Pirosbetűs

2017-06-07-20.46.57-2.jpg

Elfogytak a pirosbetűs ünnepeink. Nem csak úgy elmúltak, nincs több. Azok vagyunk, akik nem tudnak közösen ünnepelni. Elveszett hozzá a méltóság. Nincs hová visszanyúlni. Nincs közös ünnep, mert nincs közös alap. Éppen hogy ezeket a közös szálakat igyekeztünk a leghamarabb elvágni, elfelejteni. Sikerült. Nincs közös múlt. Átírtuk. A divergens vonalak nem találkoznak sehol és nincs aki akármit is átvigyen a túlsó partra. Szanaszét zuhantunk, magunk mellé, és nincs egy hiteles ember sem, aki segítsen ezt összerakni, mert nincs olyan, akinek akár hangos kiáltására, akár suttogó szavára egyként kapnánk fel a fejünket. Szegregálunk és szeparálódunk. Csak a magunk körei. Csak a magunk nyeresége. Ahol a MI már nem közösség, hanem elkülönülés. Hol a temetkezés fölött egy ország vonja meg a vállát. Belegázoltunk egymás becsületébe, hitébe, hitetlenségébe, szabadságába. Csókolom. Van itt még, aki beszél magyarul?

Osztálytalálkozgatás

osztalytaliMegvolt az idei középsulis találkozónk is. Fogyadozó létszámmal, javarészt a kemény mag, már persze aki magát annak mondja, gondolja. Vicces, hogy az osztály amíg aktívan üzemelt, nem volt sem jó, se összetartó, tipikus budapesti szakközép csak, klikkekkel, csapódókkal, le- és kimaradókkal. Aztán mára ez más árnyalatot kapott, ha nem is vajszínűt, de történeteink mégis úgy próbálják mutatni, mintha jóban lettünk volna régen is. Hazudgatunk, lelkünk rajta.

Két év múlva lesz a 30. részint ebből is adódik, hogy nem voltunk sokan, talán a fele csak. Szakmában – 608-as RTV műszerész – egy maradt mutatóban. Rajta kívül ott volt a bitvadász, a bugyikereskedő, az ingatlanos, az örök alkalmazott, a lázadó papa, a fodrász – többé-kevésbé sikeresnek rajzolt sorsokkal boldog emberek, de mégis szinte mind kompenzál, rablómesél, viszi a prímet lazán, miközben a csöndesebbje figyeli a szónokot. Elgondolkodom. Mit keresek én itt?

Közben tanulok új szavakat, a nagyikorúakra bukó a GILF, a menő szemüveg a SPY, szóval nem haszontalan az este, csak elszomorítóan unalmas. Biztos bennem van a hiba, mert vicces a néger nőre vágyakozás, a zsabós divattervező kreálta hófehér ing a deszkás shorthoz, és értem én azt is, hogy kevés valós közös téma akad egy amúgy legfeljebb évente összejáró csapatban, de ez így mégis vékony és szánalmas is. Pocsékolt idő.

Nem volt kedvem berúgni, unalmamban kötözködőre vettem, értetlenkedve kérdezgettem, főleg magam szórakoztatására mélyinterjúztam a miértekről. Hogy tényleg ennyi van csak a fejekben? És ha sikeres, ha van pénz, autó és hatalom a bombatestű bringa mellé, akkor mindehhez miért kötelező kellék a még nagyobbat mondás, miért kell ezt a mindent valami kőproli zsírpapírba csomagolni? Vagy még sincs minden annyira rendben, mert apa kidobta a málhazsákba gyűjtött gyerekkort, amit ebay-en kell mindegy mennyiért pótolni? A bombázó nőtárs ne dolgozzon, inkább tartsuk el, hogy meglegyen a függőség? Kopaszodó fejhez meg szexi a borosta?

Hazafelé egyik kevéssé sikeres fiúval gyalogoltunk az akácillatú lakótelepen, nekem levezetés, neki az olcsóság kényszere a séta. Kérdeztem, mi van vele, fél füllel hallottam a pletykát, de mesélné-e hogy él? És elmondta, amit a buliban senki se akart hallani, hogy romként félkésznek hagyott házikón negyvenmilliós hitellel, két SNI-s gyerekkel az asszonyka mellé új férfi költözött, ő gürizik, folytatná az építést, csak már nincs kinek és minek, gyerekei hangolva ellene, és csak mondta, és mondta és alig lehetett más szavam rá okos, mint hogy megdögleni nem érdemes értük, mert megköszönni senki se fogja, hagyj csapot-papot és élvezd, ami még hátra van. És láttam könnyekkel küszködik, de érti, persze, csak a két gyerek… Aztán ő tovább a kertvárosba, én balra el haza.

Hát, fiúk, ettem is, ittam is, vigadtam is veletek, de ha csak ennyi fér bele, mint amit vetítettünk este a semmiről, akkor inkább ne szóljatok, a harmincadikat majd itthon nem ünneplem. Viszlát, és kösz a halakat!

Irány 84!

fideszbeA választásokig lehetett hinni, bízni az irrealitásban, hogy a darabjaira hullott, és darabjaiban főleg egymással vitában álló, szellemi bázisát adó értelmiségi elitje által sem támogatott ellenzéki összefogás valami csoda folytán, talán, mégis, főképp nem saját erejéből, nem értelmes programja által, egységes és érthető jövőkép és önmeghatározás híján inkább dacból, és a Fidesz által dobott gumicsontokon rágódva győzni fog. Tudom, hülye egy hit, szürealitásában veri a szeplőtelen fogantatást is, de az ember már csak olyan, hogy szeret bízni, hinni, vakon is. Ha nem így lenne, bezárnának a kaszinók, a lottózók, a templomok, de még a patikák bevétele is töredékére csökkenne. Azonban a választások elmúltak, túl vagyunk, győzött a realitás, a hit ideje lejárt. Legalábbis a baloldalon, mert jobbosoknak maradt a békemenetes, EU-ellenes, Putyin-barát világ, és ahhoz, hogy ezt valaki csont nélkül bevegye, ahhoz kell aztán a vakhit piszkosul, máshogy az se megy, csak agy nélkül, zsigerből. Nekik a magyar nem egy embercsoport, nem azonos nyelvet beszélők köre, nem is a nemzet szimpla spirituális kapcsolódása, hanem a minőség, a faji felsőbbrendűség jelzője. Nekik legyen mondva, persze, rájuk kell csak nézni. És mégis azt mondom, be kell lépni a Fideszbe!

Feljebb toltad a szemüveged, félrenyelted a teát, barátom? Nyugi, nem olyan bonyolult, elmagyarázom, csak tekerjük vissza a diavetítőt 89 előttre. Hogy is volt? Emlékszel? Bementünk a suliba, tudtuk, hogy Zalánka néni egy rémes boszorkány és nem szakmai tehetsége által lett igazgatóhelyettes, hanem a párthűsége miatt. És mit tanított? Történelmet. Ahogy ma a jobbikos fogja óvni a kultúrát és oktatást, igen, pont úgy. És mi bejártunk az óráira, igyekeztünk szája íze szerint fel is készülni, majd este mentünk Rajkék közé állat ejtve figyelni, hogy is volt 56, aztán párna alatt hallgattuk a Szabad Európát akkor is, ha anyánk félt a szomszédoktól. Vagy később a görög menekült családból származó töri-orosz szakos osztályfőnök, aki bár miután meglátott piros hajjal, közölte, hogy “Hegyi, maga nem fog leérettségizni”, de kettessel mégis sikerült, hála a negyedik tételhúzatás után már a dolgot nagyon unó elnöknek. Túléltük, ép ésszel, ahogy a március 15-i hülye ünnepélyeket is a Pataky moziban – ma ATV, ami bizonyítja, hogy a géniusz lócinak is van humorérzéke – vagy később, miután ellógtunk ezekről a ledarált petőfi-hevületes borzalmakról és megismerkedtünk a vízágyúval, na azt is túl, estére a ruha megszáradt, mehettünk a Rádayba koncertre. Vagy a PeCsába. Sőt, nem csak túléltük, de valamit megtanultunk, amit a mai fiatalok talán inkább a reklámok és a bulvár világából ismernek: olvasni a sorok között. Ja, más volt a tétje, mint nekik, de a működés kábé ugyanaz.

Aztán jött a munkahely, a köpcös, kopaszodó főnökkel, akinek a víkendházához nekünk kellett az aktuális baromságokat munkaidőben legyártani, legyen szó a kerti budi automata világításkapcsolójáról vagy a távirányítós pecafelszerelésről, mindegy. Csináltuk, röhögtünk, sőt, még névnapoztunk is vele, a pár kör ingyensört mint egyfajta költségtérítést fogtuk fel, és bár ideológiailag ő is picit labilis volt, de azért mikor Gorbacsov fejét formáztam meg szilikongumiból, akkor ő is kilátásba helyezte, hogy nem érem meg az 5 éves törzsgárda tagságot, ha így folytatom. Nem lett igaza, a hatodik évben rúgtak ki. De addig is, ha nem volt a műhelyben, építettünk rádiót, írtunk novellákat, sütöttünk vagy 300 palacsintát ebédre a többieknek, Sanyi kaktuszokat termesztett fóliasátorban, és munka után miénk volt a kábeltartó pince, ott volt a próbahely, lehetett zörögni az elektro-punkkal késő estig.

Ez a múlt, amit nem csak túlélni segített a passzív ellenállás, de az így szövődő barátságok ereje jól jött akkor is, amikor az – bár Gorbacsov nélkül nem ment volna – belülről szétesett. Elmarta kötőelemeit a humor,  a szocialista erkölcs, a szamizdat, és az underground. És ha visszafordítjuk fejünket a mába, ellenzék híján nincs más esélyünk ma sem. Látható, az MSZP vezetése magával van elfoglalva, a kisebbekkel együtt fel se fogta a harmadik pofon erejét, ácsingóznak tovább a bérszámfejtésen a mesterházik, gyurcsányok, fodorok, a szellemi elit havashenrik-féle csapata ATV-stől, klubrádióstul siratja sosemvolt szüzességét. Minek? És ha nekik csak ennyire futja, garantálom, hogy 2017-re fognak eljutni oda, hogy esetleg elzavarnak egy megyei vezetőt megújulás címén és majd valami antikvára cserélik a tipográfiát a pártzászlón, hogy érezzük a törődést. Az LMP is készül rá, hát, akkor inkább lépjünk be mi is együtt a Fideszbe!

Figyelj, trója is működött a falóval. Orbán úgyis egypártrendszert akar, másban gondolkodni sem tud. Legyen meg neki! Ha belép mondjuk egymillió kiábrándult balos szavazó álruhában, az már elég lehet a pártszakításhoz is, de ehhez idő kell. Beépülni, ismerkedni, felmondani a leckét, kokárdázni, békemenetelni május elsején, nem nagy ügy. Közben keresni a kapcsolatot a jó fideszesekkel, azokkal, akik elégedetlenek azzal, ami van, szervezni belülről a sejteket, aztán amikor eljön az idő, egyszerre lépve elválasztani a szart a májától. Hiszen ott is laknak értelmes emberek talán, nem? Orbán beleőrülne, az biztos. És végre lehetne értelmes konzervatív és liberális szakasz, nem utálkozva, hanem egymás értékeit és világlátását elfogadva és annak létjogosultságát elismerve. Ez máshogy egyébként sem megy, tetszettek volna forradalmat csinálni, de mi nem tetszettünk, csak egy taxissztrájkra futotta. Menjünk vissza a kiindulópontra. Irány 84!