Elegem levésben vanás

2015-06-17-10.55.26

Azt hiszem, mostanra lett elegem. Hogy ez mire jó, még nem tudom, de ez van. Elegem levés van. Elsősorban nyilván a kormány mindenféle dolgából van elegem, de ezek olyan mértékben felszaporodtak, hogy még csak listát írni sem lehet belőle, mert lefáraszt. Prekádáriból lehetünk a legjobb esetben peszeudokádáriak – pontosan úgy, ahogy ‘86-ban az Éles saroknál kifújtam vörös festékkel: szociofasizmus, igen, ez épül. Vitázhatsz ezzel, de ha éltél ‘90 előtt, tudod, miről beszélek.

Ennél jobban van elegem mindenféle ellenzékinek nevezett pártból. Nyugodtan lehet rám emiatt haragudni, de undorodom a DK-tól, ahogy mást se képes, mint Ferit nyomni és magasztalni, nem is értem, hogy akinek ez bejön, hogy nem veszi észre, hogy Feri és Viktor között személyiségében semmi lényegi különbség nincs, nárciszok a bolgárkertészetben.

Elegem van az MSZP egyre rohadtabb felhozatalából, két éve azt hittem, nincs borzalmasabb Mesterházynál, de az MSZP bebizonyította, hogy fölébecsültem őket, képesek a legalját, a totális inkompetens agyfaszt is kitermelni, nem hiszem, hogy van szürkébb, butább és unalmasabb barom, mint Molnár. És csak nyomják, tűrik, nyalják.

A kicsikből is elegem van, ahogy próbálnak láthatatlanok maradni, nehogy valamiféle értéket kelljen vállani vagy közvetíteni, kiállni valamiért. Tényleg nem értem, hogy ennek a sok lúzer csoportnak, ami ma az ellenzéki politika, hogy nem esik le, hogy nincs már vesztenivalójuk, lehetnének akár érdekesek is, újak és merészek. Ja, nem, mert akkor veszélybe kerül a parlamenti, önkormányzati apanázs.

És a civilek. Az egyik nem akar kormányt buktatni, a másik se, de legalább fohászkodik istenhez, jelentsen az bármit, mind próbál maga mögé képzelni valami tömeget, de ez nem vízió, hanem hallucináció, abból is a kannásboros fajta. Pukliék zsebben, Sándor Mária szerintem már vagy háromnegyed éve elvesztette a józan eszét szegény és azóta bolyong, ő is, mint a többi, fél a pártoktól, de annyira nem okos, hogy a Jobbikot kikerülje, sőt, ez az egész szar magyar izé képtelen arra, hogy körbebástyázza a nácikat. Tisztára olyan ez az egész ballibsi csapat, mint a sebtapasszal leragasztott SZTK szemüveges büdösszájú Ödönke, akit mindig mindenki megver, kinevet, ő meg csak áll a kantáros rövidnadrágjával tehetetlenül.

És a média. Bolgárurak és Kálmánolgák országa vagyunk, miközben az összes médium már zsebben van valakinél, csak mi hisszük, hogy nem. Hashtag Moneytalking. Vízvezetékszerelőből, teremőrből és visszatántorgott zsírdisznó Endiből épül a Birodalom, tökéletesen inkompetens és kontraszelektált a teljes jobboldal, és érted, senki nincs, aki ennek ellentartson. Van még talpon legalább zsigereiben független médium? Az index lóg a levegőben, informatikusok próbálnak újságot írni, kevés sikerrel, a 444 nem képes felnőni a feladathoz, telex-twitter kombó, agyzsugor, a Népszabi már 5 éve is olvashatatlan volt, mára a Blikk napilapja, a 168 óra a nagyapámnak is poros lenne, ha élne, a Népszava nem elég balos és nem elég radikális, a Simicska birodalomról ne beszéljünk, szánalmas, ahogy hősnek rekonfigurálják magukat. Klubrádió? Viccelsz? Az ATV meg a világ legnagyobb svindlije. Sehol egy pénzember, aki belepumpálna néhány milliárdot, hogy elzavarják a diktátort a picsába?

És az emberek. Mindenki osztja a másik osztását, tényleg fotelprolik vagyunk, nem több, és oké, az én korosztályomnak még talán mentsége, hogy 50 évesen már nem rohangál az utcán, mi vagyunk az elveszett nemzedék, de a fiatalok pojácaságára nincs érv. És ne gyere nekem azzal, hogy vannak köztük kitartóak, mert erre azt mondom, hogy ha ezek a vannak-köztük-fiatalok nem képesek maguk mellé-mögé-alá-fölé hálózatot építeni, akkor nem többek, mint savanyúszagú yolo-hippi pozőrök.

Nem, figyelj, elegem van. Legszívesebben felszántanám ezt az egészet, dögöljünk bele a fenébe, úgyis mindegy. Megérdemelnénk. Úgy lettünk a legvidámabb barakk is, hogy már akkor is a szar megalkuvásainkból éltünk. Itt már a rossz se elég rossz, csak olyan szürkésbarna, decensen kutyaszarszagú. Nem érzed, mennyire szánalmas, hogy az internet, mint valami Maya-fátyol, ahelyett, hogy a szervezkedés eszköze lenne, csak illúziója a szabadságnak? Hol élünk, ha már az Anonymousnak is csak Coelho-idézetekre futja, és már nekik se vagyunk elég fontosak, hogy fellökjék ezt a rendszert? Egyáltalán, akar itt változást valaki? Dehogy akar. Az túl macerás és ijesztő az akolmeleghez képest. És ne áltasd magad azzal, hogy az ország rosszabbik fele mind náci, mert te hagytad őket elcsábítani, hagytad átmosni az agyukat, szerencsétleneknek nincs másuk, mint a Kossuth Rádió meg a királyi tévé, hát csodálkozol, ha beszarnak 1200 kvázi, még meg sem született emigránstól?

Egyszer azért beszélnünk kéne végre ‘48-ról és ‘56-ról is, mert nekem kurvára gyanús, hogy csak az idő szépítette meg ezeket is. Vagy ha nem, te képes lennél felborítani egy Combinot?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .