Ideje volna van

2014-08-02_23_03_17-3

Mint az éremnek, az életnek is két oldala van. Ha akarod, elhiheted azt, amit a többség mond, amit a tényeknek látszó pillanatnyi ismereteid alapján mint biztos bázis, gondolhatsz a világról, szóval le lehet élni egy életet úgy, hogy nem firtatod a dolgok valóságát, hogy soha nem nézed meg a másik oldalt. Ebben a sztereotípiák lesznek a segítőid. A sztereotipizálás az meg azért kell, mert egy döntésnél nem mindig lehet elég időd információkat szerezni, vagyis kell hagyatkoznod a többség tapasztalataira. Gyors és kényelmes. És sokszor még hatékonynak is tűnik.

Amikor először találod szembe magad azzal, hogy a valami = valamilyen képlet nem stimmel, akkor még csak azt gondolod, hogy a kivétel erősíti a szabályt, a képlet helyes, csak véletlenül most másképp alakult. De amikor másodszorra is beüt, akkor már gyanakodhatsz. Félreértetted? Félreismerted? Hazudtak valakik? Vagy még mindig a kivétel működik?

Ugyanazzal az emberrel ugyanúgy nem lehet háromszor tévedni. Egyrészt akkor a képlet hibás, rosszul állítottad fel magadnak, rossz tapasztalatokat vettél át, a tipizálásod balul sült el, másrészt bizony kifoghatsz olyan embert is, akit nem a felületen kell ismerni, vagy értelmezni. És ha ez a tévedés erős értelmi és érzelmi vihart kavar, akkor bizony tényleg lehet, hogy a kulcs legyen bár a kék szobában, de érdemes érte oda benyitni. Érdemes, még akkor is, ha a két tévedés erősen hordozza annak lehetőségét, hogy a harmadik megint az érem másik oldalára visz. Mi az, ami működik? Megérzés? Igen, talán a megérzés. Amit nem tanítanak és elmagyarázni sem lehet.

Azt hiszem, itt az ideje felnőni. Kerülgethetem, halogathatom, de ezzel csak nehezítem. Például nemalvással, filmekkel, csokoládéval. Miközben persze pofázni kiválóan tudok másnak arról, hogy hogyan kell. Hát, nem így. És nem az a baj, hogy vannak dolgok, amiket irracionálisan csinálok, mint aki nem tud és/vagy akar felnőni, mert hogy ez épp fordítva van. Bár lenne több irracionális gyerekség.

Azokban a dolgokban, amikben kell és jó az intuíció és az érzelmi viszonyulás, azokban lettem racionális. Nyilván félelemből. Emiatt minden suta lesz, félbemaradt, téttelen, zárt. Amiben racionálisnak kellene lenni, abban vagyok szétesett. Pénzügyek, kapcsolatok.

Nem nagy ügy, csak meg kell a kettőt fordítani. És ehhez az első lépés az alvás. Hülyeség. De így van. Anélkül semmit se ér. Mert az alváshiány a ritmussal bánik el, a ritmus meg ahhoz kell, hogy hamar túl lehessünk a kötelező gyakorlatokon. A szabadság tehát a ritmuson alapul.

Amikor anyám meghalt, nem gondoltam semmit. Elment, visszavonhatatlanul, de apám, akivel sose voltunk közel, még élt. Aztán egy év múlva, mikor ő is meghalt, akkor azt hittem, és hitem okán éreztem is, vagy érezni véltem, hogy most van itt, hogy felnőttem, mert ha már nincs szülő, akkor a viszony is megszűnik, az a viszonyulás, hogy akármilyen szarban is vagy, de van, aki megment, elég csak visszatartani a levegőt.

És lassan egy éve, hogy meghalt Demeter is, és akkor már tényleg azt éreztem, hogy most felnőttem. De bármeddig húzható ez. Mert az, hogy nincs apa, anya, az részben egy technikai probléma, nincs kinek dicsekedni vagy panaszkodni úgy igazán. Pótolható ez. Azoknak, akik időben elmenekültek, könnyebben. Ami viszont elhúzódik, az a térfélcsere. Na az, az kemény, és ha nem figyelsz, rá se jössz.

Kell ehhez dátum vajon? Egy állandó halogatónak? Energia kéne, azt érzem, de idő is kell? Horgony? Nem ér segítséget kérni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.