Nem akarok se víziókról, se hasnyálmirigyrákról, se semmi olyanról szólni, amit már mindenki ezerszer leírt. Olvastam cikkeket, blogokat, kommenteket, meséket, hogy például valakinek a laptopja a hír hallatára felébredt picit az alvásból, majd visszaaludt – inkább írok arról, hogy lett nekem Macintosh számítógépem.

Régóta dolgoztam mindenféle vasakon, 386-os volt az első, megvoltam velük. Aztán egyre több barátom kezdett mesélni róla, hogy nem a windows pc kombináció a világ teteje, hogy van egy másik metódus, a Macintosh. És hogy az csak grafikus, és nincs DOS, és nincs kékhalál, semmi nincs, ami a windows rendszerben tönkreteszi az ember életét. Könyvtördelő voltam akkoriban, igyekeztem a magam módján stabil rendszert összerakni, NT 4.0-ás Windowsig jutottam, de azért párszor az is meghalt, én meg nem voltam gondos annyira, hogy minden percben mentsek, így nem egyszer fordult elő, hogy egész napos munka veszett kárba. Éreztem, kell nekem egy ilyen gép.

Aztán egyszer egy munka kapcsán új nyomdába kellett mennem, ott láttam élőben először Mac-et. Nem is értettem. Hogy lehet így? És egyben a monitor meg a gép. Ez jó? És mennyibe kerül? Jézusmária, annyi pénz nincs. De onnantól minden munkából félretettem, titokban, negyedét-felét a pénzeknek. És gyúrtam Demetert, hogy nekem ez kell. Egészen a hattyú haláláig tökéletesítettem azt, hogy kell előadni a munkakörülményeim tarthatatlanságát, hogy de hát lássa be, az élet kín, szenvedés és végeérhetetlen pusztaság Macintosh nélkül. És végül győztem.

G3-as kék-fehér „fülesszatyor”. ZIP drive. Classic 8.6-os rendszer. És a nyugalom, az öröm. Újra jó dolgozni. Gyors. És nincsenek hülye üzenetek, vírusok, semmi olyan, amitől retteg a profi user.

Aztán lett Titanium laptop, aztán vívás a hazai forgalmazóval, amiből lettek komoly konfliktusok, helyzetek, amiket nem kíván az ember, részletezni se érdemes, szóval a lényeg, a gyakorlati élet az Apple oldalán se mindig fenékig tejfel. Jártam a magyar mac fórumba is, aztán már nem, mert meguntam a sok professzort. Kerülöm az apple fanatikusokat, mert fárasztanak. De ma is Apple gépen dolgozom, és amíg megtehetem, ez így is marad. Akkor is, ha emiatt hülyének néznek. Mindegy. Mert Jobs valóban tudott valamit, ami közel járt a fekete mágiához.

A kép a szentendrei HÉV filatorigát megállójánál látható, Taker készítette. Picsogás helyett így kell emlékezni, cselekvően. Gratulálok a rajzolónak. Remélem, tovább fennmarad a rajza, mint az Örsön a kedvencem, a Piedone stencil.