Elveszve az Apple sivatagban

2016-07-21-13.04.42
Az Apple operációs rendszereiről röviden nem lehet beszélni, és ha frissítést tervezel, érdemes lesz elolvasnod a tapasztalataim. Az utolsó tökéletes és stabil rendszer Macintoshra a Tiger volt. 2005-öt írtunk, szó se volt még iPhone-ról, konzumálásról, az Apple egy számítógépgyártó volt, nem túl széles, de professzionálisnak mondható termékpalettával. Aztán jött a telefon őrület, Jobs meghalt, és vele együtt a vízió is szertefoszlott. Kaptunk egy szükség szülte vezért, Tim Cooknak körülbelül annyi köze van az Apple volt filozófiájához, mint egyszeri könyvelőnek a rock and rollhoz. De erről majd külön fogok írni, miért tart ott az Apple, ahol, hogyan vesztette el a vezető szerepét a tervezésben.

Most csak a rendszerfrissítésről lesz szó. Ezzel töltöttem ugyanis az elmúlt hetemet, és jutottam el ennek okán a totális őrület határáig. El Capitan volt a Mac Minimen. Viszonylag stabil volt, de egyre több szoftverem már nem tudtam frissíteni, fotó, filmvágás, office, úgyhogy gondoltam, belevágok. Sierra, High Sierra, Mojave, ez a hármas volt időrendben az opció. Elsőre a High Sierrára esett a választásom, és saját tapasztalataim félretéve elvetettem az ötletet, hogy teljesen clean installt csináljak (amikor minden vackod, ami csak volt a gépen, újra kell húzni, viszont cserébe áramvonalas mandarinzselé a jutalmad), mert annyi tökölés volt mindent rendesen belőni, hogy meg akartam ezt az időt spórolni. Nem is a legfrissebbre váltok, van Time Machine backupom, bátor vagyok, ugorjunk. Azt tudtam, hogy ez már nem is OSX, hanem MacOs, jelentsen ez bármit (semmit), és azt is tudtam, hogy az Apple ennél a rendszernél szakított az eddig bevált HFS+ filerendszerrel és áttért az APFS-re, ez volt az egyetlen, amitől tartottam picit, mint kiderült, nem véletlenül. De haladjunk sorban, mert ez utóbbi később csúszott a köröm alá.

Csináltam egy friss backupot, majd letöröltem minden olyan applikációt, amit tudtam, hogy úgyis újra kell telepíteni. A teljes Adobe rendszer, a Final Cut és az Office ment a kukába. CleanMyMac, kitakarítottam mindent, optimalizáltam, újraindítottam, PRAM reset, és elindítottam a telepítőt. Látszólag nem volt semmi hiba. A processz végigfutott, újraindítás, és felállt a High Sierra. Győzelem, újraindítás, teszt, hogy ami maradt, az működik-e. Elvileg úgy tűnt, minden rendben.

Volt még egy kérdés, amit ha már frissítek, amennyire lehet, meg akartam oldani, ez pedig a 64 bites szoftverek ügye. Az Apple ugyanis egy ideje fenyegetődzik, hogy nem fognak futni a 32 bites appok, és ezért igazán nem is tudok haragudni rájuk. Ha az About this mac menüből lehívod a System reportot és ott az Applications szekcióra mégy, láthatod, hogy mi az, ami még 32 bitesként fut. Én is megnéztem ezt, ami nem kellett, leszedtem, ami fontos volt, ott utánanéztem, hogy hol tart a frissítés. És itt jött az első káromkodós kör. 

A Hasselblad szkenner szoftvere, a Sony, a Canon, az Epson driverei, programjai, wifis képküldési dolgai mind 32 bitesek. És ezekre hiába kerestem rá, javarészt nincsenek frissítések. Az Eizo Colormanagement 6-os helyett már van 7-es, de bogarasnak tűnik. És most jön a legjobb vicc. Hiába töröltem le a teljes Adobe palettát, hiába szereztem be a 2019-es modelljeit az appoknak, mégis teleszórta a gépet 32 bites holmikkal is, segédprogramokkal, installálókkal és egyebekkel, amikről javarészt azt se tudni, mire valók, de van belőlük vagy 10 legalább. 

Látszólag minden működött, beállítottam minden szoftverem, le is ellenőriztem, úgy tűnt, hogy az operáció sikerült. Az picit fura volt, hogy betöltésnél vacakolt a gép, hosszabb időnek tűnt a bootolás, a processz sáv is akadozott, de gondoltam biztos valami még a háttérben dolgozik. Csináltam egy Time Machine backupot, és kiderült, hogy nagyon jól tettem. A Facebookon Attila barátom feltette a kérdést, miért nem egyből Mojave-ra ugrottam, ha már vacakoltam ezzel, így utána néztem, miben jobb az, mit kapok, ha frissítek. Infarktust, de ezt akkor még nem tudtam. Vagyis tudtam, tudtam, de nem sejtettem.

Gondoltam, van a 10.14-ből már javítás is, nem ropogós, menni fog. Újabb veszteségekkel nem számoltam, így vettem egy nagy levegőt, és upgrade-oltam a Mojave-ra. Lásd mint fent, ráeresztettem az előzőre, egy óra se telt el, és felállt a gép. Ellenőriztem, mi van a szoftvereimmel. Ezt mindig a levelezéssel kezdem, mert én POP használó vagyok, így a backup az egyetlen remény, IMAP is csak a két nem igazán használt google mail accountomhoz, de levelezést azon nem folytatok, ha elveszik, nincs baj. Tehát a Mail app. Ezt Whoopi Goldberg is elsütötte már, amikor a könyvének azt a címet adta, hogy Book, a Mail elnevezés se jobb, ha keresni kell rá a neten problémamegoldást, meg a többi Apple szoftveré, amit így neveztek el. Nem tudom, hogy ez vicces akart lenni, gyerekes, vagy csak önfényező, de nem volt jó ötlet. 

Azt vettem észre, hogy a leveleim nem akarnak letöltődni. A processz beakad, és az istennek se megy tovább, az app is behal, kilépni se nagyon lehet. Aztán jött a többi szoftver, például a hang plugin, a Waves, és ott is fagyott a szoftver. De a FinalCut is elbabrált az indulásnál, és üzent is, amit leokéztam, más opció nem is volt… régi windowsos idők, be szép. Szóval olvasgatni kezdtem, mi lehet az oka ennek a mizerabliának, és valahol találtam is rá egy megoldást: indítsem el recovery módban a gépet, és a Disk Utilityban ellenőrizzem a lemezt. Ami SSD, de ez most elvileg mellékes. Megtörtént, és megtörtem.

Ugyanis kiderült, hogy az fsroot tree hibás. Te se tudtad, mi az, igaz? Hát, kábé, ez az a cucc, ami a folderek és egyebek struktúráját tárolja, nem jelez jót az álmoskönyv szerint sem, ha ezzel baj van. Hogy lehet megjavítani? Párszor indítsd újra, csináld végig a diskutil csekket is, hátha. Ez valójában a szenteltvizes locsolással egyenértékű. Másik megoldás? Van, persze. Formázd újra, telepítsd újra. Ilyenkor az opciód az, hogy nulláról telepítesz, vagy hogy importálod a beállításaid Time Machine backupból, vagy hogy eleve visszarakod a backupot. Én ezt választottam, hála, hogy volt eszem menteni. Tegyük hozzá a lényeget: az Apple a HFS rendszerből átállt az APFS-re, nézz utána, ha mélyebben érdekel, a lényeg, hogy ez formázás szintű váltás. Gondolom, ezzel lehet a baj az upgrade esetében, és emiatt sérült meg ez a fsroot tree is, de bocsánat, nincs választásom, hogy akarom-e ezt, és ha igen, hogyan csinálja, hanem valahol a háttérben valami történik, ami után már az új rendszered majd APFS lesz.

Ilyenkor minden persze órákig tart. Eleve az, hogy a backup, nevéből is logikusan adódóan a NAS-on van, pici probléma. Be kell jelentkezni rá. Jó, de mi a név és a jelszó? Ezt ugye te se jegyzed meg, én se, de másik gépről lelestem, így próbáltam, nem ment. Ráadásul, és itt már sírtam, mivel bluetooth a billentyűzet és az egér is, nem látta a gép őket. Jó, a billentyűzetet bedugom zsinórral. És az egér? Aztán úgy voltam, újraindítom, ha akkor se megy, fejbe lövöm magam és ennyi. Szerencsére (?) másodjára már beengedett, és röpke másfél óra alatt vissza is másolta magát minden. De nincs gólöröm. Mert bár megjavult a lemez, és kábé futott is minden, de akadtak némi problémák, és ha idáig eljutottál, most megtudod, miért ne telepíts Mojave rendszert a gépedre. Sorolom. 

Rendszerfont. Bár San Francisco elvileg a rendszerbetű, de elcseszték a kerninget is, és a pixelpontos megjelenést is. Egy terminal paranccsal ez bár javítható, de nem lesz tökéletes, a méretezés ugyanis mintha egy ponttal kisebb lenne. És a sortáv, ami a Mailban jelent bajt igazán, na az el van cseszve. A listanézet értelmezhetetlenül ronda. Próbáltam áttelepíteni a High Sierra betűit, de nem járt igazi sikerrel. Dark Mode. Ez parasztvakítás, ha nem vagy Neo a Mátrixból, nem fogod élvezni, mert egyszerűen a szemed fog jojózni a fekete alapon fehér betűktől. És persze, értelmetlen is, hiszen a kontent ettől nem változik, csak a (némely) szoftverek menüje lesz fekete. Bluetooth. Eddig vígan ment a B&O fejhallgatóm róla, Mojave alatt akad, glitch van, nem kicsit. Color management. Állandó hibaüzenetet küld, vagy nevezd státuszváltozás üzenetnek, mindegy, zavaró. Photoshop. Az eddig működő Save for Web Mojave alatt nem képes elmenteni a beállításokat, állandóan GIF-ben akar menteni. Folderek csicsás új nézete. Igen, jó lenne, hogy minden file infója megvan és scrollozhatsz – de valójában hiába a Mac egér, az oldalra scrollozás nem megy. Safari. Plug-inek nem mennek, van, ami úgy akad be, hogy minden oldalmegnyitásnál jelez hibát, de nincs helyettük új, hála annak, hogy betették az AppStore-ba az extension válogatást is. Van, hogy a lejátszás akad meg, van, hogy egyszerűen újratölti az oldalt, anélkül, hogy kérnéd. És van még egy dolog, ami a High Sierrában is hiba. Eddig lehetett olyat, hogy a nyelvi beállításoknál mondjuk angolt adtál meg, de a formátumokhoz meg magyart. Így lehetett magyar dátumod például a Calendarban, és a Mailban is. Na ez megszűnt. 

Tudom, nyilván aki nem pro felhasználó, annak ezek a hibák nem sokat mondanak, neki vígan jó lehet a Mojave is. De nekem ezekből már csak a Photoshop baj is elég ahhoz, hogy visszaváltsak High Sierrára. Úgyhogy mentés, backup, restart, formázás, Time Macine, és már működik is a régi. Igaz, elveszett pár levél, de elviselem. Most majd minden jó lesz újra. És… nem. 

Miután minden kész volt, kerestem volna a Spotlight-tal valamit, és semmi se volt meg. Erre kiderült, hogy a kereső nem keres a lemezeken. Egyiken se. Sehol. Vannak erre is parancsok, hogy forszírozva rábírd, most sokadjára talán ez megjavul, még nem biztos. A másik a Mail. Rohadjon meg a Google, aki az IMAP esetén gyárilag a szerveren tárolja a draftjaid és mindent. Ettől picit szomorú lesz a letöltés. Oké, javítható, beállításokban kell piszkálni. De ezzel össze is rondítja az adatbázisát. És ennek az az eredménye, hogy nem tölti le az emailokat, beakad. A legjobb, ha a prefjeit kidobálod a mailnak és újraépítteted vele az adatbázis linkjeit – ne ijedj meg, ha nem érted, én se, csak mondom – és utána elvileg jó. Gyakorlatilag nem, most is megakadt, ilyenkor vagy kilépsz, ha hagyja, vagy force quit, restart és utána már jó. Valameddig. Nyilván majd kiderül, hogy a többezer mail között van egy, ami valamiért nem tetszett neki, és ezért akadozik, de hát most ezt nem keresem, egyelőre. A PS működik, az Eizo colormanagementet visszatettem 6-osra, ami bár 32 bites, de legalább megy. És lehet, hogy a sztori nem ér véget még, mert ha nagy levegőt veszek, mégis fogok csinálni egy totális clean installt, utána egyesével majd mindent visszarakok, még 3-4 nap meló, de utána lehet, hogy jó lesz megint. Vagy nem.

És ez az, ami bosszant igazán. Hogy egy árban igen magasra pozicionált környezetben dolgozom, és épp azért álltam anno át a Windowsról, mert nem akartam időt fecsérelni arra, hogy mi van a motorháztető alatt. És ez hosszú évekig működött is. De amióta Jobs elment, ez is csak egy újabb hulladéktemető. Tolják bele a totális bullshit újításokat, miközben maga a rendszer instabil, az Apple saját szoftverei se működnek jól, nem hogy a felhasználóiak. Úgyhogy egy dolog maradt csak, ami miatt még mindig ez az „ökoszisztéma” a lehető legkevésbé rossz, és ez a vírus. Elvileg itt kevesebb van. És valamivel szebb a kinézete. És ezt szoktam meg. És ebben ismerem a szoftvereim. Nyűgös lenne disszidálni az Apple sivatagból. Egyelőre. 

One thought on “Elveszve az Apple sivatagban

  1. Döbbenet amit írsz. Kb 6 éve azért váltottam win-re mert elegem lett a sok OSX hülyeségből. Most win10-et használok pl ps-t is. Éppen gondolkodtam, hogy hátha megjavították a macOS butaságait és talán visszatérek. De a leírásod alapján tuti nem teszem. A win10 nekem hibátlan bár a 16GB Ram kevés neki, állandóan beszól 😀 Köszi a tapasztalatod, jó volt olvasni…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .