Azt hiszem, ha úgy két hónap múlva túl leszek ezen a hajtáson, ami most van, akkor egy hétig nem ülök majd gép elé. Jó pár hónapja szkennelem Demeter életművét, egyre nehezebben haladok. Nem tudom, más hogy van vele, én nagy élvezettel játszottam azt a rejtvényt, amikor két szinte hasonló kép között kellett 2-3 eltérést megtalálni. Na, most is ezt játszom, csak nagyban, fotókkal. Vajon melyik lehet a valid – erről kell döntéseket hoznom, és annyira bele tudok feledkezni ebbe, hogy tegnap a görnyedős gubbasztós gép előttiségtől effektív hányingerem volt estére, ma pedig most kilenckor vettem észre, hogy talán ha egy pohár vízzel üzemeltem eddig. Nem panasznak szánom, mert kezem alatt a kellő technika, a képek zseniálisak, érdekes dolog foglalkozni velük, csak hát ekkora mennyiségben nem könnyű eligazodni. Van párszázezer negatív ugyanis.

Egy tanácsom van annak, aki fotózik: akár analóg, akár digitális, a készítéskor jelölje meg, mi az, ami használható és miből dolgozott, mikor csinálta a képet, hol, kiről, kinek, ha megjelent, hol jelent meg, satöbbi. Ezt utólag ugyanis nagyon nehéz megcsinálni. Most minden egyes negatívot kézbe kell venni, ami fontos, szkennelésre kerül, aztán a variációival együtt savmentes papírtasakba, az elektronikus anyag pedig archiválásra. Van még benne vagy 10 évnyi meló.

A nagyobbik baj, hogy lehet, hogy romlik a szemem. Elsumákolom egyelőre a szemészt, de ebből ha nem javul, ha nem csak fáradtság, szemüveg lesz. És az bajos. Nem elég, hogy süket vagyok nagyrészt, ha még vak is leszek, akkor az meg már hogy? És egy jó fogász is kéne, ha valaki tud ajánlani egyet, aki nem arany árban dolgozik, megbízható és nem szadista – bár szerintem minden fogász az -, szóljon. Félek tőlük nagyon. A fogorvos az, aki tulajdonképpen bármit megtehet a szádban, te legfeljebb a vállad vonhatod meg, ellenőrizni szinte lehetetlen ezt.

A kép Kötcsén készült, 2002 nyarán, Bächer Iván barátunk tiszteletére, akinek apja, Bächer Mihály zongorálta Liszt haláltáncát is, és második lett anno 56-ban a Liszt-versenyen. Ivánnal egybenyíló szobákban voltunk elszállásolva, mi előbb érkeztünk. Az ő szobájában szép fények voltak, Demeter ott készítette a képet az egyik ágyon. Mikor Iván megérkezett, mutatta neki Demeter, hogy milyen jó kis beállítást csinált, és hogy a kép neki készült. Iván éjjel a másik ágyon aludt, mellette a koponyák. Mindezt egy szociofotós táborban, ami a falu életét lett volna hivatott bemutatni, elég didaktikus, szájbarágós szervezéssel összeterelve neves fotósokat. Mire a többiek érkeztek, Demeter képei már kész voltak. A Haláltáncon kívül vittünk modelleket aktot csinálni, szóval igazán nem sikerült a beilleszkedés szocioék világába, de hát mit lehet tenni, egy ilyen dolog se ér annyit, hogy az ember kiforduljon önmagából, és mást kezdjen el csinálni, mint amihez kedve, késztetése van, főleg, ha a főcső-megmondóember jószerivel egy dilettáns becsvágyával és szakismeretével akarta uralni és irányítani a mezőnyt. Nem sikerült neki, asszem.