Hegyi Zsolt vagyok, 67-es születésű fővárosi. A Látszótér fotós közösség vezetője, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Balla Demeter fotográfus jogörököse, az életmű gyűjtemény kezelője.

Úgy is ismerhetsz, mint fotográfus, tördelőszerkesztő, rádiós, blogger és vlogger, videovágó, professzionális szkenneres, fesztivál szervező, galériás. netes megmondóember – tisztára reneszánsz, nem? És ha nagyon muszáj, még festeni is tudok. Főleg ablakot.

Lássuk akkor bővebben. Gyerekkorom Ágfalván, Sopronban és Pestlőrincen telt, utaztunk az országban emiatt elég sokat. Kamaszként érdekeltek az autók, a zene és a fotózás. Így ahogy munkába álltam a metrónál (nem az áruház), vettem magamnak egy Csajkát, volt zenekarom Fényes Szelek néven (meg Éjszakai Ügyelet, Moulin Rouge, Rózsaszín napok és még néhány másik) és az egyik kollégám munkahelyen berendezett fotólaborjában előhívhattam a Zenitemmel készített fényképeimet is.

Az első munkahely azért volt fontos, mert kiélhettem mindenféle kreatív marhaságaim, szobrászkodástól a zenén át az írásig, mindezt ráadásul munkaidőben és még pénzt is kaptam érte, hát nem megérte? Aztán ahogy épp törzsgárda tag lettem, kirúgtak. Így lettem telefonszerelőtől a papír-írószer kereskedőn át sok minden.

21 voltam, amikor egy tévében bemutatott portréfilm okán megismertem Balla Demetert, akinek segítője lettem közel 30 éven át egészen haláláig. Tőle tanultam mindent, ami a fotográfiában fontos, és kaptam életre szóló útravalót emberségből, tartásból, önismeretből. Ezt igyekszem átadni a Látszótéren – látásoktatás az interneten – a közösség tagjainak, és újabban a youtube csatornámon is.

Barátomnak mondhatom Szőke Andrást is, tőle kaptam mindent, ami film, vágás, szerkesztés, de a közösségszervezést és a rádiózást is neki köszönhetem, először néhány műsorában a Tilos Rádióban, aztán saját adásomban a Garázsmenetben, több, mint 10 éve.

Egy kutyával, négy macskával és egy Jóskával élünk egy kertes házban erős szimbiózisban. A számok, főleg a macskák tekintetében változhatnak.