Pirosbetűs

2017-06-07-20.46.57-2.jpg

Elfogytak a pirosbetűs ünnepeink. Nem csak úgy elmúltak, nincs több. Azok vagyunk, akik nem tudnak közösen ünnepelni. Elveszett hozzá a méltóság. Nincs hová visszanyúlni. Nincs közös ünnep, mert nincs közös alap. Éppen hogy ezeket a közös szálakat igyekeztünk a leghamarabb elvágni, elfelejteni. Sikerült. Nincs közös múlt. Átírtuk. A divergens vonalak nem találkoznak sehol és nincs aki akármit is átvigyen a túlsó partra. Szanaszét zuhantunk, magunk mellé, és nincs egy hiteles ember sem, aki segítsen ezt összerakni, mert nincs olyan, akinek akár hangos kiáltására, akár suttogó szavára egyként kapnánk fel a fejünket. Szegregálunk és szeparálódunk. Csak a magunk körei. Csak a magunk nyeresége. Ahol a MI már nem közösség, hanem elkülönülés. Hol a temetkezés fölött egy ország vonja meg a vállát. Belegázoltunk egymás becsületébe, hitébe, hitetlenségébe, szabadságába. Csókolom. Van itt még, aki beszél magyarul?

Magyar Posta tapasztalatok

2016-11-12-17.37.52

Ez a bejegyzés lassan két éve született, de ma pont ugyanannyira aktuális, mint akkor, semmi sem változott, így áthoztam a régi blogról ide.

Sok mindent rendelek netről, ennek több oka is van, részint mert egyszerűbb, mint buta és/vagy unott boltosokkal kontaktolni, részint mert a netes rendelésben van két heted, amíg meggondolhatod magad és indok nélkül visszaadhatod a portékát, ha nem vált be. Csak egy gond van, a házhoz szállításnál ritkán válogathatsz, és ha a Magyar Posta a kisorsolt szállítód, baj lesz. Mert a postaszolgálat bajos.

Rendeltem könyveket a Bookline-nál, egy napos szállításra. Karácsonyi ajándéknak, még időben, novemberben. Kaptam is SMS-t a Postától a szállítás napjáról, hogy 8-17 óra között várjak itthon, jönnek.

postasms

Vártam. Nem jöttek, így felhívtam őket. Hát, ők nem is látják, hogy futárnál lenne a holmi, de másnap biztos jön, várjak újra. Vártam, nem jöttek, második nap. Harmadik napon felhívtam a postát is, a bookline-t is. Egyik sem volt korrekt, a posta szerint valahol még az elosztóközpontban van a csomag, de nem tudnak többet, Bookline szerint meg ez már nem az ő saruk, ők átadták, ennyi, csináljak, amit akarok. Reklamáltam, hiszen három nap volt már, amíg hiába vártam, Bookline nem is fütyült rám semmit, Posta írta, majd válaszol.

Jött is válasz, egy hónapra rá – miszerint igen, ők hibáztak, de mivel nem én vagyok a megrendelő, így nem kártalanítanak, ők a Bookline-nal állnak jogviszonyban, verjem ott az asztalt. Írtam választ, hogy nem fogadom el az érvelést, gondolom újabb 30 nap múlva majd válaszolnak valamit.

posta

Más. Rendeltem az Amazonról csomagokat, szintén karácsonyra. Egyik kevés híján egy hónapig utazott, épp, hogy ideért, egy elveszett teljesen, Amazon visszafizette, egy még most is úton van, fene tudja merre jár, nincs tracking hozzá. Oké, Amazon majd visszafizeti, ha nem kerül elő, de érted, ajándék lett volna, cseszhetem az egészet, oda az öröm.

A Népszabadság beszántásakor előfizettem a Magyar Nemzetre. Napilap kell. Egészen év végéig megjött rendesen, de januártól már zavarosan kapom, kettőt elvesztettek, amikor megjön, akkor is már 9 óra elmúlt, holott 7-ig ide kellene érnie, mint megtudtam, mikor ma reklamáltam, de szólnak a postásnak, hogy legyen fürgébb, csak hát a tél, csúsznak az utak. Érted, tél van, és ez itt nagyon meglepő, kábé, mintha Sydneyben esne a hó.

A postásról. A régi normális volt, kedves és rugalmas, nem volt gond. Kábé egy éve új postásunk van. A régi motorral járt, ez teker. Ő dolga. Karácsony előtt vártam csomagot, jött is a fickó, és hozott egy papírt helyette, menjek be, vegyem a Postán át, mert óriási a csomag, nem tudta kihozni. Bementem, bár fura volt, 4 db LED izzó volt a csomagban, annyira nagy nem lehet. Nem is volt az. Cirka 15x15x15-ös dobozka. Elhoztam, a dobozt a kuka mellé tettem. Két nap múlva jön a muki újra, hoz valami ajánlott levelet, miközben átveszem látom, hogy a bringa kosarában egy pont ilyes dobozka csücsül. Mondom, te figyelj, pont ilyen csomagot nem hoztál ki két napja, hogy van ez? Ó, az nem, az óriási nagy volt. Mondom, várj haver – és kivittem a dobozt. Hát, ööö, a főnöke nem ekkorát mutatott neki, hogy vigye ki, az nagyobb volt. Most akkor hogy is van ez? Rendelsz házhoz szállítással valamit, de ha a postásnak nincs kedve, akkor nem viszi ki, battyogj be a postára?

Hallom, hogy ugyan voltak fennakadások, de már minden rendben, néhány kóbor kolbász és hurka még lehet, hogy a logisztikán dekkol, de amúgy már fut a szekér rendesen. Kedves Posta, te hazudsz. Semmi nincs rendben és hülye, aki veled szállíttat, és a tapasztalatok alapján innentől az lesz, hogy ha veszek valamit, nem csak az árát figyelem, meg a garanciát, de azt is, kivel szállíttat a cég, és ha veled, akkor bukta az üzletet, nincs megrendelés. Mert téged Posta be kéne szántani, úgy, hogy az összes alkalmazottad, vezetőd, mindenki, akinek köze volt hozzád, soha munkát ne kapjon ebben az országban. De tudom, fideszes haveroké vagy, így nem hagynak az út szélén. Megúszod, ahogy a többi is.

nemajanlott

Szülinap, szünetjel

2018-07-08_01_33_38

Ma szülinapot ünnepeltünk, így a napi penzum elmaradt, ráadásul miután éjjel megírtam, el is felejtettem publikálni, hát, van ez, lesz ez így még, ennyi belefér, hogy fél nappal később kerül ki, hogy ma szülinapot ünnepeltünk, így a napi penzum elmaradt. Boldog mindent, Tama!

51-re lapot húzni

szulinap2018-06-30_1Tudom, elsőre hülye cím, de meg fogod érteni remélem, mire végére érsz ennek a bejegyzésnek. Tegnap lettem 51, és már hónapokkal ezelőtt megfogadtam magamnak, hogy ha eljön ez a nap, változtatni fogok sok mindenen. Nem, ez nem valami újévi fogadalmas marhaság, ne így képzeld el. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az elmúlt évem, éveim olyanok voltak, hogy itt az ideje, el se kerülhetem, hogy változások legyenek, akkor is, ha nem akarom, ha meg így van, akkor akarjam. Könnyebb úgy, nem?

Az egyik ilyen a blog. Az írás. Még semmi sem biztos, hiszen ha figyeled, ami körülöttem történik, láthattál már ilyen blogújrakezdést. És még azt se mondhatom, hogy tutira ki van találva a hogyan, a mit és a mikor. De ha nagyon ráfeszülök ezekre, akkor sose jön el a változás, na, ez is változás, látod, mert régen kényszeresebb tervező voltam. Egyelőre itt marad ez, ha már van a zen-taxi, jól szolgált évekig, arra, hogy kiderüljön, mi hogy működik, vagy sem, arra ez is pont elég jó. Tehát ez a forma és a hely.

Az idő, a rendszeresség örök problémám. Ezért kell mankó, vagy sorvezető. Nem bonyolult, de lehet, hogy nehéz lesz, majd kiderül. Mert azt találtam ki, hogy legyen ez egy verbális 365 nap. Minden napra egy szöveg, ahogy a képekkel is csináltam már. Persze ez adja, hogy akkor napló legyen, de a terv nem ez. Hiszen mérsékelten érdekel gondolom, hogy mit tettem, mit csináltam vagy mi történt velem, körülöttem adott napon. Ide tartozik, hogy híres emberek naplóival se tudok mit kezdeni, nem vagyok ilyen múzeumbogár, hogy olvasgassam, mit vett a boltban, ki látogatta meg, mit írt vagy festett, mennyit ivott vagy evett – szóval szerintem a napló műfaja nem csak íróban, de olvasóban is speciális elvárások szerint működik, nem mindenki kompatibilis ezzel. De akkor hogyan?

Hát, ez az, ami majd kiderül. Nem tervezek előre. Írni. Ennyi. Penzumban. Volt egy iPad erre, de nem alkalmas – erről majd később – és most lett egy Macbook Air, szerintem jó lesz. Volt olyan ötlet is, hogy írógéppel, és majd lehet, hogy az lesz az igazi, nem tudom, de a kezdeteknél nem akarom még ezzel is nehezíteni.

Most ennyi. Ez egy ilyen első bejegyzés, ha akarod, bebúkmárkolsz vagy hogy, aztán eldöntöd, hogy neked ez bejön, vagy sem, meg fogom a szósülben osztani is, ott is belefuthatsz. Személyes lesz. Abban is, hogy neked írom (meg persze magamnak), az egyes szám második, az most jónak látszik. Na jó, elküldöm. Ja, még valami. Annyiban gonzo, hogy nem olvasom el elküldés előtt újra. Leírom, megformázom, ha kell, keresek képet, ha kiadja, akkor a 365-ös képeimből, ha a téma okolja, akkor máshonnan, aztán már küldöm is.

A fotón a barátaim láthatóak, ahogy épp megették a lecsóm, szentmihályi volt, baracklekvárral, curryvel, ahogy annak lennie kell. Mivel körben ülnek, tetszőleges, honnan kezdem, Keleti Éva, Kincses Károly, Bagi Tamás és Krisztina, Mandur László, Kiss János, Sulyok Mária, Török József, Sebestyén László, és a teraszon Kincses Gyula. Lesz róluk is még szó, majd figyelj, addig meg, ha nem tudod, ki kicsoda, nézz körül a google-ban.

Balla Demeter lakása (archív felvétel)

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=9rg5-YA5CAE&w=1280,&align=center&allowfullscreen]

1992. szeptember 12-én és 13-án készítettem egy felvételt Balla Demeter Számadó utcai lakásáról, tárgyairól, mindarról, ami körbevette őt. Előkerült az archívból a film, én ezzel kívánok boldog új évet mindenkinek, a csatornán is, a Látszótéren is.

Ünnep, jövő év és a tervek

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=WT5YCVd3wrI&w=1280,&align=center&allowfullscreen]

Rövid ünnepi adás a jövőről, a tervekről, kicsit a téli fotografálásról is. Békés karácsonyt és boldog új évet kívánok mindenkinek.

Balla Demeter köszöntése

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=WQD8jBCwSko&w=1280,&align=center&allowfullscreen]

Balla Demeter fotográfus május 4-én lett 86 éves. Barátai, Bánkuti András, Hajdú Éva, Keleti Éva, Kincses Károly, Mandur László és Sohár Anikó eljöttek őt felköszönteni.

A film az előkészületekről és Demeter ünnepléséről szól. Köszönet Pápai Adél Zoénak és Török Józsefnek a segítségért. A filmben elhangzik egy recept is, currys sertésszűz. Nézd, finom lett.

Bika

640_2013_07_06_15_12_49

A dobok tompa moraja, nem tudod, hétfő van-e vagy vasárnap, fogod a fényképezőgépet, szaladsz te is, mint mindenki, izzadtságszag és üvöltés, valami zene, kipirosult arcú asszonyok biztatják szeretőjüket, a férjek is kiveszik a részüket a rohamban, vágta, vágta hosszában végig az utcán, rohanva át a tereken, fellökve egymást, a látogatók is örülnek, ilyet még úgyse láttak, bár tavaly meghalt Marco, de ez csak utána válik fontossá, most a roham a fontos, mert tudod, hogy jön a bika, és te nem vagy idevalósi, de meg kell csinálni azt a kibaszott képet, bár tudod, hogy nem fogsz az újságok címlapjára kerülni, de beleadsz apait-anyait, válladat szaggatja a táska, egyik objektíved már elvesztetted, így a távoli becserkészés nem jöhet szóba, de átragad rád is a rohanás őrülete, te sem vagy fából, Pamplona beszippant, San Fermin ünnepén senki nem az, aki addig volt, és ha túléli, örökre bevésődik a vér szaga és az izzadtságé, hét nyári nap, hét igazán tökös nap júliusban, remeg a térded, és akkor meglátod, hogy igen, ez az az utca, igen, ez az a helyzet, amit nem lehet kihagyni, amit nem lehet megismételni, ami csak egyszer adatik meg, káromkodsz is egyet, hogy elveszett a tele, de mindegy, van a gépen valami lencse, van film is, visszafordulsz, és zuhansz, zuhansz, tudod, hogy innen felállni ritka szerencse lesz, de a kép, az megvan.

Csatlakozás csirkepörkölttel

Persze garantált, hogy most szinte mindenki erről beszél, az EU csatlakozásról. Elmondom én hogy láttam.

Elmentünk a homokórához. Egyrészt érthetetlen, miért van merőlegesen az útra. ?Másrészt miért ott van, ahol van? A hétköznapokon is kéne ennek valamiféle látványosságnak lennie – így félprofilból leginkább a mozgatáshoz szükséges technikai holmik látszanak. A benne lévő anyag, homok gyanánt pedig így, hogy ilyen lassan pereg és ilyen seszínű, szinte alig látható. Bontották épp a Hősök terén a színpadot, emiatt az egész tér belső része körbe volt kerítve, a gyalogosok meg mászkáltak a forgalmas Dózsa György úton, az autók között. Igazán szép. A városliget hozta a szokásos majálisi formáját, semmi különös. Igaz, legalább működő forma, még ha nem is a legfrenetikusabb. Az Erzsébet hídon át mentünk Budára, szerencsénkre épp zuhogott a vízeső. De az a két vízilabdázó, főleg a budai oldali nőci, az rémes, komolyan.

Voltunk a Szabadság hídon is, befüvesítették. Itt jobban sikerült annyival, mint a homokóránál, hogy legalább nem nyakig a latyakban totyogtunk. Valóban érdekes, hogy egy híd átalakul füves közeggé, hogy miképp változik a dolog – igaz, ehhez picit szűköcske a hely, de azért az élmény nagyon jó volt. Maradhatna így, lemondanék az autó és villamos közlekedésről.

Aztán a Lánchíd és az emelvény. Hát, lehet hogy reggel a kalácsos kakaózós időben még a díszlet teljes volt, de mire mi ott voltunk, addigra a piros és zöld drapéria lógott szerte. Az emelvény meg egy jobb emeletes busz magasságából adott látképet, nem mondom, hogy semmi, de hasra esni max a lépcsők miatt lehetett.

Egészében véve ahhoz képest, hogy erre a csatlakozásra várt az ország évtizedek óta, a dolog szombat délelőttől kora délutánig elég sziesztásra – és nem fiesztásra – sikerült. Hazajöttünk, ettünk egy nem EU-konform csirkepörköltet nokedlival.