Author: hegyizsolt

Nyomás alatt

| hegyizsolt

2018-07-12-15.53.43

Készül az új Balla-könyv a Csak képek sorozatban, budapesti tematikában. Már jó ideje készül, több, mint fél éve, ma kezdték el nyomni a belíveket. Egyet láttam, a többi egy csomagtartóban várja, hogy ideérjen, gondolom, azok is jók lesznek.

Tanulságos minden tekintetben egy ilyen munka. Elsősorban abban, hogy mi minden kincseket rejt Demeter archívuma. Nagy érzés volt válogatni a dobozokban, félelmetes, néha fájdalmas, de leginkább lenyűgöző. Több szintű, több rétegű varázslat. Látod magát a negatívot, sérüléseivel, a tasakkal, amiben van, esetleg írással a tasakon. Aztán látod a digitalizált fotót, az embereket, környezetet, viszonyrendszert, de látod a kort is, amiben készült, emlékek hálóját, és látod az embert is általa, aki az exponálógombot megnyomta. Több ezer felvétel csak ebben a szűk témában, ha csak ennyi lenne az életmű, sok utcafotós azt is megirigyelné. De van persze sok más minden is, felfedezésre várnak a páncélszekrényben őrzött képkockák.

Tanulságos ez persze abban is, ki segít, ki fárad el, hogyan és mikor, mennyire kiszolgáltatott is egy ilyen folyamatban az ember, igen, ez is korlenyomat, jellemző, valóságos, magyar.

Tanulságos nekem is. A félelmeimben, bizonytalanságaimban, alkuimban. Az idő múlásában. A memóriám működésében, hogy a képzelet miképp csal meg, hogy hányszor tör elő a tehetetlenség, hogy mire a végére érsz, óriás batyuba gyűlhessen minden, a jó, a rossz, az emelkedett, a kicsi, minden összeérjen.

És hát igen, a sors, a véletlen, a karma… mert hogy kerestem volna a könyv nyomdai anyagát, ami nálam volt, egy mappában összegyűjtve, minden, a kiválogatott képek, a kimaradtak, a telefonnal befotózottak, a különféle verziók, állomások, a teljes anyag. Van egy külső NAS szerverem, azon tárolok mindent, ami fontos. Néhány napja oda másoltam fel, eltettem, bedobozoltam, hiszen a könyv a nyomdában van. És tudom, hogy ez megtörtént, de ma még sincs sehol a budapestkonyv nevű folder. Jó, ez főleg érzelmi kérdés, mert a képek eredetije mind megvan. De akkor is nagyon nyomasztó, nagyon fura. Olyan, mint amikor betörtek hozzánk. Nem sok mindent vittek el, de undorító érzés volt a tudat, hogy valaki járkált a holmijaink között. Na, ez pont ilyesmi, hogy nem bízhatok a gépekben, hogy elveszett valami, amit próbálok visszaállítani, de a sikere kétséges.

A könyv kész lesz, ez a lényeg. Ez az első kézzelfogható dolog, amióta az öreg meghalt. Büszkének kell lennem rá.

Obi sztori

| hegyizsolt

hegyi160224_1

Ma nem ment a felújítás az eső miatt, inkább a bevásárlásra koncentráltam, kellett pár dolog az Obiból. Aki járt ilyen helyen, az tudja, hogy a barkácsáruház nem arról híres, hogy a kedved keresnék az eladók, sőt, a rendszer az, hogy vagy csapatba verődnek és olyan gondterhelten és sebesen szelik át az eladóteret, mintha zombitámadás elől rohannának, ha meg véletlen egyikük elszakad a falkától, akkor az vagy süketnek tetteti magát,  vagy valamelyik polcrendszerbe dugja a fejét, hogy ne is kérhesd számon, miért nem vett téged észre.

Kellett pár festést kiegészítő dolog, meg egy új problémát is meg akartam oldani. Ugyanis az ebédlőben a ledpanel felszerelés óta hiányzik a kis helyi fény, effektnek, dísznek, nem sok, de kell. Befogtam pár ledes íróasztali lámpát.  Van még az apróságokat, azaz a házi szentélyt megvilágító képkeret lámpa is, kapcsolója a Siva szobor mögött, kényelmetlen. Emiatt aztán jó, ha évente kétszer volt eddig bekapcsolva. Na, mi lehet a megfejtés? Távirányítás.

Van modern wifis, ami drága, van központi egységes, ami még drágább, és van a rádiós, ami nem olyan okos, de kapcsolni tud. Ez utóbbira esett a választásom, ráadásul 3 dugalj és egy távirányító együtt 3000 forint volt csak. Az más kérdés, hogy itthon az egyiket szét kellett szedjem és az elektronikáját bekötni kapcsoló helyett a szoborhoz, de így most minden egyszerűen távkapcsolható lett.

Szóval vásárolni muszáj volt, és ehhez kellett találnom eladót is. A sorok között jött is egy molett hölgy, elmondtam, miket keresek, led izzó, dugalj, kapcsoló, vezérlő, meg még tanács is kéne, ő kedvesen mosolyogva vezetgetett végig a terepen, olyannyira, hogy a végén már a festőszerszámokat is tőle kérdeztem. A legvégére maradt a festhető sziloplaszt, mondta is, hogy ahogy megyek majd a földszintre, a lejáratnál vannak kitéve. Meg is lett, de nem jutottam dűlőre.

Ugyanis az nem mindegy, hogy mennyire rugalmas, hogy tapad, nem érdemes olcsítani ebben, mert években kell mérni a befektetést. Lamentáltam, próbáltam az apró betűs okosságot kisilabizálni – mindig legyen szemüveg nálam, a fenébe – erre látom, jön a hölgy.

Kérdezi, minden oké? Mondom, hát kábé, nem tudom, melyik legyen. Erre ő: lenn a fiúknál többféle van, ott nézze meg, de amúgy is, ha rám hallgat, női eladóktól ilyen áruházban, csak függöny vagy textil ügyekben kérdezzen, minden máshoz a fiúk értenek, jobban jár velük. És mosolyog, mosolyog… persze mondtam neki, ne legyen kishitű, nagyon jól segített eddig is, végül is van minden, ami kellett, és ezt ő hozta össze.

Mondhatod, ritka az ilyen, mert az eladók buták és/vagy bunkók. De nézd az ő szemszögükből, az is ritka, ha a vevő nem ideges, türelmetlen és paraszt. Én szeretek a boltosokkal játszani. Bohóckodni, tettetni a nagyon hülyét, sztendapolni nekik, és kifejezetten sikerélmény, ha sikerül mosolyra bírom őket. Na jó, nem mindet lehet, a ruhaboltban pultot támasztó, zenét rágózva üvöltető kis picsákat nem, de oda meg, be se megyek, ha mégis ilyen lánykába botlom, nem vagyok vele kíméletes.

Te sietnél, ő fáradt. Lehet ezt fensőbbséged teljes tudatában is, de neked lesz bosszantóbb, mert ő van otthon. És lehet úgy is, hogy nevessetek egy jót. A vásár kettőn áll.

Mázolós

| hegyizsolt

2018-06-13-15.21.33

Ez most csak egy kis jegyzet magamnak arról, amiben vagyunk a felújítás kapcsán. Hogy ne felejtsem el. Fura belegondolni abba, hogy ha komolyan veszem magam, és tényleg nem újítok többet fel semmit az életben, akkor se lesz sokkal rosszabb helyzet – hacsak nem üt be valami természeti katasztrófa -, mint amilyen most. 15 éve volt a legutolsó globális felújítás, 15 év múlva 66 éves leszek. Akkor már illik ilyen hülyeséget nem csinálni, hogy állok a létrán és mázolom az ablakokat kívülről. Nyilván lehet mestert is fogadni, már ha lesz mester 15 év múlva, és nyilván ha lesz rá pénz is. De nagy baj szerintem akkor sincs, ha 25 évnyi lesz az ütem, akkor már 76 éves leszek, amibe belegondolni sem akarok. Milyen fura, hogy a felújításról az öregedés jut eszembe.

Na, de a lényeg: nem, nem kell csiszolni semmit, felesleges, a csiszolópapír lobbi ármánykodása csak. Fess rá, jó lesz az. Nyilván jó festékkel. A másik, hogy szilózni festés előtt kell, ha utána csinálod, akkor lámpafényben meg fog látszani. Ez bosszant. Annyira, hogy lehet, hogy kipróbálom, hogy ott, ahol nagyon látszik, kap egy halvány festékréteget még, de nem akarok kipakolni, szóval csak ügyesen. És kell találni jó ecsetet. Ez még feladat, mert olyan kell, ami valahogy nem folyatja ki a festéket akkor sem, ha felfelé festesz. Most ennyi. Majd még ha lesz új történés, írok erről.

Kompország keletre hajóz

| hegyizsolt

2017-01-20-15_35_38

Ahogy látom, a kormány vezetése a Magyar Idők sorvezetőjéből dolgozva most azokkal számol le, akik bár jó káderek, de nem elég keményvonalasok, baloldali elhajlók úgymond. Ókovács az Operában áll vesztésre, Hammerstein Judit pedig a Balassi Intézet éléről távozott, de mondhatnám azt is, hogy kirúgták, mert liberális írókat is könyvfesztiválra vitt. Az Akadémia is rövid pórázra lett fogva, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az NKA, de az MMA is kapott selyemzsinórt,  és gondolom, ez csak a kezdet. 

Közben megválasztották Erdogant újra, ő elnöki kormányzásra vált, elsőként Orbán gratulál neki ehhez. Személyesen. Vigyázó szemünk Ankarára kell vessük – azt hiszem, ha azt fürkésszük, milyen is a magyar jövő, akkor a modell török. Persze, kis orosz fűszerrel. 

Jó, most még mondatod, hogy de hát az Unió nem engedi, és lehet ebben persze reménykedni, de ez is csak addig igaz, amíg az Unió az, aminek gondoljuk, amihez csatlakoztunk. És az olasz, osztrák szembeszállás, Merkel gyengülése, de még akár a Brexit botránya is olyan üzenet, ami a mi sorsunkat illetően is számít. Vedd hozzá, hogy ha nem a hetes cikkellyel, akkor máshogy, de valami büntetést csak fogunk kapni a sok elloptt euro milliárdért, és a felzárkóztatásunk is a végéhez közeledik. Ha a pénzcsapot elzárják, vagy csak csöpög, kevés érv marad az uniós tagság mellett. 

Na nem, mintha olyan nagyon fel lennénk zárkózva, a forint zuhan, és ez nem nagyon zavarja a fiúkat, mintha valami tervezett leállás lenne, mintha indokokat keresnének, mintha a Stop Soros és a CEU után az lenne a mesterterv, hogy az Uniót kell térdre rogyasztani. Putyin, Erdogan jó haverok, a családi bizsu már náluk, kompország keleti vizekre hajóz.

Ezek még csak mozaikok. Az ország megosztott és megfélemlített, az elhárítás működik, akik a választások előtt kritizáltak belülről, vagy nyitottabb szellemben gondolták megvalósítani a NER-t, azok leszálló ágba kerültek, és jó, nincs Gulag, de nem is kell, a félelem is elég, mint ahogy az izmok edzésére is elég csak gondolni fejben, hogy bekövetkezzen a gyarapodásuk. 

Az ember mindig azt hiszi, nincs lejjebb, de gondold csak meg, ha minden multi kiszáll, ha nincs sajtó, ha nincs civil kontroll, ha nincs piac és verseny, akkor mi is lesz az akadálya annak, hogy az a kerítés ne csak délen épüljön meg, hanem körbevegyen, hogy ahogy a tévészolgáltatóknak megmondták, milyen sorrendben szerepelhetnek a tévéadók a csomagodban, azt is megmondják, hogy az internetes tartalmak közük mi az, ami elsőbbséget élvez és mi az, ami mondjuk modemesnél is lassabb sebességgel csordogálhat, ha egyáltalán. 

Ez a jövő már volt egyszer, körbefordul a múlt, de van rá sansz, hogy most az egyszer túlfeszíjük a húrt – énekelte a Sexepil a 80-as években. Ők bizakodóak voltak, mert hittek, hogy a húr túlfeszíthető. Szerintem már nem, ez már a helyi nirvána, szóma, ha mondom, segít a gondon, a nép java napi agymosást kap. Mennyi időnk van még? Szerinted?

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=VL6ptq_heDI&w=1280,&align=center]

A 2012. 06. 07.-én készült felvételen Zsolt is látható középen a közönség soraiban

Billy Elliot, a botrányos

| hegyizsolt

billy-1

Miután a nyelvében élő népnemzeti média lehozta, hogy skandallum van az Operában, majd levették az előadásokat, később visszatették, jóárasítva a jegyeket, gondoltam úgyis uborkaszezon van, nézzük meg, milyen is Sir Elton Hercules John musicalje a Billy Elliot az Erkel színházban. Nem vagyok célközönség, mert a musical számomra pont annyira idejétmúlt, mint az operett, de míg utóbbira hat lóval se vontatsz el, egy popzenés darabot még csak kibírok, írni meg úgy érdemes, ha láttam is.

Az Erkelben még soha nem voltam, nem követtem a sorsát nyomon, pedig ha megteszem, tudtam volna, hogy ez egy úgynevezett népopera volt, így talán meg sem lepődöm azon, ami a mai matiné előadást megelőzően fogad. Az előtérben sok gyerekkel várakozó család, mi túlöltöztük a farmernadrág-ing kombóval a többséget, a plakátszerű papírmasé figuráknál lehet fotózkodni is, kicsit vásári, de belefér. A nézőtér kifejezetten ronda, benn hangzavar, olyan, mintha valami termelési értekezlet báljára érkeztünk volna. Fura.

A darab története röviden annyi, hogy Margaret Thatcher idején, 84-ben a bányászok sztrájkja alatt egy kisfiú bokszedzés helyett táncórákra jár, amit előbb ellenez csonka családja, majd miután a sztrájok értelmüket vesztik, apa mégis elkíséri fiát a királyi balett vizsgájára, ahol a srác végül felvételt nyer, beteljesülnek az álmok, balettozhat a bányászfiú. Nem mondanám nagyon eredetinek, a korról volt jobb film is, itthon Büszkeség és bányászélet címen futott, eredetije 2014-ben a Pride címet kapta. Na, ha azt vitték volna színre, nyilván a kormánysajtó porig égeti az Erkelt.

A szereplőkről én most nem fontossági sorrendben fogok írni, ugyanis ketten közülük kiemelkednek a csapatból. Az egyik a Billy barátját játszó Sütő Zalán. Amikor színen van, viszi a figyelmet. Vicces, laza, könnyed. A másik színész Mr. Braitwaite, azaz Ömböli Pál. Mackós alkata ellenére is karakteresen táncol, humoros, hiteles, Németh Kristóffal ellentétben nem ripacskodással oldja meg a szerepet, úgy van jelen, hogy közben hagyja érvényesülni partnereit is. A többiekről javarészt azért nem tudok mit írni, mert a munkájukból mindaz, amit szövegben, énekben kellett volna átadniuk, elvérzett Ditzmann Tamás és csapata kezei között.

A darab több, mint felét legfeljebb akkor tudod értelmezni, ha nézed az angol nyelvű kivetítőt, mert a szövegből egy szót se érteni. Nem tudom, hogy a probléma gyökere a terem rossz akusztikája, vagy a tehetségében problémás technika, nekem gyanús Ditzmann Tamás hangmérnök, mert ha a hely adottságai rosszak, azokon valamennyit lehet segíteni, viszont az, hogy az ének- és beszédhang ennyire leváljon a zenekarról, hogy cirka 500 Hz alatt semmi se szólaljon meg, az a hangtechnikus bűne. Nem túlzás azt állítani, hogy Ditzman és csapata agyonverte a műsort, hiába dolgoznak a szereplők, hiába a fény, az effekt, hiába lelkes a közönség, botrány, hogy a szöveg egy táskarádió hangminőségét se érje el. Voltam már jó pár előadáson, a Víg vagy a Nemzeti sem jó akusztikájú hely, de ez úgy hangzott, mintha szabotázs lett volna. Érted, a zenekar kábé megszólal, a színészek meg nem? Szájról olvassunk, vagy mi?

A szövegkönyvet Bárány Ferenc és Puller István fordította. Nem tudom, hogy időhiány vagy mi az ok, de abból a néhány mondatból, amit érteni lehetett az jön le, hogy a szöveg énekelhetősége másodlagos. Kényszeresen mai akar lenni, de kábé úgy, ahogy Rózsa Gyuri képzelte a rap-et a Sztárban sztár műsorában. Vagy meg kellett volna találni a valódi 80-as évek szlengjét, vagy tudatosan mai szövegre cserélni a régit, de így nem tudni, ki a célközönség, akinél a poénoknak ülnie kellett volna. A buzizás pedig oktalanul bántó, leválik a szövegkörnyezetről, nem életszerű, hogy egy bányász ismerje Nureyevet, és azt, hogy meleg volt vagy sem.

Ez az Elliot egy non-replika előadás, azaz nem egy az egyben az eredetivel passzol. Így került bele az álom-balett betét Csajkovszkijjal, és így lett kevésbé hangsúlyos Billy és Michael barátsága. Sokan írnak róla úgy, hogy ez egy gyerekdarab, de szerintem 18-as karikás, és nem, nem a képzelt meleg propaganda miatt, hanem mert a dekódolásához szükséges némi történelmi ismeret is.

Összességében egy jó szívvel ajánlható nyári darab lenne ez, akár a 4-est is elérhetné, de most bajban vagyok, mert a hangminőségtelenség okán fene se tudja, ajánljam-e vagy sem. Olyan sok ember munkája van benne, a gyerekek annyira lelkesek, hogy mégis. Menj el, nézd meg, szórakoztató – és reméljük, a nyár elég lesz arra, hogy új hangtechnikus után nézzenek. A jobber sajtónak meg nyilván nem a minimálisnál is kevéssé jelen lévő esetleges, vélelmezhető meleg szállal van baja Michael esetében – kérdéses, hogy valóban ez volt a szerzői cél (Eltondzson is buzi, csak szólok), vagy csak a gyerekek szokásos nemi szerepektől még mentes játékát mutatta be -, hanem az, hogy elhangozhatnak olyan szavak, mondatok, mint szolidaritás, éld meg az álmaid, légy önmagad. Ez nekik túl sok, skandallum, de nyíltan inkább a melegségre fogták, abba nehezebb belekötni, az ma trendi, ahogy azt a családügyi államtitkárnő is kifejtette, de ez már egy másik mese, nem kezdek bele.

update: Ditzmann Tamás megjegyzést fűzött a fentiekhez, a beszélgetést a régi zen-taxi kommentekből változtatás nélkül közlöm.

Kedves Hegyi Zsolt!
Megtisztelő, hogy ilyen sokat szerepelhetek az írásában!
Az Opera részéről hiba, hogy engem tüntetnek fel mint hangmérnök, de ez ebben a formában nem igaz!
Az Operában valóban én mutattam be, illetve csináltam az előadásokat, valamint kitaláltam a megszólalásokat, arányokat, kialakítottam a “sound design”-t …stb ( nem untatom a részletekkel).
A visszajelzések alapján nem sikerült rosszul, sőt, sok dícséretet kaptunk, melyekben a hangra is pozitív kritikát kaptunk.
Az előadás Erkel Színházba költözése folyamán, az addigra beállt paraméterek, programok …stb, konvertálva lettek az intézmény által vásárolt (új beszerzésű) eszközökre.
A Színház hangosítóinak minden információ, szövegkönyv és egyéb szükséges tudás át lett adva. Betanítás megtörtént ( megjegyzem, hogy ez a folyamat már az Operában elkezdődött – ez talán azért fontos, hogy kizárjam az átvételre szánt idő szűkösségének lehetőségét).
Ezután az Opera saját erőből kívánja megoldani, így én nem tudok a jelenlegi állapotokért felelősséget vállalni.
Ezek fényében kérnék változtatást az írásában.

válaszom:

Kedves Ditzmann Tamás, köszönöm, hogy megtisztelt kommentjével, melyet írásom alá betettem változtatás nélkül. Néhány mondatban engedje meg, hogy válaszoljak.

A Billy Elliot kiadványaiban és webes felületén ön van feltüntetve hangmérnöknek, az, hogy az Erkelben nem ön dolgozik a hanggal, nem derült ki, ezért emlegettem önt.

Készséggel elhiszem, hogy az eredeti Operában elhangzott előadás működött, de amit most az Erkelben hallhatunk, az akkor fentiek szerint eltér attól, amit ön betanított. Viszont mivel az ön neve alatt fut a műsor, így talán érdemes lenne nyomon követnie azt, mi és hogy szólal meg, mert sajnos csapnivalóan rossz a hangosítás. Ez az ön renoméjának éppúgy árt, mint az előadásénak. És direkt nem mondom azt, hogy a nevét vetesse le a műsorfüzetről, mert a cél az kellene legyen, hogy a néző minőséget kapjon. Tudom, mikroportot nem egyszerű jól megszólaltatni élő zene mellett, de azért nem gondolom, hogy megoldhatatlan feladat volna.

Kérem tegye meg, hogy a nézőtérről meghallgatja a darabot (azért írom ezt, mert tudom, hogy pl. a Víg nézőtere és a hangosítói pult akusztikai viszonyai erősen eltérőek, de a néző, mint én is, a nézőtérről kapja, vagy nem kapja azt, amit vár.)

Ditzmann Tamás válasza:

Kedves Hegyi Zsolt!
Az Operának felajánlottam a segítségem ( semmi jogviszony nem áll fent az Opera és köztem), amennyiben erre nem tartanak igényt, úgy kértem őket, hogy a nevem vegyék le a címlapról!
Levették!
Nézőként nincs jogom beleszólni a hangosítók munkájába, tehát nem is teszem ( nem gondolom, hogy jó döntés született, de el kell fogadnom).
Üdvözlettel,
DT

Szülinap, szünetjel

| hegyizsolt

2018-07-08_01_33_38

Ma szülinapot ünnepeltünk, így a napi penzum elmaradt, ráadásul miután éjjel megírtam, el is felejtettem publikálni, hát, van ez, lesz ez így még, ennyi belefér, hogy fél nappal később kerül ki, hogy ma szülinapot ünnepeltünk, így a napi penzum elmaradt. Boldog mindent, Tama!

FAK Klub és kolbász

| hegyizsolt

kolbasz

Írtam a találkozómról Attilával, akkor a helyről, ahol ettünk, ittunk, nem esett szó, pedig jó volt nagyon. Fekete Arany Klub, azaz FAK, a Bartók Béla úton, aminek a jellegzetessége, hogy úgymond olajosok csinálják (nem csak) olajosoknak, tiszta Dzsokijúing az egész. Belül fekete és narancs az alap színek, a berendezés ötletesen utal a kőolajra, a bányászatra, olyannyira, hogy a Bányász múzeumnak is van mini tárlata. Csapon kézműves sörök, kapsz kóstolót, hogy eldönthesd, mit szeretnél, persze vannak más italok is, jó időben ki is ülhetsz, nézhetsz kivetítőn meccset, a személyzet kedves, a főnök, Palásthy György (hívóneve medve) és csapata lelkes.

Nem csak a sörök voltak jók, de finomat ettünk, pedig nem lehet melegkonyhát tartani a lakók miatt, de a FAK csapat megoldotta ezt is például zsíros kenyérrel, vagy magyaros tállal. Maga Medve hozta a hozzávalókat, Békési húsárut, töpörtyű, szalonna, sonka, kolbászok, paprika, hagyma – és akkor itt kell beszéljek a szilvalekváros kolbászról, amit a képen látsz fenn. Na az, az fe-no-me-ná-lis. Be kellett szerezzünk a Kamrából a Nagydiófa utcából, bár a csepeli piacon is kapsz, ha szeretnél, de a Kamra közelebb volt. Jó hely, kell menni oda máskor is.

Így érnek össze a dolgok. Van egy jó pub, ott kényszerűségből megoldás kell az ételre, lesz hozzá jó beszállító, és a kedves kiszolgálás okán az ember elkezdi keresni, hogy mit is evett, mit is ivott, hátha otthon is lehet majd ilyet. Nem kell ehhez hungarikum őrület, nem kell fine dinning, sem vendéglátós családi hagyomány – a FAK-ban javarészt mindenkinek a MOL-hoz volt köze, olajhoz, gázhoz, szénhez, nem a fakanálhoz – csak kis megszállottság. És jön a heppiend. Vagyis jönne, ha nem Magyarországon élnénk.

A hely ugyanis a dolgok mostani állása szerint bezár július közepén. Ahogy oly sok más kezdeményezés arrafelé. Mert az oké, hogy valaki kitalálta, hogy a Bartókból legyen budai plázs, galériákkal, éttermekkel, minden jóval, csak valahogy az egész nem állt össze. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy nincs ott semmi olyan nagyobb helyszín, amiért amúgy odamennél, és ha már ott vagy, korzóznál, márpedig ha egy utca a semmiből semmibe vezet, nagyon kell akarni, hogy te ott akarj sétálgatni. És a metró bár segítség, de ehhez az is kellene, hogy például a helyek tulajai, bérlői összedugják a fejüket, közösen gondolkodva találják ki az egész arcát és irányát, másrészt hogy legyen annyi erő, hogy ne abba botolj bele lépten-nyomon, hogy ez is zárva, az is zárva, mert ez ront az összképen.

És a legfontosabb, hogy ha az önkormányzat a főbérlő, a tulaj, akkor ne egy-két évben gondolkodjon, és mondjuk a bérleti díjakat úgy állapítsa meg, hogy ne rövid megtérülést akarjon, hanem azt, hogy gyökeret verhessenek ott különféle dolgok, helyek, kultúrák, hogy a nép valóban odaszokhasson. Ezt külföldön úgy csinálják, ha rehabilitálni akarnak egy körzetet, hogy az adott önkormányzat, vagy akár az állam a saját tulajdonát úgy adja oda, hogy akár még adókedvezményeket is ad a bérlőinek, segít, amiben tud, csak álljanak fel, induljanak be, legyen élet, forgalom, hír, ráér kasszírozni majd, ha már van miből és kitől. Mondanom sem kell, a viktoriánus világ nem ilyen.

Én nem vagyok olajos, sem bányász, de drukkolok, hogy legyen valami megoldás a folytatásra, akár ott, akár máshol, kell ilyen hely, mint falat kenyér. Mert itt nem az történt, hogy egy outsider kitalálta álmatlan éjszakán, hogy milyen kocsma nincs még, hol a piaci rés, és terveztetett egyet, hanem szakmájukból adódóan megszállottak szerettek volna valamit létrehozni, valami maradandót, átadni a saját élményeikből, megosztani saját kultúrájukat, ismeretet is terjeszteni és ezzel saját hivatásuknak is rajongókat szerezni, és ez már eleve biztosította azt is, hogy ne rövid távban gondolkodjanak, hogy szeressék, amit csinálnak és higgyenek benne. Ez ritka, úgyhogy folytassa, Medve!

Az itt és most

| hegyizsolt

2018-05-19-15.22.54.jpg

Nem tudom, az megvan neked, amikor fejben eltervezel dolgokat, kerek, egész, gurul, majd a gyakorlatba a fenének se sikerül átültetni. Jó, ez így túl tág, szűkítem. Mondjuk eltervezed, hogy elkezdesz angolul tanulni házilag. Túl vagy már a feliratos filmeken, azt is tudod, milyen tanulási metódus áll közel hozzád, már csak egy tesztet kéne megcsinálj, hogy felmérd a szintet, ahol tartasz. Közben zajlik az élet, felújítasz, könyvet szerkesztesz, pakolsz, takarítasz, ezért fejben megcsinálod a sorrendet, ekkor és ekkor, ha ez és ez megvan, belefogsz. Mert tudod, hogy ehhez nem csak elhatározás kell, de idő, figyelem, koncentráltság is, és ezeknek híjában érzed magad.

Na, hát nekem van pár ilyen fejben összerakott projektem. Felsorolom, ami eszembe jut. Az angol, a lego kameraautó összerakása, a képadatbázis kialakítása és rendezése, a kerti függőágy felerősítése, de még ilyen egyszerűnek tűnő dolog is, mint hogy kialakítani egy kevesebb netet, több alvást és olvasást tartalmazó időrend megalkotása és alkalmazása. Mint egy hülye pókháló, olyan az egész. És nyilván terhel a felújítás annyira, hogy tudom, hogy az energiáim nagy része abba kell menjen, emiatt agyat és erőt igénylő dolgokba értelmetlen belekezdeni, de közben rohan az idő, elmúlik a nyár, évek múlnak el, megállítanám, de nem tudom, mert az idő, könyörtelen jonatán.

Az itt és most, azt hiszem ezzel van a baj. Riasztó. Amikor már beleesel, onnantól már jó, de baromi frusztráló nekikezdeni. És kezdek arra a megállapításra jutni, hogy az alváshiány a fő gond. Ma is, kellett volna festeni az ajtókat, de jött egy leküzdhetetlen álmosság, és hopp, majdnem négy órát aludtam délután. Jó, ehhez az is kell, hogy éjjel meg csak hármat sikerüljön. Enfarkába harapó kígyó. Mert stresszel, ezért feszült vagyok, ettől nem alszom, mert jár az agyam. És ettől fáradt vagyok, nem megy semmi, ez stresszel…

Ráadásul bár november 5 óta jó sok idő eltelt, de az évek alatt rögzült rutinok még mindig működnek, a legrosszabb ebből, hogy magamra csak éjjel fordítok időt, pedig már nem kell nappal folyamatosan készenlétben és figyelemben lennem. Valahogy mégse megy, valamiért ettől a beidegződéstől nehezen szabadulok. Lehet, hogy csak annyi a magyarázat, hogy soha nem engedem magam teljesen leesni a padlóra, elengedni, megélni a legmélyebb mélyen levést?

G kapitány bukása

| hegyizsolt

2016-04-24-16.16.56

Mai hír, hogy Simicska eladta mindenét Nyerges Zsoltnak, a sajtó egy része ebből arra következtet, hogy ez csak egy állomás, a végső tulaj Mészáros lesz majd. Simicska kapitány, aki a geci szót szalonképessé tette a közbeszédben, sokaknak a G-nap óta maga lett az ellenzék médiaembere, az új magyar betyár, majdnem azt írtam, hogy Lúdas Matyi, de a testméretei miatt túlzásnak érezném ezt a párhuzamot. És az addig moslékot szóró Hír TV, Lánchíd Rádió és Magyar Nemzet is vele együtt kóserizálódott.

Valódi ellenzék nélkül persze nehéz. Hiszen egy balos pénzember kinek a szekerét tolja meg pár milliárddal, kinek vegye meg a Népszabadságot, tévét, rádiót, bármit? Se termék nincs, se vezető a NER-mentes oldalon, erre nem lehet médiabirodalmat fenntartani, ellenszélben főleg.

A választások nem csak azt mutatták meg, hogy a Fidesz képes volt mozgósítani és megfélemlíteni, hogy újra nyerjen, de azt is, hogy a balosok annyira rossz elmeállapotban voltak, hogy nem tűnt fel nekik, hogy a Simicska birodalom a Jobbiknak kampányolt, Vona és tsai konkrétan a Hír TV-ben ébredtek és dőltek álomba, de az se, hogy az új üdvöske, Márki-Zay Péter szintén onnan jött, jócskán kirekesztő, erősen bevándorlóellenes, és ha jobban megpiszkáljuk, még az is lehet, hogy a hódmezővásárhelyi nyerése csak egy alku része volt a hatalommal. És ez a drága ember, amikor a választások után tüntetések kezdődtek, a másodiknál már átvette az irányítást és a médiafigyelmet magára vonva bejelentkezett közös ellenzéki vezérnek.

Tovább is van. Schiffer és Ungár az LMP-ben. Figyeld csak, kik ezek, honnan jönnek, mi a múltjuk, a hátterük, a család. Vagy tényleg elhiszed, hogy Péter a Figyelővel a zsebében semmit se egyeztet az anyjával, Schmidt Máriával? Volt teneked gyerekszobád, ültél vasárnapi ebéden? És milyen érdekes, hogy az ellenzéki összefogás, vagy most az előválasztás legfőbb akadálya melyik párt? Bingo, az LMP. Mert lehet más a politika, persze, csak mi a mást nem úgy értettük, ahogy ők. És lám, Demeter Márta is oda ugrott az MSZP-ből, vitte a mandátumot is. Nem lennék meglepve, ha nála is érdekes dolgok derülnének ki a családi hátteret illetően.

És a Momentum? Blokkolták az olimpiai őrületet, ugye? Ügyesek, mi? Arra persze nem is merünk gondolni, hogy ez is a mesterterv része volt, hogy ezzel elveszik egy rossz döntés következményeinek felelősségét, milyen cukik, így nem kell rendezni olimpiát, ki lehet farolni tekintélyvesztés nélkül. És igen, a momentumosok voltak azok, akik jó időben kezdték propagálni, hogy se nem jobb, se nem bal, meg kell ezt haladni, nem kell összefogni, semmi sem kell, csak ők, a jövő fiataljai, akik valami ezoterikus okból épp időben jöttek haza politikát csinálni, igaz, amikor kérdezték őket, mégis mi merre hány méter, értelmes válaszok nem jöttek, de a leckét elvégezték, ahogy az LMP is. Kamupárt? Szagra igen. Oszd meg és uralkodj.

Nem tudom, van-e még mit vesztenie egy baloldali és/vagy liberális szavazónak, ahogy azt se, hogy ha végleg bedől minden (ál)ellenzéki orgánum, honnan tájékozódik az, aki eddig a nyomtatott sajtóból és tévéből szedte az infókat. Én mondjuk éltem abban az időben, amikor szamizdatot stencileztek éjszaka, amikor Szabad Európát hallgattunk, igaz, az egy nyugalmas-unalmas időszak volt már a mostanihoz képest. Elég lesz nekünk a netes tartalom, vagy azt is levadásszák? Az index már fél lábbal odaát, a 444 olvashatatlan, a HVG, ÉS talán az, ami még működik valamennyire, de ez Pali bácsinak a tanyára nem lesz elég azt hiszem. De az is lehet, hogy mindegy. Úgysem tudunk mit kezdeni a demokráciával, törvényekkel, szabadsággal. Kár belénk.

Facebookról a sörözőbe

| hegyizsolt

2015-12-20-15.58.48

Neked hány ismerősöd van a facebookon? És az ottaniak hány százaléka az, akivel találkoztál már valóságban is, mennyi az, akit csak a netről ismersz, követsz, lájkolsz? Nekem konkrétan a barátokkal, közeli ismerősökkel kezdődött a közösségi média élet, aztán fokozatosan bővült a kör, hol mások jelöltek, hol én jelöltem be érdekes, nekem fontos embereket, és akikkel lehet, az újak közül is szeretek élőben összejönni. Ma egy ilyen új találkozás napja volt Attilával, akivel eddig csak kommenteltünk, messengereztünk, élőben viszont soha nem láttuk még egymást.

Leülni egy asztalhoz pár pofa sörrel az más. Oké, levehető a neten is, hogy valakihez van közöd vagy nincs, már ha valós személyről van szó és nem csak egy nicknévről, de hogy mindennek mekkora lesz a hatósugara, ennek kiderítéséhez a net kevés. A facebook nagyon jó arra, hogy messzebb élőkkel is tarts kapcsolatot, hogy ne veszítsd el emigráns barátaid, de az új kapcsolatoknál, legalábbis nálam eljön az idő, hogy rendben, ez eddig jó volt, de emeljük a tétet, fussunk össze. Ez nekem fontos, mert maga a beszélgetés is az, valós időben, szájjal, füllel. És főleg szemtől szemben.

Attila kábé az én korosztályom, így az emlékek hasonlóak. Persze, máshol, máshogy nőttünk, de a tárcsás (iker)telefon, a bedobós, a képeslap írás, a távirat, levél, posta, ezek közös halmazból valók. Gondolkodom, hogy csak más volt, vagy jobb is, de megkockáztatom, hogy nem csak a korral járó nosztalgia okán igen, a közösségi média előtti pre-facebook kor emberi kapcsolatok terén sokkal lassabb volt, de tartalmasabb.

Jó, mondhatod, hogy mennyi ideig ment egy levél Amerikába, vagy csak akár Pécsről Sopronba, és valóban, viszont pont ennek tudatában nem korlátoztad magad 128 karakterre, nem dobtál csak úgy oda egy félkész mondatot a másiknak, sőt, még a telefonbeszélgetéseink is mások voltak, mint ma. Emlékszem, András barátom, mikor bevonult katonának, 6-8 oldalas leveleket váltottunk, kézzel írva, vagy írógéppel, kinek mi jutott, és azok a levelek nem arról szóltak, mit ettünk aznap, vagy hogy csaptuk szét magunkat előző este, hanem aktuális érzésekről, gondolatokról, problémákról, amik foglalkoztatnak, projektekről, amikben benne voltunk, jövőről, szóval volt tétjük, és nem mondom, hogy irodalmi, de volt tartalmuk is.

Egy találkozó összehozása sem volt olyan egyszerű, hogy előveszed a telefonod, átdobod a google maps térképet a címmel, és már kész is. Nekünk jó sokáig nem volt telefonunk, de a barátaim javának sem, így fogtam magam, szépen felültem a BKV-ra, buszoztam egy órát, odaértem a másikhoz, aki vagy otthon volt vagy sem, ha igen, megint BKV és nyakunkba vettük a várost, hol van buli, koncert vagy bármi, ha semmi se volt, egy presszó vagy a park padja, mindegy, és kezdődhetett a hajnalig tartó világmegváltás, persze utána ha lekéstük az utolsó buszt, gyalog haza.

Ma dobsz egy messengert, már fel se hívod a másikat, ami valóban gyorsabb és könnyebb, ugyanakkor többször fordul elő, hogy a másik elkavarodik, lemondja, vagy én magam feledkezem bele valamibe, hát, akkor írunk egy új üzit, hogy bocsi, majd holnap. Aztán van, hogy a holnapból egy hét, egy hónap is lesz, de sebaj, addig üzengetünk.

Retrónál is logikátlanabb lenne ma visszatérni a levelezőlaphoz, vagy akár a rendes levélhez, főleg, hogy a messenger már az email szerepét is átvette. De valamit ki kéne találni, hogy az a sok megszerzett barát, ismerős, az a sok gondolat, érzés ne szálljon el, hogy tétje, súlya lehessen, hogy a másik emberrel a találkozás élmény legyen, ahogy nekem ma Attilával. pedig nem csináltunk semmi világot rengetőt, csak ittunk két sört, egy whiskyt, ettünk zsíros kenyeret lila hagymával, meg fatálas kolbászt, szalonnát, töpörtyűt, semmi fine dinning, semmi streetfood, és beszélgettünk cirka 5 órát. Jó volt. És így már a messenger is más lesz.