőség is házhoz jön. Lehet, de egyáltalán nem biztos. Az, hogy egy alma magyar, önmagában nem jelzi, hogy jó is. És itt most nem csak az a kérdés, hogy a címke mire raggatható, és hogy elég szigorú-e a zsűri. Hanem hogy a magyar alma magyarsága épp annyit ér, mint a lengyel alma lengyelsége. Ettől egyik se jobb vagy rosszabb. Amitől meg igen, az nem országfüggő, mert hogy nincs olyan dolog, ami attól lenne jó vagy rossz, hogy melyik nép kezei közül esik ki.

Legyünk büszkék, mert a gyerek 160 centit ugrott a tornaórán, vagy mert felvették az egyetemre, vagy legyünk büszkék, mert jól sikerült a pörkölt a bulin. Legyünk büszkék akár egy dalfesztivál győztesére, de úgy legyünk büszkék, hogy más büszkeségét is képesek legyünk elfogadni. A jobboldal a kokárdára szúrt nagymagyar büszkeségével kört rajzol, amibe majd ő megmondja, ki tartozhat bele és ki nem – nem kell teljesítmény hozzá, csak hangerő. Erre jó, ennyit jelent csak. Önmeghatározás valakik ellen, harcállás, befeszült arccal, felcsapott orral.

walesa

Van egy kép itt. Lech Wałęsa és Wojciech Jaruzelski kezet fognak. Ismerve a lengyel történelmet, főképp kettejük pályájának találkozását, a kép legalábbis beszédes. Nem tudom, mi járt a fejükben. De a kép okán mégis valami olyan következtetésre jutottam, hogy talán az, hogy lengyelek, náluk nem kikölcsönzött pántlika a ruhatárból, nem szitokszó és nem egymás elleni jelzős szerkezet. Mindketten akartak valamit, de talán egymás lengyelségét nem vonták kétségbe. Büszkemagyarok, mi meddig várunk még a kiegyezésre?

Don Juan Székelyesen

| hegyizsolt

donjuanSzékely Kriszta vizsgaelőadást rendezett az egyetemen, szerencsére volt jegy rá és idő is, hogy megnézzük, és nem bántam meg. Leginkább azért, mert elgondolkodtatott. És ez már nagy dolog. Egyrészt magamon. Azon, hogy miközben a szolgával kellene egyetértenem, de igazán ez mégsem megy, mert mindamellett, hogy egy kedves bolondos egyszerű ember, de gondolkodásmódja minden szimpátiám ellenére olyan, ami miatt elköltöztem anno anyáméktól. Mert szép dolog a természet, a madarak, a vadak s halak világa, meg az erkölcs is persze, de a világ ennél egyszerűbben működik. Don Juan nem létezne nők nélkül, sőt, egyenesen a nők működtetik. A nő keres vágyának megfelelő formát, aztán a felelősséget cipelje a férfi. A nő az, akinek a megfelelőnek hitt vagy remélt férfi kell, bármi áron, érte bármit felad, bármibe belemegy. A férfi ezt csak használja, és lássuk be, amíg tart a szerelem, addig nincs egy rossz szava sem senkinek. Na igen, és mi van, ha a férfi valóban a szerelembe képes csak szerelmes lenni, ha a nő ehhez csak eszköz? Hát, pech.

A másik, amin elgondolkodtam, hogy a darab úgy lett mai, hogy nem kellett hozzá extra felújított, újrafordított szövegkönyv, csak ízesítés, hogy a váz megmaradt, a körítés a gegeken kívül kortalan. Ezt élem meg én is, nap mint nap, látva az én kis közösségem intrikáit, kerítéseit, hódításait és elbukásait. Ugyanezt. A nő nem változik. Még a hite sem menti, a vágy tőle indul el. A férfi csak rezonálhat.

Jó a darab, jó a rendezés, a teret is izgalmasan mozgatja Székely, és ami a legjobb, hogy azáltal, hogy szinte kamaszokkal játszat majdnem mindenkit, a hangsúly szerencsésen lekerül a férfiharcról. Mert ez tulajdonképpen mindegy. Don Juan lényege nem a kora és nem a hely, a lényege a szerelemre adott válasz. Magadra vess, ha provokálsz, ne máson kérd számon saját gyengeséged.

Makranczi Zalán jól hozza a karaktert, azonosulhatok vele. Gazsó György nem csak szolga, de mindannyiunk jobbik énje is, ráadásul jó humorral működik. Radnay Csilla Elvirája akár az osztálytársam is lehetne, vagy a szomszéd csaj. Ki kell emeljem még Szabó Zoltánt, Fricit, aki bár kissé a harmincas évek filmjeire hajazóan hozta a figurát, de ez ízt adott neki, működött.

Don Juan rohan egyik nőügyéből a másikba, vagy a nők kergetik? Ítéljük, és közben irigyeljük is? Ki hódít meg kit? A szerepek felcserélhetőek, igaz, a szerepcsere a felelősség átvállalása nélkül csak női játszma lesz. Ezeket a játszmákat ők álmodják maguknak a babaszobáktól a kolostor kapujáig, sőt, azon túl is, ők játsszák velünk. És bűnhődni, ki fog, ki kell szembeszálljon a démonaival? A férfi, hisz a nőt felmentjük, a férfi az, aki elbukik. Miért? A végén Sganarelle az, aki helyettünk összegez és néz szembe ítéletével.

utóirat: Székely Gábor és Bodó Viktor osztályvezető tanárokról se feledkezzünk meg, valamint a dramaturgról, Szabó-Székely Árminról. De szeretném Gazsó Györgyöt külön kiemelni.Ugyanis miközben a premier mindenkinek tánc a mélység felett, ő emellett jelenlétével folyamatosan egyben tudta tartani a csapatot, biztos bázisként számíthattak rá a növendékek, kollégái. Ez valószínű, hogy neki természetes, de azért jegyezzük meg, hogy nem magától értetődő, mindezt úgy adni, hogy közben körülötte mindenki megkaphassa a neki szánt és járó fényt is, hogy ne uralkodjon el a darabon a gazsói jelenlét, ez nagy dolog.