Ma nem ment a felújítás az eső miatt, inkább a bevásárlásra koncentráltam, kellett pár dolog az Obiból. Aki járt ilyen helyen, az tudja, hogy a barkácsáruház nem arról híres, hogy a kedved keresnék az eladók, sőt, a rendszer az, hogy vagy csapatba verődnek és olyan gondterhelten és sebesen szelik át az eladóteret, mintha zombitámadás elől rohannának, ha meg véletlen egyikük elszakad a falkától, akkor az vagy süketnek tetteti magát,  vagy valamelyik polcrendszerbe dugja a fejét, hogy ne is kérhesd számon, miért nem vett téged észre.

Kellett pár festést kiegészítő dolog, meg egy új problémát is meg akartam oldani. Ugyanis az ebédlőben a ledpanel felszerelés óta hiányzik a kis helyi fény, effektnek, dísznek, nem sok, de kell. Befogtam pár ledes íróasztali lámpát.  Van még az apróságokat, azaz a házi szentélyt megvilágító képkeret lámpa is, kapcsolója a Siva szobor mögött, kényelmetlen. Emiatt aztán jó, ha évente kétszer volt eddig bekapcsolva. Na, mi lehet a megfejtés? Távirányítás.

Van modern wifis, ami drága, van központi egységes, ami még drágább, és van a rádiós, ami nem olyan okos, de kapcsolni tud. Ez utóbbira esett a választásom, ráadásul 3 dugalj és egy távirányító együtt 3000 forint volt csak. Az más kérdés, hogy itthon az egyiket szét kellett szedjem és az elektronikáját bekötni kapcsoló helyett a szoborhoz, de így most minden egyszerűen távkapcsolható lett.

Szóval vásárolni muszáj volt, és ehhez kellett találnom eladót is. A sorok között jött is egy molett hölgy, elmondtam, miket keresek, led izzó, dugalj, kapcsoló, vezérlő, meg még tanács is kéne, ő kedvesen mosolyogva vezetgetett végig a terepen, olyannyira, hogy a végén már a festőszerszámokat is tőle kérdeztem. A legvégére maradt a festhető sziloplaszt, mondta is, hogy ahogy megyek majd a földszintre, a lejáratnál vannak kitéve. Meg is lett, de nem jutottam dűlőre.

Ugyanis az nem mindegy, hogy mennyire rugalmas, hogy tapad, nem érdemes olcsítani ebben, mert években kell mérni a befektetést. Lamentáltam, próbáltam az apró betűs okosságot kisilabizálni – mindig legyen szemüveg nálam, a fenébe – erre látom, jön a hölgy.

Kérdezi, minden oké? Mondom, hát kábé, nem tudom, melyik legyen. Erre ő: lenn a fiúknál többféle van, ott nézze meg, de amúgy is, ha rám hallgat, női eladóktól ilyen áruházban, csak függöny vagy textil ügyekben kérdezzen, minden máshoz a fiúk értenek, jobban jár velük. És mosolyog, mosolyog… persze mondtam neki, ne legyen kishitű, nagyon jól segített eddig is, végül is van minden, ami kellett, és ezt ő hozta össze.

Mondhatod, ritka az ilyen, mert az eladók buták és/vagy bunkók. De nézd az ő szemszögükből, az is ritka, ha a vevő nem ideges, türelmetlen és paraszt. Én szeretek a boltosokkal játszani. Bohóckodni, tettetni a nagyon hülyét, sztendapolni nekik, és kifejezetten sikerélmény, ha sikerül mosolyra bírom őket. Na jó, nem mindet lehet, a ruhaboltban pultot támasztó, zenét rágózva üvöltető kis picsákat nem, de oda meg, be se megyek, ha mégis ilyen lánykába botlom, nem vagyok vele kíméletes.

Te sietnél, ő fáradt. Lehet ezt fensőbbséged teljes tudatában is, de neked lesz bosszantóbb, mert ő van otthon. És lehet úgy is, hogy nevessetek egy jót. A vásár kettőn áll.