Miután a nyelvében élő népnemzeti média lehozta, hogy skandallum van az Operában, majd levették az előadásokat, később visszatették, jóárasítva a jegyeket, gondoltam úgyis uborkaszezon van, nézzük meg, milyen is Sir Elton Hercules John musicalje a Billy Elliot az Erkel színházban. Nem vagyok célközönség, mert a musical számomra pont annyira idejétmúlt, mint az operett, de míg utóbbira hat lóval se vontatsz el, egy popzenés darabot még csak kibírok, írni meg úgy érdemes, ha láttam is.

Az Erkelben még soha nem voltam, nem követtem a sorsát nyomon, pedig ha megteszem, tudtam volna, hogy ez egy úgynevezett népopera volt, így talán meg sem lepődöm azon, ami a mai matiné előadást megelőzően fogad. Az előtérben sok gyerekkel várakozó család, mi túlöltöztük a farmernadrág-ing kombóval a többséget, a plakátszerű papírmasé figuráknál lehet fotózkodni is, kicsit vásári, de belefér. A nézőtér kifejezetten ronda, benn hangzavar, olyan, mintha valami termelési értekezlet báljára érkeztünk volna. Fura.

A darab története röviden annyi, hogy Margaret Thatcher idején, 84-ben a bányászok sztrájkja alatt egy kisfiú bokszedzés helyett táncórákra jár, amit előbb ellenez csonka családja, majd miután a sztrájok értelmüket vesztik, apa mégis elkíséri fiát a királyi balett vizsgájára, ahol a srác végül felvételt nyer, beteljesülnek az álmok, balettozhat a bányászfiú. Nem mondanám nagyon eredetinek, a korról volt jobb film is, itthon Büszkeség és bányászélet címen futott, eredetije 2014-ben a Pride címet kapta. Na, ha azt vitték volna színre, nyilván a kormánysajtó porig égeti az Erkelt.

A szereplőkről én most nem fontossági sorrendben fogok írni, ugyanis ketten közülük kiemelkednek a csapatból. Az egyik a Billy barátját játszó Sütő Zalán. Amikor színen van, viszi a figyelmet. Vicces, laza, könnyed. A másik színész Mr. Braitwaite, azaz Ömböli Pál. Mackós alkata ellenére is karakteresen táncol, humoros, hiteles, Németh Kristóffal ellentétben nem ripacskodással oldja meg a szerepet, úgy van jelen, hogy közben hagyja érvényesülni partnereit is. A többiekről javarészt azért nem tudok mit írni, mert a munkájukból mindaz, amit szövegben, énekben kellett volna átadniuk, elvérzett Ditzmann Tamás és csapata kezei között.

A darab több, mint felét legfeljebb akkor tudod értelmezni, ha nézed az angol nyelvű kivetítőt, mert a szövegből egy szót se érteni. Nem tudom, hogy a probléma gyökere a terem rossz akusztikája, vagy a tehetségében problémás technika, nekem gyanús Ditzmann Tamás hangmérnök, mert ha a hely adottságai rosszak, azokon valamennyit lehet segíteni, viszont az, hogy az ének- és beszédhang ennyire leváljon a zenekarról, hogy cirka 500 Hz alatt semmi se szólaljon meg, az a hangtechnikus bűne. Nem túlzás azt állítani, hogy Ditzman és csapata agyonverte a műsort, hiába dolgoznak a szereplők, hiába a fény, az effekt, hiába lelkes a közönség, botrány, hogy a szöveg egy táskarádió hangminőségét se érje el. Voltam már jó pár előadáson, a Víg vagy a Nemzeti sem jó akusztikájú hely, de ez úgy hangzott, mintha szabotázs lett volna. Érted, a zenekar kábé megszólal, a színészek meg nem? Szájról olvassunk, vagy mi?

A szövegkönyvet Bárány Ferenc és Puller István fordította. Nem tudom, hogy időhiány vagy mi az ok, de abból a néhány mondatból, amit érteni lehetett az jön le, hogy a szöveg énekelhetősége másodlagos. Kényszeresen mai akar lenni, de kábé úgy, ahogy Rózsa Gyuri képzelte a rap-et a Sztárban sztár műsorában. Vagy meg kellett volna találni a valódi 80-as évek szlengjét, vagy tudatosan mai szövegre cserélni a régit, de így nem tudni, ki a célközönség, akinél a poénoknak ülnie kellett volna. A buzizás pedig oktalanul bántó, leválik a szövegkörnyezetről, nem életszerű, hogy egy bányász ismerje Nureyevet, és azt, hogy meleg volt vagy sem.

Ez az Elliot egy non-replika előadás, azaz nem egy az egyben az eredetivel passzol. Így került bele az álom-balett betét Csajkovszkijjal, és így lett kevésbé hangsúlyos Billy és Michael barátsága. Sokan írnak róla úgy, hogy ez egy gyerekdarab, de szerintem 18-as karikás, és nem, nem a képzelt meleg propaganda miatt, hanem mert a dekódolásához szükséges némi történelmi ismeret is.

Összességében egy jó szívvel ajánlható nyári darab lenne ez, akár a 4-est is elérhetné, de most bajban vagyok, mert a hangminőségtelenség okán fene se tudja, ajánljam-e vagy sem. Olyan sok ember munkája van benne, a gyerekek annyira lelkesek, hogy mégis. Menj el, nézd meg, szórakoztató – és reméljük, a nyár elég lesz arra, hogy új hangtechnikus után nézzenek. A jobber sajtónak meg nyilván nem a minimálisnál is kevéssé jelen lévő esetleges, vélelmezhető meleg szállal van baja Michael esetében – kérdéses, hogy valóban ez volt a szerzői cél (Eltondzson is buzi, csak szólok), vagy csak a gyerekek szokásos nemi szerepektől még mentes játékát mutatta be -, hanem az, hogy elhangozhatnak olyan szavak, mondatok, mint szolidaritás, éld meg az álmaid, légy önmagad. Ez nekik túl sok, skandallum, de nyíltan inkább a melegségre fogták, abba nehezebb belekötni, az ma trendi, ahogy azt a családügyi államtitkárnő is kifejtette, de ez már egy másik mese, nem kezdek bele.

update: Ditzmann Tamás megjegyzést fűzött a fentiekhez, a beszélgetést a régi zen-taxi kommentekből változtatás nélkül közlöm.

Kedves Hegyi Zsolt!
Megtisztelő, hogy ilyen sokat szerepelhetek az írásában!
Az Opera részéről hiba, hogy engem tüntetnek fel mint hangmérnök, de ez ebben a formában nem igaz!
Az Operában valóban én mutattam be, illetve csináltam az előadásokat, valamint kitaláltam a megszólalásokat, arányokat, kialakítottam a “sound design”-t …stb ( nem untatom a részletekkel).
A visszajelzések alapján nem sikerült rosszul, sőt, sok dícséretet kaptunk, melyekben a hangra is pozitív kritikát kaptunk.
Az előadás Erkel Színházba költözése folyamán, az addigra beállt paraméterek, programok …stb, konvertálva lettek az intézmény által vásárolt (új beszerzésű) eszközökre.
A Színház hangosítóinak minden információ, szövegkönyv és egyéb szükséges tudás át lett adva. Betanítás megtörtént ( megjegyzem, hogy ez a folyamat már az Operában elkezdődött – ez talán azért fontos, hogy kizárjam az átvételre szánt idő szűkösségének lehetőségét).
Ezután az Opera saját erőből kívánja megoldani, így én nem tudok a jelenlegi állapotokért felelősséget vállalni.
Ezek fényében kérnék változtatást az írásában.

válaszom:

Kedves Ditzmann Tamás, köszönöm, hogy megtisztelt kommentjével, melyet írásom alá betettem változtatás nélkül. Néhány mondatban engedje meg, hogy válaszoljak.

A Billy Elliot kiadványaiban és webes felületén ön van feltüntetve hangmérnöknek, az, hogy az Erkelben nem ön dolgozik a hanggal, nem derült ki, ezért emlegettem önt.

Készséggel elhiszem, hogy az eredeti Operában elhangzott előadás működött, de amit most az Erkelben hallhatunk, az akkor fentiek szerint eltér attól, amit ön betanított. Viszont mivel az ön neve alatt fut a műsor, így talán érdemes lenne nyomon követnie azt, mi és hogy szólal meg, mert sajnos csapnivalóan rossz a hangosítás. Ez az ön renoméjának éppúgy árt, mint az előadásénak. És direkt nem mondom azt, hogy a nevét vetesse le a műsorfüzetről, mert a cél az kellene legyen, hogy a néző minőséget kapjon. Tudom, mikroportot nem egyszerű jól megszólaltatni élő zene mellett, de azért nem gondolom, hogy megoldhatatlan feladat volna.

Kérem tegye meg, hogy a nézőtérről meghallgatja a darabot (azért írom ezt, mert tudom, hogy pl. a Víg nézőtere és a hangosítói pult akusztikai viszonyai erősen eltérőek, de a néző, mint én is, a nézőtérről kapja, vagy nem kapja azt, amit vár.)

Ditzmann Tamás válasza:

Kedves Hegyi Zsolt!
Az Operának felajánlottam a segítségem ( semmi jogviszony nem áll fent az Opera és köztem), amennyiben erre nem tartanak igényt, úgy kértem őket, hogy a nevem vegyék le a címlapról!
Levették!
Nézőként nincs jogom beleszólni a hangosítók munkájába, tehát nem is teszem ( nem gondolom, hogy jó döntés született, de el kell fogadnom).
Üdvözlettel,
DT