Túl a legnehezebben

2018-07-25-10.56.18-1

Mesélek, mi és hogy is van ezzel a felújítással. Én azt hittem, hogy két-három héttel hamarabb leszünk kész majd, mint ahogy most látszik, de így is nagyot haladtunk és már látszik a fény.

András nagyon sokat segített, jött festeni, tolta, heti két napot itt volt, és az, hogy elhúzódás van, nem rajta múlott. A legmeredekebb rész, amin túl vagyunk, az a nappali és a magas szoba. A képen látod, hogy állvány, létra, minden volt, én nem hittem volna, hogy ez a dolog így megoldható lesz. Azt hiszem, ez a barátság. És itt van Tomi is, aki szintén gürcöl, hordja, pakolja, ha valahol elakadok, telefonálhatok neki, jön, segít. És persze Jóska, aki takarít utánunk, főz, viszi a háttérmunkát. Ők hárman dobogósok.

Ne kezdj bele, ha nem muszáj, ennyit tudok mondani. Nagyon fárasztó és még hátra van a visszarendezés és csinosítás része, belakni, vagy visszalakni a házat. Most megint lesz jópár nap szünet az írásban, mert oda kell tenni magam, hogy mihamarabb kikecmeregjünk a porból, koszból és festékből.

FAK Klub és kolbász

kolbasz

Írtam a találkozómról Attilával, akkor a helyről, ahol ettünk, ittunk, nem esett szó, pedig jó volt nagyon. Fekete Arany Klub, azaz FAK, a Bartók Béla úton, aminek a jellegzetessége, hogy úgymond olajosok csinálják (nem csak) olajosoknak, tiszta Dzsokijúing az egész. Belül fekete és narancs az alap színek, a berendezés ötletesen utal a kőolajra, a bányászatra, olyannyira, hogy a Bányász múzeumnak is van mini tárlata. Csapon kézműves sörök, kapsz kóstolót, hogy eldönthesd, mit szeretnél, persze vannak más italok is, jó időben ki is ülhetsz, nézhetsz kivetítőn meccset, a személyzet kedves, a főnök, Palásthy György (hívóneve medve) és csapata lelkes.

Nem csak a sörök voltak jók, de finomat ettünk, pedig nem lehet melegkonyhát tartani a lakók miatt, de a FAK csapat megoldotta ezt is például zsíros kenyérrel, vagy magyaros tállal. Maga Medve hozta a hozzávalókat, Békési húsárut, töpörtyű, szalonna, sonka, kolbászok, paprika, hagyma – és akkor itt kell beszéljek a szilvalekváros kolbászról, amit a képen látsz fenn. Na az, az fe-no-me-ná-lis. Be kellett szerezzünk a Kamrából a Nagydiófa utcából, bár a csepeli piacon is kapsz, ha szeretnél, de a Kamra közelebb volt. Jó hely, kell menni oda máskor is.

Így érnek össze a dolgok. Van egy jó pub, ott kényszerűségből megoldás kell az ételre, lesz hozzá jó beszállító, és a kedves kiszolgálás okán az ember elkezdi keresni, hogy mit is evett, mit is ivott, hátha otthon is lehet majd ilyet. Nem kell ehhez hungarikum őrület, nem kell fine dinning, sem vendéglátós családi hagyomány – a FAK-ban javarészt mindenkinek a MOL-hoz volt köze, olajhoz, gázhoz, szénhez, nem a fakanálhoz – csak kis megszállottság. És jön a heppiend. Vagyis jönne, ha nem Magyarországon élnénk.

A hely ugyanis a dolgok mostani állása szerint bezár július közepén. Ahogy oly sok más kezdeményezés arrafelé. Mert az oké, hogy valaki kitalálta, hogy a Bartókból legyen budai plázs, galériákkal, éttermekkel, minden jóval, csak valahogy az egész nem állt össze. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy nincs ott semmi olyan nagyobb helyszín, amiért amúgy odamennél, és ha már ott vagy, korzóznál, márpedig ha egy utca a semmiből semmibe vezet, nagyon kell akarni, hogy te ott akarj sétálgatni. És a metró bár segítség, de ehhez az is kellene, hogy például a helyek tulajai, bérlői összedugják a fejüket, közösen gondolkodva találják ki az egész arcát és irányát, másrészt hogy legyen annyi erő, hogy ne abba botolj bele lépten-nyomon, hogy ez is zárva, az is zárva, mert ez ront az összképen.

És a legfontosabb, hogy ha az önkormányzat a főbérlő, a tulaj, akkor ne egy-két évben gondolkodjon, és mondjuk a bérleti díjakat úgy állapítsa meg, hogy ne rövid megtérülést akarjon, hanem azt, hogy gyökeret verhessenek ott különféle dolgok, helyek, kultúrák, hogy a nép valóban odaszokhasson. Ezt külföldön úgy csinálják, ha rehabilitálni akarnak egy körzetet, hogy az adott önkormányzat, vagy akár az állam a saját tulajdonát úgy adja oda, hogy akár még adókedvezményeket is ad a bérlőinek, segít, amiben tud, csak álljanak fel, induljanak be, legyen élet, forgalom, hír, ráér kasszírozni majd, ha már van miből és kitől. Mondanom sem kell, a viktoriánus világ nem ilyen.

Én nem vagyok olajos, sem bányász, de drukkolok, hogy legyen valami megoldás a folytatásra, akár ott, akár máshol, kell ilyen hely, mint falat kenyér. Mert itt nem az történt, hogy egy outsider kitalálta álmatlan éjszakán, hogy milyen kocsma nincs még, hol a piaci rés, és terveztetett egyet, hanem szakmájukból adódóan megszállottak szerettek volna valamit létrehozni, valami maradandót, átadni a saját élményeikből, megosztani saját kultúrájukat, ismeretet is terjeszteni és ezzel saját hivatásuknak is rajongókat szerezni, és ez már eleve biztosította azt is, hogy ne rövid távban gondolkodjanak, hogy szeressék, amit csinálnak és higgyenek benne. Ez ritka, úgyhogy folytassa, Medve!

51-re lapot húzni

szulinap2018-06-30_1Tudom, elsőre hülye cím, de meg fogod érteni remélem, mire végére érsz ennek a bejegyzésnek. Tegnap lettem 51, és már hónapokkal ezelőtt megfogadtam magamnak, hogy ha eljön ez a nap, változtatni fogok sok mindenen. Nem, ez nem valami újévi fogadalmas marhaság, ne így képzeld el. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az elmúlt évem, éveim olyanok voltak, hogy itt az ideje, el se kerülhetem, hogy változások legyenek, akkor is, ha nem akarom, ha meg így van, akkor akarjam. Könnyebb úgy, nem?

Az egyik ilyen a blog. Az írás. Még semmi sem biztos, hiszen ha figyeled, ami körülöttem történik, láthattál már ilyen blogújrakezdést. És még azt se mondhatom, hogy tutira ki van találva a hogyan, a mit és a mikor. De ha nagyon ráfeszülök ezekre, akkor sose jön el a változás, na, ez is változás, látod, mert régen kényszeresebb tervező voltam. Egyelőre itt marad ez, ha már van a zen-taxi, jól szolgált évekig, arra, hogy kiderüljön, mi hogy működik, vagy sem, arra ez is pont elég jó. Tehát ez a forma és a hely.

Az idő, a rendszeresség örök problémám. Ezért kell mankó, vagy sorvezető. Nem bonyolult, de lehet, hogy nehéz lesz, majd kiderül. Mert azt találtam ki, hogy legyen ez egy verbális 365 nap. Minden napra egy szöveg, ahogy a képekkel is csináltam már. Persze ez adja, hogy akkor napló legyen, de a terv nem ez. Hiszen mérsékelten érdekel gondolom, hogy mit tettem, mit csináltam vagy mi történt velem, körülöttem adott napon. Ide tartozik, hogy híres emberek naplóival se tudok mit kezdeni, nem vagyok ilyen múzeumbogár, hogy olvasgassam, mit vett a boltban, ki látogatta meg, mit írt vagy festett, mennyit ivott vagy evett – szóval szerintem a napló műfaja nem csak íróban, de olvasóban is speciális elvárások szerint működik, nem mindenki kompatibilis ezzel. De akkor hogyan?

Hát, ez az, ami majd kiderül. Nem tervezek előre. Írni. Ennyi. Penzumban. Volt egy iPad erre, de nem alkalmas – erről majd később – és most lett egy Macbook Air, szerintem jó lesz. Volt olyan ötlet is, hogy írógéppel, és majd lehet, hogy az lesz az igazi, nem tudom, de a kezdeteknél nem akarom még ezzel is nehezíteni.

Most ennyi. Ez egy ilyen első bejegyzés, ha akarod, bebúkmárkolsz vagy hogy, aztán eldöntöd, hogy neked ez bejön, vagy sem, meg fogom a szósülben osztani is, ott is belefuthatsz. Személyes lesz. Abban is, hogy neked írom (meg persze magamnak), az egyes szám második, az most jónak látszik. Na jó, elküldöm. Ja, még valami. Annyiban gonzo, hogy nem olvasom el elküldés előtt újra. Leírom, megformázom, ha kell, keresek képet, ha kiadja, akkor a 365-ös képeimből, ha a téma okolja, akkor máshonnan, aztán már küldöm is.

A fotón a barátaim láthatóak, ahogy épp megették a lecsóm, szentmihályi volt, baracklekvárral, curryvel, ahogy annak lennie kell. Mivel körben ülnek, tetszőleges, honnan kezdem, Keleti Éva, Kincses Károly, Bagi Tamás és Krisztina, Mandur László, Kiss János, Sulyok Mária, Török József, Sebestyén László, és a teraszon Kincses Gyula. Lesz róluk is még szó, majd figyelj, addig meg, ha nem tudod, ki kicsoda, nézz körül a google-ban.

Demeter újra fényképez, a kamera előtt Móni és Mazsi a Romengóból

Ha szeretnéd tudni, hogyan készít portrékat egy Kossuth-díjas fotográfus, ha látni akarod, Mónit és Mazsit a Romengóból, akkor nézd meg ezt a werkfilmet. Demeter 10 év kihagyás után vette kezébe újra a kamerát, 86 évesen több, mint három órán át fényképezett, hogy Lakatos Mónika hamarosan megjelenő oláh cigány hallgatókat tartalmazó lemezéhez elkészítse a képeket. És ha szeretnél még hasonló mozikat látni, iratkozz fel a youtube csatornámra, megköszönöm.

Balla Demeter köszöntése

Balla Demeter fotográfus május 4-én lett 86 éves. Barátai, Bánkuti András, Hajdú Éva, Keleti Éva, Kincses Károly, Mandur László és Sohár Anikó eljöttek őt felköszönteni.

A film az előkészületekről és Demeter ünnepléséről szól. Köszönet Pápai Adél Zoénak és Török Józsefnek a segítségért. A filmben elhangzik egy recept is, currys sertésszűz. Nézd, finom lett.