Bika

640_2013_07_06_15_12_49

A dobok tompa moraja, nem tudod, hétfő van-e vagy vasárnap, fogod a fényképezőgépet, szaladsz te is, mint mindenki, izzadtságszag és üvöltés, valami zene, kipirosult arcú asszonyok biztatják szeretőjüket, a férjek is kiveszik a részüket a rohamban, vágta, vágta hosszában végig az utcán, rohanva át a tereken, fellökve egymást, a látogatók is örülnek, ilyet még úgyse láttak, bár tavaly meghalt Marco, de ez csak utána válik fontossá, most a roham a fontos, mert tudod, hogy jön a bika, és te nem vagy idevalósi, de meg kell csinálni azt a kibaszott képet, bár tudod, hogy nem fogsz az újságok címlapjára kerülni, de beleadsz apait-anyait, válladat szaggatja a táska, egyik objektíved már elvesztetted, így a távoli becserkészés nem jöhet szóba, de átragad rád is a rohanás őrülete, te sem vagy fából, Pamplona beszippant, San Fermin ünnepén senki nem az, aki addig volt, és ha túléli, örökre bevésődik a vér szaga és az izzadtságé, hét nyári nap, hét igazán tökös nap júliusban, remeg a térded, és akkor meglátod, hogy igen, ez az az utca, igen, ez az a helyzet, amit nem lehet kihagyni, amit nem lehet megismételni, ami csak egyszer adatik meg, káromkodsz is egyet, hogy elveszett a tele, de mindegy, van a gépen valami lencse, van film is, visszafordulsz, és zuhansz, zuhansz, tudod, hogy innen felállni ritka szerencse lesz, de a kép, az megvan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .