Takaríts, Tim!

applejobs

Jézuska jóvoltából egy iPad került a családba, a karácsony alatti időm egy részét az app store böngészésével töltöttem, és megvilágosodtam. Az egyik indok, ami miatt anno androidról iOS eszközre váltottam, az épp a tengernyi szemét alkalmazás között turkálás problematikája volt. És azt kell mondjam, hogy az Apple boltjában sem jobb a helyzet. Nem akarom ezt csak és kizárólag Cook számlájára írni, de most nála a kormányrúd, neki van lehetősége a változtatásra.

Adott szituáció, hogy mondjuk keresel egy videolejátszót. VLC az asztali gépen jól teljesít, beírod hát a keresőbe a nevét, lássuk, mit dob ki az app store. És akkor azt látod, hogy jön huszonhat klón, és nincs semmi segítséged, sőt, az iTunes kifejezetten ellened dolgozik. Amit most iTunes néven használnunk kell, az szörnyeteg. Próbáltál már keresni benne akármit, összehasonlítani, tulajdonságokat elemezni, böngészni, azaz úgy használni, ahogy a legbutább kiskunlacházai webboltot is lehet? Ha igen, neked nem mondok újdonságot azzal, hogy se megjegyezhető és paraméterezhető szűrés nincs, se rendes kategorizálás, de még a vissza gomb megnyomására se oda jutsz, ahova kéne, hanem a kályhához, kezdhetsz mindent újra elölről. Na de ez megér egy külön mesét, ne akadjunk le ennél a pontnál, lássuk a lejátszót.

Az ember segítség híján próbál az esztétikára menni, frissítési dátumot néz, másodlagos infók alapján igyekszik kiszűrni, hogy mi a totális zsákutca, mi az, ami esetleg érdekes lehet – ehhez tízszer annyi időt kúr el, mint amire valójában szükség volna. Arról a számomra teljesen felfoghatatlan megkülönböztetésről nem is beszélve, hogy van, ami csak az amerikai shopban található meg, máshol nem. Visszatért a COCOM-lista, vagy mi a tököm?

Az Apple – szeretjük hinni – attól más, hogy a legutolsó csavarig végiggondol mindent, elemez, tesztel, és a végén csúcsra járatja a felhasználói élményt. Már amiben, már amikor. Gyakorlatban egyre többször pont ugyanúgy érzem magam, mint egy Tux rajongó linuxos, vagy egy zöld robotba szorult droid, egy hülye bétatesztelő windowsos, aki még fizet is azért, hogy bosszankodjon. Hát, én bosszankodtam rendesen, úgyhogy figyelj jól Tim, most megmondom neked, pontokba szedve, mivel töltsd a ’15-ös évet!

1. App store. Egy store mind felett! Nem kell külön az asztalinak, külön az iOS-nek, külön az amcsiknak és a többinek, egy elég. És abban legyen rend! Nyugodtan dobd ki a szemetet. Nem kell 216 videolejátszó, elég 10 is, de azokat teszteld, és ha hulladék, ha nem frissít, ha szarik rá, dobd ki. Ne nekem kelljen kötésig gázolni a vadonban. Válaszd külön, mi a tartalom és mi a szoftver. És csinálj egy normálisan paraméterezhető keresőt. Nézz meg bármi webshopot, az az irány a jó, nem kell feltalálni újat. És vedd ki az iTunes-ból, de azonnal!

2. iTunes. Elsőként is viselkedjen úgy, mint a többi apple szoftver, könyörgöm, ha a menü tetejére kattintok, csukja le magát végre. Ha neked az tetszik, hogy ez a médiaközpontja az Apple-nek, csináld meg rendesen. Szedd külön az eszközöket! Vagy szedd külön a feladatokat! Vagy tudod mit, bízd rám, mit szeretnék, de választhassak, az ördögbe is. Legyen moduláris, és én dönthessem el azt, hogy mit kapcsolok be és mit nem akarok soha látni. Vásárolni nem innen akarok, ez evidens, mert alkalmatlan a feladatra, felesleges tőkesúly benne a shop. Ha ez a médiaközpont, akkor nem fogom kikapcsolni, tehát nem ülheti ki a rendszert. Szelektálj Tim, ami nem ide való, dobd ki egy külső alkalmazásba!

3. Hardver. Van az intel és van az A sorozat. Áldozz rá pénzt Tim, állj saját lábra! Nincs mit tökölni, Jobs is így csinálná, mert bár az intelre váltás az IBM kikényszerített hibájaként megkerülhetetlen volt, de nem kell örökké tartson. A felhasználóidat nem az érdekli, hogy milyen proci ketyeg a gépben, hanem hogy amit a kezébe adsz eszközként, az mennyire épül be zsigeri szinten. A helyzet azt mutatja, hogy az A-sorozaton már most is muzsikál a PS, a Word és a többi, tehát sejtésem szerint nem kell lemondani semmiről, a fejlesztők majd kiizzadják a szoftvereket. Legyen kezedben a vas, legyen egy platformon az asztali és a mobil rendszer. Szakíts az intellel!

4. Oprendszerek. Most van kettő. OSX és iOS. Amíg a vas nem azonos architektúra, addig a rendszer sem lehet az. Nyilván az átmeneti időre is kell az együttműködés a két platform között. De ezt ne azzal akard elmismásolni, hogy a rendszerfontokkal baszkódsz, meg rákényszeríted az asztali usert is arra, hogy azt a formát nézze, amit egy iOS mobil eszközön lát, ez pótcselekvés. Ehelyett vágj rendet a szolgáltatásaidban, iCloud és barátai, és ami közösen használatos, azt csináld meg úgy, hogy működjön is. Például a file mozgatás. Ne baszd fel az agyam, hogy egy mozi iPad-re másolásához huszonhárom kattintással kelljen az iTunesben szerencsétlenkedni, vagy felhőre töltögetni. És könyörgöm, ha van egy asztali masinám, egy telefonom, egy tabletem és vagyok olyan megszállott, hogy még a hálózatom is Apple, akkor ezek működjenek együtt anélkül, hogy tudnom kéne róla, hogyan csinálják. Leszarom, nem érdekel, lássák egymást, tartsanak kapcsolatot, drag and drop mozogjon a zene, a film, minden! Egy az Apple, működjön is együtt!

5. Külső eszközök. Elmesélek két sztorit, Tim. Vettem egy 10 centis lightning-usb kábelt, mert a billentyűzetről akartam az iPhone-t tölteni, nektek meg nincs ilyen rövid. Működik, tölt, adatot küld, szuper. Kipróbáltam az iPad-del is, nem tölt. De a saját kábele se, csak ha direktben tolom be a gépbe. Miért, Tim? És a másik: az iPad-et miért nem lehet kábellel összekötni a Nikonommal úgy, hogy menjen rajta a live view (élőkép)? Miért nem engeded meg a fejlesztőknek, hogy programozhassanak a camera connection kit-re? Hiszen annyira adná magát, hogy a ti tableteteket használja minden profi filmes vagy fotós és ne kelljen egy szar droidot megvennie. Tim, a boltba tengernyi szemét app van, de kiegészítőknél fafejkedsz? Ezzel kidobod a potenciális vevőid is az ablakon. Értem én, hogy egy szar kábelből is lehet haszon, ha 10x annyiba kerül, mint a másik, de ez zsebpénz, Tim! Engedd el!

Szóval Tim, takaríts! Mert az Apple attól (is) volt nagy, hogy a felhasználói csak használták, anélkül, hogy akarták tudni, hogy mitől működik. Ezért adtunk rá ki kétszer annyit, mint egy sima pécére, ezért jöttünk át az androidról, linuxról, mert nem akarunk driverezni, portokat állítani, protokollokkal szeretkezni, mert nem vagyunk programozók, mérnökök, mert élvezni akarjuk, nem pedig érteni. Érted? A Jobs örökséget keresed? Ennyire egyszerű, Tim, takaríts bátran!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .