Pakolódás újra

halom

Újabb fejezet kezdődik a felújításban, hálószobám, előszoba, ma volt a kipakolás kezdete, van mit tenni holnap is, ezért ezek a napok most koncentráltan erről szólnak. Nem kihátrálás ez a napi penzum alól, de agyam nincs most másra, mint hogy melyik szöget nem vettem ki, melyik lukat nem gipszeltem be, hova pakoljam a könyveket, hol alszom, és a többi és a többi. Várom már, hogy normalizálódjunk, és erre talán augusztus elején esély is lesz, ha lemondok pár tervről. Le fogok.

Útfelújítási módi Szentmihályon

2018-07-13-20.46.39

A kerületünkben felújítják a Csömöri utat. Volt már ilyen, akkor a kifelé, most a város felé vezető oldal burkolatát javítják.  Éveket kellett rá várni, de meglesz. Valamikor. Mi a főútról nyíló viszonylag csendes mellékutcában lakunk, 30-as sebességkorlátozás, fekvőrendőrök, hívhatjuk lakó- pihenőövezetnek is, ha már a tábla mondja.

Ma elkezdtek zúgni a favágó gépek. Gondoltam, végre észrevették, hogy a fák koronája belenőtt a villany és egyéb drótos közművek kábeleibe, ezt oldják meg. Kimentem megnézni, mit ügyködnek, fura volt, hogy nem a tetejét vágják. Beszédbe elegyedtem a fickókkal, nem csak a favágás mikéntje okán, el is akartam menni kocsival, de a kapukijáróm elé dobálták az ágakat.

A melósok elmondták az okot. Ahhoz, hogy a buszok járhassanak, mivel a Csömörin a megállókat is újra kell építeni, így beterelik őket ide a mi kis mellékutcánkba. Emiatt úgy visszavágtak mindent, hogy elsírod magad, ha meglátod. De, mikor kérdeztem, hogy oké hapsikáim, ha már nyírjátok a fámat, a villanyvezetéket és utcai lámpát is kiszabadítjátok, ugye, akkor az volt a válasz, hogy azt már nem, nem tehetik, csak az áramszolgáltató, ők csak a busz miatti részt, az úttükröt, hogy elférjen majd a jármű. Így most a fák úgy néznek ki, hogy konkrétan az út felől semmi se maradt, csak csonk, felfelé meg összenőve a drótokkal. Bravó.

Kérdem meddig lesz ez így. Mondják, egy hónapig. Gondolom az egy hónap alatt frankón leamortizálják az úttestet, majd minden marad így, hogy lehessen egy kábé felújított Csömöri, ami majd gondolom télen felfagy jól, ahogy szokás errefelé, és két év múlva kezdhetik újra. Zárójelesen, a mi utcánk az egyik legszűkebb, hogy miért erre esett a választás, nem tudjuk. És nem, nem volt lakossági fórum, sem nem volt tájékoztatás, semmi, az Önkormányzat erről hallgat.

Tudni kell még a Pálya utca ezen részéről, hogy jó sok évvel ezelőtt betemették az árkokat. Nem úgy, politikailag és emberileg, hanem valóságosan. Majd ráaszfaltoztak az út tetejére. Találd ki, mit felejtettek el beépíteni. Ha az esővíz elvezető csatornára és lefolyókra tippeltél, nyertél. Így ha esik, azon szerencsés lakótársak, akik disznók, kakasok és kutyák helyett kacsákat tartanak a kertben, jól jártak. A többiek kevéssé, minden esőzésnél bokáig állsz a vízben a kert harmadáig, mert a házak felé lejt minden.

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy hol lesznek az utcánkban a buszmegállomások, mert hogy nincs olyan ház, ahol ne lenne aktívan használt kocsibejáró. Gondolom terepszemle se volt, csak egy google maps, vagy mit is beszélek, valami Magyarország domborzatai és vizei föcitérkép, ebből voltak okosok a helyhatósági urak, vagy a BKK-nál, mikor kijelölték a kerülőutakat.

Csak a macskáim féltem, a fát már nem. Szegény állatkák nincsenek a nagy forgalomhoz szokva, simán kifekszenek az úttest közepére, ha jó az idő. Remélem nem esnek áldozatul, mert ha igen, a hullájukat megetetem valamelyik kihízott öltönyös elvtárssal.

Nyomás alatt

2018-07-12-15.53.43

Készül az új Balla-könyv a Csak képek sorozatban, budapesti tematikában. Már jó ideje készül, több, mint fél éve, ma kezdték el nyomni a belíveket. Egyet láttam, a többi egy csomagtartóban várja, hogy ideérjen, gondolom, azok is jók lesznek.

Tanulságos minden tekintetben egy ilyen munka. Elsősorban abban, hogy mi minden kincseket rejt Demeter archívuma. Nagy érzés volt válogatni a dobozokban, félelmetes, néha fájdalmas, de leginkább lenyűgöző. Több szintű, több rétegű varázslat. Látod magát a negatívot, sérüléseivel, a tasakkal, amiben van, esetleg írással a tasakon. Aztán látod a digitalizált fotót, az embereket, környezetet, viszonyrendszert, de látod a kort is, amiben készült, emlékek hálóját, és látod az embert is általa, aki az exponálógombot megnyomta. Több ezer felvétel csak ebben a szűk témában, ha csak ennyi lenne az életmű, sok utcafotós azt is megirigyelné. De van persze sok más minden is, felfedezésre várnak a páncélszekrényben őrzött képkockák.

Tanulságos ez persze abban is, ki segít, ki fárad el, hogyan és mikor, mennyire kiszolgáltatott is egy ilyen folyamatban az ember, igen, ez is korlenyomat, jellemző, valóságos, magyar.

Tanulságos nekem is. A félelmeimben, bizonytalanságaimban, alkuimban. Az idő múlásában. A memóriám működésében, hogy a képzelet miképp csal meg, hogy hányszor tör elő a tehetetlenség, hogy mire a végére érsz, óriás batyuba gyűlhessen minden, a jó, a rossz, az emelkedett, a kicsi, minden összeérjen.

És hát igen, a sors, a véletlen, a karma… mert hogy kerestem volna a könyv nyomdai anyagát, ami nálam volt, egy mappában összegyűjtve, minden, a kiválogatott képek, a kimaradtak, a telefonnal befotózottak, a különféle verziók, állomások, a teljes anyag. Van egy külső NAS szerverem, azon tárolok mindent, ami fontos. Néhány napja oda másoltam fel, eltettem, bedobozoltam, hiszen a könyv a nyomdában van. És tudom, hogy ez megtörtént, de ma még sincs sehol a budapestkonyv nevű folder. Jó, ez főleg érzelmi kérdés, mert a képek eredetije mind megvan. De akkor is nagyon nyomasztó, nagyon fura. Olyan, mint amikor betörtek hozzánk. Nem sok mindent vittek el, de undorító érzés volt a tudat, hogy valaki járkált a holmijaink között. Na, ez pont ilyesmi, hogy nem bízhatok a gépekben, hogy elveszett valami, amit próbálok visszaállítani, de a sikere kétséges.

A könyv kész lesz, ez a lényeg. Ez az első kézzelfogható dolog, amióta az öreg meghalt. Büszkének kell lennem rá.

Obi sztori

hegyi160224_1

Ma nem ment a felújítás az eső miatt, inkább a bevásárlásra koncentráltam, kellett pár dolog az Obiból. Aki járt ilyen helyen, az tudja, hogy a barkácsáruház nem arról híres, hogy a kedved keresnék az eladók, sőt, a rendszer az, hogy vagy csapatba verődnek és olyan gondterhelten és sebesen szelik át az eladóteret, mintha zombitámadás elől rohannának, ha meg véletlen egyikük elszakad a falkától, akkor az vagy süketnek tetteti magát,  vagy valamelyik polcrendszerbe dugja a fejét, hogy ne is kérhesd számon, miért nem vett téged észre.

Kellett pár festést kiegészítő dolog, meg egy új problémát is meg akartam oldani. Ugyanis az ebédlőben a ledpanel felszerelés óta hiányzik a kis helyi fény, effektnek, dísznek, nem sok, de kell. Befogtam pár ledes íróasztali lámpát.  Van még az apróságokat, azaz a házi szentélyt megvilágító képkeret lámpa is, kapcsolója a Siva szobor mögött, kényelmetlen. Emiatt aztán jó, ha évente kétszer volt eddig bekapcsolva. Na, mi lehet a megfejtés? Távirányítás.

Van modern wifis, ami drága, van központi egységes, ami még drágább, és van a rádiós, ami nem olyan okos, de kapcsolni tud. Ez utóbbira esett a választásom, ráadásul 3 dugalj és egy távirányító együtt 3000 forint volt csak. Az más kérdés, hogy itthon az egyiket szét kellett szedjem és az elektronikáját bekötni kapcsoló helyett a szoborhoz, de így most minden egyszerűen távkapcsolható lett.

Szóval vásárolni muszáj volt, és ehhez kellett találnom eladót is. A sorok között jött is egy molett hölgy, elmondtam, miket keresek, led izzó, dugalj, kapcsoló, vezérlő, meg még tanács is kéne, ő kedvesen mosolyogva vezetgetett végig a terepen, olyannyira, hogy a végén már a festőszerszámokat is tőle kérdeztem. A legvégére maradt a festhető sziloplaszt, mondta is, hogy ahogy megyek majd a földszintre, a lejáratnál vannak kitéve. Meg is lett, de nem jutottam dűlőre.

Ugyanis az nem mindegy, hogy mennyire rugalmas, hogy tapad, nem érdemes olcsítani ebben, mert években kell mérni a befektetést. Lamentáltam, próbáltam az apró betűs okosságot kisilabizálni – mindig legyen szemüveg nálam, a fenébe – erre látom, jön a hölgy.

Kérdezi, minden oké? Mondom, hát kábé, nem tudom, melyik legyen. Erre ő: lenn a fiúknál többféle van, ott nézze meg, de amúgy is, ha rám hallgat, női eladóktól ilyen áruházban, csak függöny vagy textil ügyekben kérdezzen, minden máshoz a fiúk értenek, jobban jár velük. És mosolyog, mosolyog… persze mondtam neki, ne legyen kishitű, nagyon jól segített eddig is, végül is van minden, ami kellett, és ezt ő hozta össze.

Mondhatod, ritka az ilyen, mert az eladók buták és/vagy bunkók. De nézd az ő szemszögükből, az is ritka, ha a vevő nem ideges, türelmetlen és paraszt. Én szeretek a boltosokkal játszani. Bohóckodni, tettetni a nagyon hülyét, sztendapolni nekik, és kifejezetten sikerélmény, ha sikerül mosolyra bírom őket. Na jó, nem mindet lehet, a ruhaboltban pultot támasztó, zenét rágózva üvöltető kis picsákat nem, de oda meg, be se megyek, ha mégis ilyen lánykába botlom, nem vagyok vele kíméletes.

Te sietnél, ő fáradt. Lehet ezt fensőbbséged teljes tudatában is, de neked lesz bosszantóbb, mert ő van otthon. És lehet úgy is, hogy nevessetek egy jót. A vásár kettőn áll.

Mázolós

2018-06-13-15.21.33

Ez most csak egy kis jegyzet magamnak arról, amiben vagyunk a felújítás kapcsán. Hogy ne felejtsem el. Fura belegondolni abba, hogy ha komolyan veszem magam, és tényleg nem újítok többet fel semmit az életben, akkor se lesz sokkal rosszabb helyzet – hacsak nem üt be valami természeti katasztrófa -, mint amilyen most. 15 éve volt a legutolsó globális felújítás, 15 év múlva 66 éves leszek. Akkor már illik ilyen hülyeséget nem csinálni, hogy állok a létrán és mázolom az ablakokat kívülről. Nyilván lehet mestert is fogadni, már ha lesz mester 15 év múlva, és nyilván ha lesz rá pénz is. De nagy baj szerintem akkor sincs, ha 25 évnyi lesz az ütem, akkor már 76 éves leszek, amibe belegondolni sem akarok. Milyen fura, hogy a felújításról az öregedés jut eszembe.

Na, de a lényeg: nem, nem kell csiszolni semmit, felesleges, a csiszolópapír lobbi ármánykodása csak. Fess rá, jó lesz az. Nyilván jó festékkel. A másik, hogy szilózni festés előtt kell, ha utána csinálod, akkor lámpafényben meg fog látszani. Ez bosszant. Annyira, hogy lehet, hogy kipróbálom, hogy ott, ahol nagyon látszik, kap egy halvány festékréteget még, de nem akarok kipakolni, szóval csak ügyesen. És kell találni jó ecsetet. Ez még feladat, mert olyan kell, ami valahogy nem folyatja ki a festéket akkor sem, ha felfelé festesz. Most ennyi. Majd még ha lesz új történés, írok erről.

Kompország keletre hajóz

2017-01-20-15_35_38

Ahogy látom, a kormány vezetése a Magyar Idők sorvezetőjéből dolgozva most azokkal számol le, akik bár jó káderek, de nem elég keményvonalasok, baloldali elhajlók úgymond. Ókovács az Operában áll vesztésre, Hammerstein Judit pedig a Balassi Intézet éléről távozott, de mondhatnám azt is, hogy kirúgták, mert liberális írókat is könyvfesztiválra vitt. Az Akadémia is rövid pórázra lett fogva, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az NKA, de az MMA is kapott selyemzsinórt,  és gondolom, ez csak a kezdet. 

Közben megválasztották Erdogant újra, ő elnöki kormányzásra vált, elsőként Orbán gratulál neki ehhez. Személyesen. Vigyázó szemünk Ankarára kell vessük – azt hiszem, ha azt fürkésszük, milyen is a magyar jövő, akkor a modell török. Persze, kis orosz fűszerrel. 

Jó, most még mondatod, hogy de hát az Unió nem engedi, és lehet ebben persze reménykedni, de ez is csak addig igaz, amíg az Unió az, aminek gondoljuk, amihez csatlakoztunk. És az olasz, osztrák szembeszállás, Merkel gyengülése, de még akár a Brexit botránya is olyan üzenet, ami a mi sorsunkat illetően is számít. Vedd hozzá, hogy ha nem a hetes cikkellyel, akkor máshogy, de valami büntetést csak fogunk kapni a sok elloptt euro milliárdért, és a felzárkóztatásunk is a végéhez közeledik. Ha a pénzcsapot elzárják, vagy csak csöpög, kevés érv marad az uniós tagság mellett. 

Na nem, mintha olyan nagyon fel lennénk zárkózva, a forint zuhan, és ez nem nagyon zavarja a fiúkat, mintha valami tervezett leállás lenne, mintha indokokat keresnének, mintha a Stop Soros és a CEU után az lenne a mesterterv, hogy az Uniót kell térdre rogyasztani. Putyin, Erdogan jó haverok, a családi bizsu már náluk, kompország keleti vizekre hajóz.

Ezek még csak mozaikok. Az ország megosztott és megfélemlített, az elhárítás működik, akik a választások előtt kritizáltak belülről, vagy nyitottabb szellemben gondolták megvalósítani a NER-t, azok leszálló ágba kerültek, és jó, nincs Gulag, de nem is kell, a félelem is elég, mint ahogy az izmok edzésére is elég csak gondolni fejben, hogy bekövetkezzen a gyarapodásuk. 

Az ember mindig azt hiszi, nincs lejjebb, de gondold csak meg, ha minden multi kiszáll, ha nincs sajtó, ha nincs civil kontroll, ha nincs piac és verseny, akkor mi is lesz az akadálya annak, hogy az a kerítés ne csak délen épüljön meg, hanem körbevegyen, hogy ahogy a tévészolgáltatóknak megmondták, milyen sorrendben szerepelhetnek a tévéadók a csomagodban, azt is megmondják, hogy az internetes tartalmak közük mi az, ami elsőbbséget élvez és mi az, ami mondjuk modemesnél is lassabb sebességgel csordogálhat, ha egyáltalán. 

Ez a jövő már volt egyszer, körbefordul a múlt, de van rá sansz, hogy most az egyszer túlfeszíjük a húrt – énekelte a Sexepil a 80-as években. Ők bizakodóak voltak, mert hittek, hogy a húr túlfeszíthető. Szerintem már nem, ez már a helyi nirvána, szóma, ha mondom, segít a gondon, a nép java napi agymosást kap. Mennyi időnk van még? Szerinted?

A 2012. 06. 07.-én készült felvételen Zsolt is látható középen a közönség soraiban

Billy Elliot, a botrányos

billy-1

Miután a nyelvében élő népnemzeti média lehozta, hogy skandallum van az Operában, majd levették az előadásokat, később visszatették, jóárasítva a jegyeket, gondoltam úgyis uborkaszezon van, nézzük meg, milyen is Sir Elton Hercules John musicalje a Billy Elliot az Erkel színházban. Nem vagyok célközönség, mert a musical számomra pont annyira idejétmúlt, mint az operett, de míg utóbbira hat lóval se vontatsz el, egy popzenés darabot még csak kibírok, írni meg úgy érdemes, ha láttam is.

Az Erkelben még soha nem voltam, nem követtem a sorsát nyomon, pedig ha megteszem, tudtam volna, hogy ez egy úgynevezett népopera volt, így talán meg sem lepődöm azon, ami a mai matiné előadást megelőzően fogad. Az előtérben sok gyerekkel várakozó család, mi túlöltöztük a farmernadrág-ing kombóval a többséget, a plakátszerű papírmasé figuráknál lehet fotózkodni is, kicsit vásári, de belefér. A nézőtér kifejezetten ronda, benn hangzavar, olyan, mintha valami termelési értekezlet báljára érkeztünk volna. Fura.

A darab története röviden annyi, hogy Margaret Thatcher idején, 84-ben a bányászok sztrájkja alatt egy kisfiú bokszedzés helyett táncórákra jár, amit előbb ellenez csonka családja, majd miután a sztrájok értelmüket vesztik, apa mégis elkíséri fiát a királyi balett vizsgájára, ahol a srác végül felvételt nyer, beteljesülnek az álmok, balettozhat a bányászfiú. Nem mondanám nagyon eredetinek, a korról volt jobb film is, itthon Büszkeség és bányászélet címen futott, eredetije 2014-ben a Pride címet kapta. Na, ha azt vitték volna színre, nyilván a kormánysajtó porig égeti az Erkelt.

A szereplőkről én most nem fontossági sorrendben fogok írni, ugyanis ketten közülük kiemelkednek a csapatból. Az egyik a Billy barátját játszó Sütő Zalán. Amikor színen van, viszi a figyelmet. Vicces, laza, könnyed. A másik színész Mr. Braitwaite, azaz Ömböli Pál. Mackós alkata ellenére is karakteresen táncol, humoros, hiteles, Németh Kristóffal ellentétben nem ripacskodással oldja meg a szerepet, úgy van jelen, hogy közben hagyja érvényesülni partnereit is. A többiekről javarészt azért nem tudok mit írni, mert a munkájukból mindaz, amit szövegben, énekben kellett volna átadniuk, elvérzett Ditzmann Tamás és csapata kezei között.

A darab több, mint felét legfeljebb akkor tudod értelmezni, ha nézed az angol nyelvű kivetítőt, mert a szövegből egy szót se érteni. Nem tudom, hogy a probléma gyökere a terem rossz akusztikája, vagy a tehetségében problémás technika, nekem gyanús Ditzmann Tamás hangmérnök, mert ha a hely adottságai rosszak, azokon valamennyit lehet segíteni, viszont az, hogy az ének- és beszédhang ennyire leváljon a zenekarról, hogy cirka 500 Hz alatt semmi se szólaljon meg, az a hangtechnikus bűne. Nem túlzás azt állítani, hogy Ditzman és csapata agyonverte a műsort, hiába dolgoznak a szereplők, hiába a fény, az effekt, hiába lelkes a közönség, botrány, hogy a szöveg egy táskarádió hangminőségét se érje el. Voltam már jó pár előadáson, a Víg vagy a Nemzeti sem jó akusztikájú hely, de ez úgy hangzott, mintha szabotázs lett volna. Érted, a zenekar kábé megszólal, a színészek meg nem? Szájról olvassunk, vagy mi?

A szövegkönyvet Bárány Ferenc és Puller István fordította. Nem tudom, hogy időhiány vagy mi az ok, de abból a néhány mondatból, amit érteni lehetett az jön le, hogy a szöveg énekelhetősége másodlagos. Kényszeresen mai akar lenni, de kábé úgy, ahogy Rózsa Gyuri képzelte a rap-et a Sztárban sztár műsorában. Vagy meg kellett volna találni a valódi 80-as évek szlengjét, vagy tudatosan mai szövegre cserélni a régit, de így nem tudni, ki a célközönség, akinél a poénoknak ülnie kellett volna. A buzizás pedig oktalanul bántó, leválik a szövegkörnyezetről, nem életszerű, hogy egy bányász ismerje Nureyevet, és azt, hogy meleg volt vagy sem.

Ez az Elliot egy non-replika előadás, azaz nem egy az egyben az eredetivel passzol. Így került bele az álom-balett betét Csajkovszkijjal, és így lett kevésbé hangsúlyos Billy és Michael barátsága. Sokan írnak róla úgy, hogy ez egy gyerekdarab, de szerintem 18-as karikás, és nem, nem a képzelt meleg propaganda miatt, hanem mert a dekódolásához szükséges némi történelmi ismeret is.

Összességében egy jó szívvel ajánlható nyári darab lenne ez, akár a 4-est is elérhetné, de most bajban vagyok, mert a hangminőségtelenség okán fene se tudja, ajánljam-e vagy sem. Olyan sok ember munkája van benne, a gyerekek annyira lelkesek, hogy mégis. Menj el, nézd meg, szórakoztató – és reméljük, a nyár elég lesz arra, hogy új hangtechnikus után nézzenek. A jobber sajtónak meg nyilván nem a minimálisnál is kevéssé jelen lévő esetleges, vélelmezhető meleg szállal van baja Michael esetében – kérdéses, hogy valóban ez volt a szerzői cél (Eltondzson is buzi, csak szólok), vagy csak a gyerekek szokásos nemi szerepektől még mentes játékát mutatta be -, hanem az, hogy elhangozhatnak olyan szavak, mondatok, mint szolidaritás, éld meg az álmaid, légy önmagad. Ez nekik túl sok, skandallum, de nyíltan inkább a melegségre fogták, abba nehezebb belekötni, az ma trendi, ahogy azt a családügyi államtitkárnő is kifejtette, de ez már egy másik mese, nem kezdek bele.

update: Ditzmann Tamás megjegyzést fűzött a fentiekhez, a beszélgetést a régi zen-taxi kommentekből változtatás nélkül közlöm.

Kedves Hegyi Zsolt!
Megtisztelő, hogy ilyen sokat szerepelhetek az írásában!
Az Opera részéről hiba, hogy engem tüntetnek fel mint hangmérnök, de ez ebben a formában nem igaz!
Az Operában valóban én mutattam be, illetve csináltam az előadásokat, valamint kitaláltam a megszólalásokat, arányokat, kialakítottam a “sound design”-t …stb ( nem untatom a részletekkel).
A visszajelzések alapján nem sikerült rosszul, sőt, sok dícséretet kaptunk, melyekben a hangra is pozitív kritikát kaptunk.
Az előadás Erkel Színházba költözése folyamán, az addigra beállt paraméterek, programok …stb, konvertálva lettek az intézmény által vásárolt (új beszerzésű) eszközökre.
A Színház hangosítóinak minden információ, szövegkönyv és egyéb szükséges tudás át lett adva. Betanítás megtörtént ( megjegyzem, hogy ez a folyamat már az Operában elkezdődött – ez talán azért fontos, hogy kizárjam az átvételre szánt idő szűkösségének lehetőségét).
Ezután az Opera saját erőből kívánja megoldani, így én nem tudok a jelenlegi állapotokért felelősséget vállalni.
Ezek fényében kérnék változtatást az írásában.

válaszom:

Kedves Ditzmann Tamás, köszönöm, hogy megtisztelt kommentjével, melyet írásom alá betettem változtatás nélkül. Néhány mondatban engedje meg, hogy válaszoljak.

A Billy Elliot kiadványaiban és webes felületén ön van feltüntetve hangmérnöknek, az, hogy az Erkelben nem ön dolgozik a hanggal, nem derült ki, ezért emlegettem önt.

Készséggel elhiszem, hogy az eredeti Operában elhangzott előadás működött, de amit most az Erkelben hallhatunk, az akkor fentiek szerint eltér attól, amit ön betanított. Viszont mivel az ön neve alatt fut a műsor, így talán érdemes lenne nyomon követnie azt, mi és hogy szólal meg, mert sajnos csapnivalóan rossz a hangosítás. Ez az ön renoméjának éppúgy árt, mint az előadásénak. És direkt nem mondom azt, hogy a nevét vetesse le a műsorfüzetről, mert a cél az kellene legyen, hogy a néző minőséget kapjon. Tudom, mikroportot nem egyszerű jól megszólaltatni élő zene mellett, de azért nem gondolom, hogy megoldhatatlan feladat volna.

Kérem tegye meg, hogy a nézőtérről meghallgatja a darabot (azért írom ezt, mert tudom, hogy pl. a Víg nézőtere és a hangosítói pult akusztikai viszonyai erősen eltérőek, de a néző, mint én is, a nézőtérről kapja, vagy nem kapja azt, amit vár.)

Ditzmann Tamás válasza:

Kedves Hegyi Zsolt!
Az Operának felajánlottam a segítségem ( semmi jogviszony nem áll fent az Opera és köztem), amennyiben erre nem tartanak igényt, úgy kértem őket, hogy a nevem vegyék le a címlapról!
Levették!
Nézőként nincs jogom beleszólni a hangosítók munkájába, tehát nem is teszem ( nem gondolom, hogy jó döntés született, de el kell fogadnom).
Üdvözlettel,
DT

FAK Klub és kolbász

kolbasz

Írtam a találkozómról Attilával, akkor a helyről, ahol ettünk, ittunk, nem esett szó, pedig jó volt nagyon. Fekete Arany Klub, azaz FAK, a Bartók Béla úton, aminek a jellegzetessége, hogy úgymond olajosok csinálják (nem csak) olajosoknak, tiszta Dzsokijúing az egész. Belül fekete és narancs az alap színek, a berendezés ötletesen utal a kőolajra, a bányászatra, olyannyira, hogy a Bányász múzeumnak is van mini tárlata. Csapon kézműves sörök, kapsz kóstolót, hogy eldönthesd, mit szeretnél, persze vannak más italok is, jó időben ki is ülhetsz, nézhetsz kivetítőn meccset, a személyzet kedves, a főnök, Palásthy György (hívóneve medve) és csapata lelkes.

Nem csak a sörök voltak jók, de finomat ettünk, pedig nem lehet melegkonyhát tartani a lakók miatt, de a FAK csapat megoldotta ezt is például zsíros kenyérrel, vagy magyaros tállal. Maga Medve hozta a hozzávalókat, Békési húsárut, töpörtyű, szalonna, sonka, kolbászok, paprika, hagyma – és akkor itt kell beszéljek a szilvalekváros kolbászról, amit a képen látsz fenn. Na az, az fe-no-me-ná-lis. Be kellett szerezzünk a Kamrából a Nagydiófa utcából, bár a csepeli piacon is kapsz, ha szeretnél, de a Kamra közelebb volt. Jó hely, kell menni oda máskor is.

Így érnek össze a dolgok. Van egy jó pub, ott kényszerűségből megoldás kell az ételre, lesz hozzá jó beszállító, és a kedves kiszolgálás okán az ember elkezdi keresni, hogy mit is evett, mit is ivott, hátha otthon is lehet majd ilyet. Nem kell ehhez hungarikum őrület, nem kell fine dinning, sem vendéglátós családi hagyomány – a FAK-ban javarészt mindenkinek a MOL-hoz volt köze, olajhoz, gázhoz, szénhez, nem a fakanálhoz – csak kis megszállottság. És jön a heppiend. Vagyis jönne, ha nem Magyarországon élnénk.

A hely ugyanis a dolgok mostani állása szerint bezár július közepén. Ahogy oly sok más kezdeményezés arrafelé. Mert az oké, hogy valaki kitalálta, hogy a Bartókból legyen budai plázs, galériákkal, éttermekkel, minden jóval, csak valahogy az egész nem állt össze. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy nincs ott semmi olyan nagyobb helyszín, amiért amúgy odamennél, és ha már ott vagy, korzóznál, márpedig ha egy utca a semmiből semmibe vezet, nagyon kell akarni, hogy te ott akarj sétálgatni. És a metró bár segítség, de ehhez az is kellene, hogy például a helyek tulajai, bérlői összedugják a fejüket, közösen gondolkodva találják ki az egész arcát és irányát, másrészt hogy legyen annyi erő, hogy ne abba botolj bele lépten-nyomon, hogy ez is zárva, az is zárva, mert ez ront az összképen.

És a legfontosabb, hogy ha az önkormányzat a főbérlő, a tulaj, akkor ne egy-két évben gondolkodjon, és mondjuk a bérleti díjakat úgy állapítsa meg, hogy ne rövid megtérülést akarjon, hanem azt, hogy gyökeret verhessenek ott különféle dolgok, helyek, kultúrák, hogy a nép valóban odaszokhasson. Ezt külföldön úgy csinálják, ha rehabilitálni akarnak egy körzetet, hogy az adott önkormányzat, vagy akár az állam a saját tulajdonát úgy adja oda, hogy akár még adókedvezményeket is ad a bérlőinek, segít, amiben tud, csak álljanak fel, induljanak be, legyen élet, forgalom, hír, ráér kasszírozni majd, ha már van miből és kitől. Mondanom sem kell, a viktoriánus világ nem ilyen.

Én nem vagyok olajos, sem bányász, de drukkolok, hogy legyen valami megoldás a folytatásra, akár ott, akár máshol, kell ilyen hely, mint falat kenyér. Mert itt nem az történt, hogy egy outsider kitalálta álmatlan éjszakán, hogy milyen kocsma nincs még, hol a piaci rés, és terveztetett egyet, hanem szakmájukból adódóan megszállottak szerettek volna valamit létrehozni, valami maradandót, átadni a saját élményeikből, megosztani saját kultúrájukat, ismeretet is terjeszteni és ezzel saját hivatásuknak is rajongókat szerezni, és ez már eleve biztosította azt is, hogy ne rövid távban gondolkodjanak, hogy szeressék, amit csinálnak és higgyenek benne. Ez ritka, úgyhogy folytassa, Medve!