magán

Időutas

| hegyizsolt

volgaAnyámat látom, siet a kőfejtőből ki, apám utána, gyomorbajos morgását elnyomja a szél. Mama áll a verandán, egy lépcsővel feljebb, mint én, balra sufni, jobbra rózsakert. Papa kőkutricája előtt áll, mellette öreg, kibelezett rádió rom a pléhasztalon. Nagy hóban állok, mellettem lapát. Nyári melegben kamáslis cipő és kantáros rövidnadrág, számban mentolos pipa. Unokatesóm elfoglalta a Volga pedálos autómat, nem, nem a szemembe sütő nap miatt hunyorítok, hanem dühből. Mama levest szed ebédhez a félsötét konyhában, ő a hokedlin ül majd, anyám és apám székeken, én a kanapén. Nyár van, Marika néni a rózsabokor előtt. Benn vagyok a szobában, römikártya lapokból építek várost, utat a medzsóimnak. Néha én vagyok Aldo Moro, de legtöbbször Gabi az, ha bicajfogózunk. Gabi a tizenhetes busz hátulján áll, megy haza. A faredőny résein beszűrődő fény, ha papírt teszek elé, fejreállítja a kertben kapáló mamát. Szerencsre utaztunk, utálom, látszik a képen, hogy utálom, a fal mellett áll apám rokonsága. Nagyanyám, aki nagyon nem azonos a Mamával, mert ő apám anyja, zsíros, vastag palacsintát süt. Papa sufnijában a vimes doboz. El kéne kérni, hogy autót építhessek belőle. Tél van, Mama teasparheltjén almát sütünk. Elkérek egy tésztacsíkot, rádobom a sparheltre, hólyagosodik, megfordítom. Szobámban ülök érettségi után, Mama is ott van, rajtam első saját öltönyöm. Anyám ugrókötelezik idegen város utcáján, nagyon ciki, de ő élvezi, hogy nekem kellemetlen. Telkünkön vagyunk, zsibbasztó meleg, még a tarack sincs levágva, csak ahol a sátrunk áll. Minek kellett ez a telek. Telken áll a ház, előtte túl közel fenyő. Mellette apám, valamit szerel. Anyám hideg vízben mosogat, mert olcsóbb volt, ha nincs meleg víz a konyhában. Teréz mama táskája, benne gyógyszerek. Mamánál a nyári konyhában hokedli, rajta lavór, benne ülök, fröcskölök, amit nem szabad, de jól esik. Keresztelő, én vagyok a keresztapa, rokonok körbeállnak, micsoda hülyeség 16 évesen, de nem tudtam kitérni a felkérés elől. Temető, papa sírját kapálja Mama, anyám távolabb, apám vizet hoz épp. Kertben fal mellé támasztva a bicajom, mellette a rollerem, ami eltörött. Mama otthon a kórház után. Először. Aztán már nem jött haza.

Csak kinyílt egy fényképalbum az emeleten takarítás közben, kiesett belőle majd’ ötven év. Összeszedtem. Magam. Visszaraktam a polcra. Nyugodjanak tovább, békében.

Ideje volna van

| hegyizsolt

2014-08-02_23_03_17-3

Mint az éremnek, az életnek is két oldala van. Ha akarod, elhiheted azt, amit a többség mond, amit a tényeknek látszó pillanatnyi ismereteid alapján mint biztos bázis, gondolhatsz a világról, szóval le lehet élni egy életet úgy, hogy nem firtatod a dolgok valóságát, hogy soha nem nézed meg a másik oldalt. Ebben a sztereotípiák lesznek a segítőid. A sztereotipizálás az meg azért kell, mert egy döntésnél nem mindig lehet elég időd információkat szerezni, vagyis kell hagyatkoznod a többség tapasztalataira. Gyors és kényelmes. És sokszor még hatékonynak is tűnik.

Amikor először találod szembe magad azzal, hogy a valami = valamilyen képlet nem stimmel, akkor még csak azt gondolod, hogy a kivétel erősíti a szabályt, a képlet helyes, csak véletlenül most másképp alakult. De amikor másodszorra is beüt, akkor már gyanakodhatsz. Félreértetted? Félreismerted? Hazudtak valakik? Vagy még mindig a kivétel működik?

Ugyanazzal az emberrel ugyanúgy nem lehet háromszor tévedni. Egyrészt akkor a képlet hibás, rosszul állítottad fel magadnak, rossz tapasztalatokat vettél át, a tipizálásod balul sült el, másrészt bizony kifoghatsz olyan embert is, akit nem a felületen kell ismerni, vagy értelmezni. És ha ez a tévedés erős értelmi és érzelmi vihart kavar, akkor bizony tényleg lehet, hogy a kulcs legyen bár a kék szobában, de érdemes érte oda benyitni. Érdemes, még akkor is, ha a két tévedés erősen hordozza annak lehetőségét, hogy a harmadik megint az érem másik oldalára visz. Mi az, ami működik? Megérzés? Igen, talán a megérzés. Amit nem tanítanak és elmagyarázni sem lehet.

Azt hiszem, itt az ideje felnőni. Kerülgethetem, halogathatom, de ezzel csak nehezítem. Például nemalvással, filmekkel, csokoládéval. Miközben persze pofázni kiválóan tudok másnak arról, hogy hogyan kell. Hát, nem így. És nem az a baj, hogy vannak dolgok, amiket irracionálisan csinálok, mint aki nem tud és/vagy akar felnőni, mert hogy ez épp fordítva van. Bár lenne több irracionális gyerekség.

Azokban a dolgokban, amikben kell és jó az intuíció és az érzelmi viszonyulás, azokban lettem racionális. Nyilván félelemből. Emiatt minden suta lesz, félbemaradt, téttelen, zárt. Amiben racionálisnak kellene lenni, abban vagyok szétesett. Pénzügyek, kapcsolatok.

Nem nagy ügy, csak meg kell a kettőt fordítani. És ehhez az első lépés az alvás. Hülyeség. De így van. Anélkül semmit se ér. Mert az alváshiány a ritmussal bánik el, a ritmus meg ahhoz kell, hogy hamar túl lehessünk a kötelező gyakorlatokon. A szabadság tehát a ritmuson alapul.

Amikor anyám meghalt, nem gondoltam semmit. Elment, visszavonhatatlanul, de apám, akivel sose voltunk közel, még élt. Aztán egy év múlva, mikor ő is meghalt, akkor azt hittem, és hitem okán éreztem is, vagy érezni véltem, hogy most van itt, hogy felnőttem, mert ha már nincs szülő, akkor a viszony is megszűnik, az a viszonyulás, hogy akármilyen szarban is vagy, de van, aki megment, elég csak visszatartani a levegőt.

És lassan egy éve, hogy meghalt Demeter is, és akkor már tényleg azt éreztem, hogy most felnőttem. De bármeddig húzható ez. Mert az, hogy nincs apa, anya, az részben egy technikai probléma, nincs kinek dicsekedni vagy panaszkodni úgy igazán. Pótolható ez. Azoknak, akik időben elmenekültek, könnyebben. Ami viszont elhúzódik, az a térfélcsere. Na az, az kemény, és ha nem figyelsz, rá se jössz.

Kell ehhez dátum vajon? Egy állandó halogatónak? Energia kéne, azt érzem, de idő is kell? Horgony? Nem ér segítséget kérni.

Határokon élni

| hegyizsolt

2017-02-20-20.08.48-2

Vannak helyzetek, pillanatok, amikor leltározni kell. Jobb, ha ezt magától teszi az ember időről-időre, de nem mindenki olyan szerencsés alkat, hogy az önszabályozása mindig mindenben jól működjön. A visszajelzések több szintűek.

Első kör a belefeledkezés köre. Belefeledkezni akármibe lehet. Internetbe, játékba, problémákba. Ez általában még a jelenben történik, időhúzás. Aztán a következő szint, hogy először a belefeledkezésen kezd rágódni az ember, aztán visszább megy a múltba, és keres olyan helyzeteket, amiket nem ért, nem dolgozott fel és elkezdi boncolni. Távolodik a jelen. Ez után értelemszerű, hogy a jövő kezd aggodalmassá válni. Jajj, elfelejtettem, mi lesz, ó, ezt mára kellett volna megcsinálni, sok a mosatlan, halmozódnak a könyvek az asztalon. Ezeknek a helyzeteknek a közös jellemzője, hogy nem itt és most van, hanem vagy a múltban volt, vagy a jövőben lehet. A most megszűnik. És ez még csak a szellemi szint.

Az érzelmi szint az, amikor mindez bűntudatot kezd termelni. Ha nem az lett volna, ami, akkor most más lenne, és az mást hozna. Mindez matek, agyalás, mint egy fikciós mozi. Mégis olyan valószerű, hogy beépül a mindennapokba.

Fizikai szint is van. Stressz, alvászavar, álmatlan éjszakák, amire persze könnyen fogja rá az ember, hogy de hát én nem voltam sose korán kukorékoló kakas, meg a hold is pont most lett tele, nincs baj, csak a körülmények.

Mindig az idővel állunk harcban. Akkor is, amikor unatkozunk, akkor is, amikor túlpörögtünk, az idő az, ami nem áll a kezünkre, amit nehezen hajtunk igába, vagy más szemszögből, amit nehezen veszünk tudomásul. Kesergés a múlton, ködös tekintet a jövőbe, de a jelen, az valahogy sem nem elég távoli, hogy jól visszanézhessünk rá, sem nem elég impulzív, hogy izgatottan várjuk. A jelen sokszor olyan parányi, hogy jelentéktelennek érezzük. Holott a jelen az, ami az egyedül megélhető, ami egyedül átélhető.

Emlékszem, gyerekkoromban bár mint minden gyerek, szerettem volna idősebb lenni, mert a nagyfiúk, mert a felnőttek mindig valami elérhetetlennel játszhattak, de a gyakorlat az volt, hogy az itt és most volt a fontos, a tervek nem szóltak tovább, mint másnapig. Holnap bicajozni megyünk, tegnap kanasztáztunk, ma épp lótetűt öntünk nagyapával a rózsatövekről. És ez a jelenben létezés az, ami a legkönnyebben elveszíthető, holott a múlt nem hordoz álmokat, a jövő nem megbízható barát.

Határokon élni annyit tesz, mint olyan üzletet kötni a sorssal, ami a pillanatnyi túlélésért cserébe elhiteti, hogy sose lesz túl késő.

*

Eddig tart a 2010-ben kelt bejegyzésem. És hogy miért aktuális ez most? Mert ugyanabba az árokba esem újra és újra. Mert ma is, egy éve is, három éve is és nyolc éve is ezzel küzdöttem. Most vagy az van, hogy ez alkati, vagy az, hogy valamit csúnyán elronthattam úgy 30 éve, amikor elkezdett az avásadósságom felgyűlni. De az is lehet, hogy nekem ez a karmikus kihívás. Idő van. Hallgasd meg erről a rádióműsorom 2012-ből. 

Magyar Posta tapasztalatok

| hegyizsolt

2016-11-12-17.37.52

Ez a bejegyzés lassan két éve született, de ma pont ugyanannyira aktuális, mint akkor, semmi sem változott, így áthoztam a régi blogról ide.

Sok mindent rendelek netről, ennek több oka is van, részint mert egyszerűbb, mint buta és/vagy unott boltosokkal kontaktolni, részint mert a netes rendelésben van két heted, amíg meggondolhatod magad és indok nélkül visszaadhatod a portékát, ha nem vált be. Csak egy gond van, a házhoz szállításnál ritkán válogathatsz, és ha a Magyar Posta a kisorsolt szállítód, baj lesz. Mert a postaszolgálat bajos.

Rendeltem könyveket a Bookline-nál, egy napos szállításra. Karácsonyi ajándéknak, még időben, novemberben. Kaptam is SMS-t a Postától a szállítás napjáról, hogy 8-17 óra között várjak itthon, jönnek.

postasms

Vártam. Nem jöttek, így felhívtam őket. Hát, ők nem is látják, hogy futárnál lenne a holmi, de másnap biztos jön, várjak újra. Vártam, nem jöttek, második nap. Harmadik napon felhívtam a postát is, a bookline-t is. Egyik sem volt korrekt, a posta szerint valahol még az elosztóközpontban van a csomag, de nem tudnak többet, Bookline szerint meg ez már nem az ő saruk, ők átadták, ennyi, csináljak, amit akarok. Reklamáltam, hiszen három nap volt már, amíg hiába vártam, Bookline nem is fütyült rám semmit, Posta írta, majd válaszol.

Jött is válasz, egy hónapra rá – miszerint igen, ők hibáztak, de mivel nem én vagyok a megrendelő, így nem kártalanítanak, ők a Bookline-nal állnak jogviszonyban, verjem ott az asztalt. Írtam választ, hogy nem fogadom el az érvelést, gondolom újabb 30 nap múlva majd válaszolnak valamit.

posta

Más. Rendeltem az Amazonról csomagokat, szintén karácsonyra. Egyik kevés híján egy hónapig utazott, épp, hogy ideért, egy elveszett teljesen, Amazon visszafizette, egy még most is úton van, fene tudja merre jár, nincs tracking hozzá. Oké, Amazon majd visszafizeti, ha nem kerül elő, de érted, ajándék lett volna, cseszhetem az egészet, oda az öröm.

A Népszabadság beszántásakor előfizettem a Magyar Nemzetre. Napilap kell. Egészen év végéig megjött rendesen, de januártól már zavarosan kapom, kettőt elvesztettek, amikor megjön, akkor is már 9 óra elmúlt, holott 7-ig ide kellene érnie, mint megtudtam, mikor ma reklamáltam, de szólnak a postásnak, hogy legyen fürgébb, csak hát a tél, csúsznak az utak. Érted, tél van, és ez itt nagyon meglepő, kábé, mintha Sydneyben esne a hó.

A postásról. A régi normális volt, kedves és rugalmas, nem volt gond. Kábé egy éve új postásunk van. A régi motorral járt, ez teker. Ő dolga. Karácsony előtt vártam csomagot, jött is a fickó, és hozott egy papírt helyette, menjek be, vegyem a Postán át, mert óriási a csomag, nem tudta kihozni. Bementem, bár fura volt, 4 db LED izzó volt a csomagban, annyira nagy nem lehet. Nem is volt az. Cirka 15x15x15-ös dobozka. Elhoztam, a dobozt a kuka mellé tettem. Két nap múlva jön a muki újra, hoz valami ajánlott levelet, miközben átveszem látom, hogy a bringa kosarában egy pont ilyes dobozka csücsül. Mondom, te figyelj, pont ilyen csomagot nem hoztál ki két napja, hogy van ez? Ó, az nem, az óriási nagy volt. Mondom, várj haver – és kivittem a dobozt. Hát, ööö, a főnöke nem ekkorát mutatott neki, hogy vigye ki, az nagyobb volt. Most akkor hogy is van ez? Rendelsz házhoz szállítással valamit, de ha a postásnak nincs kedve, akkor nem viszi ki, battyogj be a postára?

Hallom, hogy ugyan voltak fennakadások, de már minden rendben, néhány kóbor kolbász és hurka még lehet, hogy a logisztikán dekkol, de amúgy már fut a szekér rendesen. Kedves Posta, te hazudsz. Semmi nincs rendben és hülye, aki veled szállíttat, és a tapasztalatok alapján innentől az lesz, hogy ha veszek valamit, nem csak az árát figyelem, meg a garanciát, de azt is, kivel szállíttat a cég, és ha veled, akkor bukta az üzletet, nincs megrendelés. Mert téged Posta be kéne szántani, úgy, hogy az összes alkalmazottad, vezetőd, mindenki, akinek köze volt hozzád, soha munkát ne kapjon ebben az országban. De tudom, fideszes haveroké vagy, így nem hagynak az út szélén. Megúszod, ahogy a többi is.

nemajanlott

DIY felújítás, avagy hogyan ne csináld

| hegyizsolt

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=vZTOmda57Yo&w=1280,&align=center&allowfullscreen]

Majdnem, most már tényleg majdnem kész a ház felújítása, a youtube csatornámon elmesélem, hogy is megy ez, mire figyelj és mi az, amit kerülj el messzire. Például a csiszolást. De nézd meg a filmet, tényleg igyekeztem nem kihagyni semmit sem.

A festés is kész

| hegyizsolt

2018-08-25-15.30.51

Na ez így nem igaz, amit a címben írtam, de fogjuk rá. A neheze kész. A legnehezebbje. A kinti festés terasz része. És megsúgom, mindegy, hogy jó a festék vagy sem. A Tikkulira elég jó. De lehetne jobb is, mert az, hogy nem csöpög, az hazugság, ahogy az is, hogy ez valami csodásan magától terülne. Nem teszi. De elég jól fed. Már ha nem szúrják el a színkeverésnél.

De a lényeg, hogy már nem sok van hátra. Pakolódások, apróságok. Fáj a kezem, az a baj. Na majd erről is mesélek, ha már tudom, mi okozza.

Hegyi visszatér, avagy a rekonstrukció

| hegyizsolt

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=nPFXpghRYs8&w=1280,&align=center&allowfullscreen]

Hosszabbra nyúlt a nyári szünet a tervezettnél a házfelújítás miatt, de Hegyi visszatért, egy rövid videóban mutatja meg az eredményeket

Festés közben

| hegyizsolt

2018-07-17-14.36.42

Az van, hogy nincs napi penzum. Egyszerűen mérlegelnem kell, hogy mire van energia, és erre most, bocsánat, nincs. Az ok egyszerű. Időre kész kell lenni a festéssel, mázolással, pakolással, aztán jövő héten újra, és csak ha az is meglesz, akkor lehet mindent újra helyretenni, kitakarítani, és belakni. Erő, idő, energia. Szerencsére András jó barát, segít, ma is küzdöttünk, háló, előszoba, nem mondom, hogy könnyű, közben a macska is kötőhártyagyulladást kapott, orvos, csepegtetni kell neki sűrűn, szóval erről sokat nem tudok többet írni, az meg nem megy, hogy írjak olyanról, ami az agyam foglalkoztatja, mert azt most elfoglalta teljes keresztmetszetben a renoválás. De ha ez megvan, jövök, újra belefogok, mert jó. Addig türelem.

Az okosóra korszak vége

| hegyizsolt

2018-07-15-13.19.19

Volt nekem egy okos karórám a Withingstől, írtam is róla, meg voltam vele elégedve, annyit mért, ami engem érdekelt, mozgás, alvás, mindezt egy szép, analóg, svájci mechanikás karórában, és bár kellett cserélni, de az is zökkenők nélkül ment – minden rendben lett volna, ha a Nokia meg nem veszi meg a kis startupot. Kár, hogy ez a meglehetősen primitív cég belekontárkodott ebbe is. Sose voltak arról híresek, hogy szépet, jót, előremutatót csináljanak – nem, butatelefon téren sem – és két év után bár az eredeti tulaj visszavásárolta a Withings márkát (elvileg karácsonyra már le is bonyolódik az ügy), de annyira elment a kedvem, hogy kábé két havi levelezés, vívás után, nagy nehezen kapom csak vissza a vételárat egy hibás szoftver okán furán működő termék esetében, hogy – legalábbis egyelőre – vége nálam az okosóra korszaknak.

Vehettem volna a dán Skagentől is nagyon hasonló órát, mint az Activité volt, igazán szépek, tetszenek, de az utóbbi időben már csak az alvás mérése érdekelt, arra meg lehet céleszközt is találni, ha egyáltalán, meglátjuk, ha kijövünk a felújításból, akarok-e még erre költeni, vagy elmúlik addig a sleeptracking vágyam.

Apple Watch is lehetett volna, olcsóbb is lett volna, mint ami pénz most visszajön, beleférne, bár az, hogy vannak óraszíjaik, amiket százezer felett adnak, az nálam kimeríti a pofátlan rablás fogalmát, de nem ez a bajom vele. A fene akar mindenféle notifikációt a kezére, ha nem veszek fel egy hívást, annak oka van, mert vagy mással vagyok elfoglalva, vagy pihenek, akkor nekem ne hisztizzen az órám, ne ingereljen. Az egérmozin bármit nézni nincs értelme, az egészségügyi mérés területén meg még nem jött el az az ideális jövő, amiben valós értékeket valósan fontos területeken gyűjtenek, mutatnak és elemeznek nekem. De van a másrészt is, és ez maga az Apple.

Fogok erről bővebben írni majd, legyen most ide annyi spoilernek, hogy Tim Cook biztos ügyes pénzember, de fogalma nincs sem a technikáról, sem a dizájnól, se arról, hogy ezek területén mi a jövő, csak a márkatársak mellett lépkednek, előttük már nem, az ár viszont maradt az egekben.

Maga az Apple okosóra irány téves, de nagyon. Annak lenne értelme és létjoga, ha mutatná az időt, és mérne mindenféle egészségügyi adatot. Többet és jobban, mint a konkurencia. Lépést, alvást, sportot, vércukrot, vérnyomást, minden olyat, ami közelebb visz ahhoz, hogy ha gond van, legyenek az orvosnak megmutatható adataid. És, már bocsánat, de a két nap akkuidő, az nevetséges. Nem kell GPS, nem kell telefonálás, buta Siri, nem kell, hogy jelezze, ha hívnak, erre van kitalálva a telefon, a duplikált értesítés szerintem a mániások, paranoiások számára izgalmas csak, vagy azoknak a fiataloknak, akik ezzel akarnak vagizni a többiek előtt. Ja, ráadásul csak kicsit szép, lássuk be.

Szóval vége egy korszaknak, most a Seiko óra ideje jön, Demeteré volt, és volt is némi lelkiismeret furdalásom amiatt, hogy az íróasztal fiókjában mutatja az időt szegény, többet érdemelne, és emlék is, ezért hát picit kitakarítottam, beállítottam az én kezemre, és mától ezt hordom. Jó lesz, elég lesz.

Pakolódás újra

| hegyizsolt

halom

Újabb fejezet kezdődik a felújításban, hálószobám, előszoba, ma volt a kipakolás kezdete, van mit tenni holnap is, ezért ezek a napok most koncentráltan erről szólnak. Nem kihátrálás ez a napi penzum alól, de agyam nincs most másra, mint hogy melyik szöget nem vettem ki, melyik lukat nem gipszeltem be, hova pakoljam a könyveket, hol alszom, és a többi és a többi. Várom már, hogy normalizálódjunk, és erre talán augusztus elején esély is lesz, ha lemondok pár tervről. Le fogok.