Mint mikor fényesre csiszolnék
vöröslő üvegkövet.
Más gondolat, másfelé nézek.

Például az esték. Ferdén süt a nap,
zuhanásból ébrednek a csillagok.
Ilyen vagyok.

Arcomra arcod ad nyomot.
Vidám ráncaid mind,
mit a mosoly csalt elõ.

Olyan, mintha nevetnék.
Olyan, mintha lebegve szállnék.
És olyan is, mint a szél; szabad.

Elfordítom a fejem,
nincsenek rubinvörös kövek.
Ordítva, zajjal pótolt minden zene.
Megrepedt minden arcunk.

Madarak, vigyetek, szabadon!
Nevetek, szárnyaim erejét köszönöm!
1989. szeptember 10.